Irodalmi Szemle, 1963
1963/5 - Gáspár Margit: Hamletnek nincs igaza
Gáspár Margit Hamletnek nincs igaza 2. kép 1. jelenet GABI (a kis asztal mellett a katonaszékben ül, maga elé bámul. Előtte a földön összetépett kottalapok). ANNA (a szobájából jön, kabátját gombolja. Nézi a fiát, félénken): Gabikám... el kell mennem. GABI (anélkül, hogy felnézne): Jó szórakozást. ANNA (indulatosan): A taggyűlésen? GABI (mint fent): Attól függ, kinek a társaságában taggyűlik az ember. ANNA (szünet után, keserűen): Ha nem tudnád: elutazott. Még akkor éjszaka. És ha visszajön, megmondom neki, hogy soha többé nem akarom látni. GABI (most se néz fel): A te dolgod, anyám. ANNAf odalép melléje. Megdöbbenve): Ez a sok papír ? GABI (közömbösen): A nyitány. ANNA (feljajdul): Gabi, az istenért! GABI (maga elé): Rossz volt. Helyesen mondtad: leegyszerűsítettem mindent. Minden sokkal bonyolultabb. Mindent végig kell újra gondolni, elölről kezdve, az egyszeregytől. Bár az sem megbízható. Még az sem biztos, hogy kétszer kettő öt vagy három. Éppenúgy lehet tizennégy vagy hetvenkilenc. ANNA: Jaj, fiam!... (A falra pillant ijedten.) A kép! (Minthogy Gabi most se néz rá, sután.) Üres a helye ... GABI: Nem üres. Ha egy kép sokáig függött valahol, csúnya nyomot hagy. Furcsa módon azért, mert alatta tisztább maradt a fal. (Feláll, bemegy a szobájába.) ANNA (fásultan, magában): Bárcsak meghaltam volna. 2. jelenet LIA (a kert felöl jön, hóna alatt könyv): Itt a váltás, Anna néni. (Leül, a könyvet maga elé teszi az asztalra.) ANNA (fojtottan): Ne engedd, hogy elküld jön. Este még jobban félek magára hagyni, mint napközben. Maradj, amíg jövök. LIA (vállat von): Ha megtűr. \NNA: Hát téged sem... hát téged is?... UA (fásultan): Mindenkit meggyűlök. Elsősorban önmagát. Ez a legnagyobb baj. ANNA (lehorgasztott fejjel): Amint hazajöttem, megpróbálok vele még egyszer beszélni . . . LIA (vállat von): Hányadszor már, Anna néni? ANNA: Talán ma megtalálom a helyes hangot . . . Talán eszembe jut valami, ami . . . (Reménytelen mozdulatot tesz.) LIA: Elmondta, hogy minden funkciójáról lemondott ? f ; ANNA: Nem mond el nekem semmit. LIA: Egymondatos levélben adta be á lemondását. Holnap délre behívták a köz- pontba. ANNA (maga elé): Mit fog ott mondani?" (Hirtelen Gabi szobájának ajtajához siet, kinyitja, beszól.) Sietek vissza, kisfiam! (Vár, nem kap választ. Csüggedten becsukja az ajtót, Liához tompán.) Sietek vissza... (Még egy pillanatig vár, nézi a kép üres helyét a falon. Lehajtja a fejét és elmegy.) LIA (utána néz, aztán leül és olvasni kezd). 3. jelenet GABI (kilép a szobájából, meglátja Liát, éle-' sen): Már megint itt vagy? Otthon jnem kényelmesebb a tanulás ? LIA (félénken): Anyád megkért, hogy melegítsem fel a vacsorát, ha megéhezel. GABI: Nem eszem. Vendéget várok. LIA: Kit? GABI: Mi közöd hozzá? LIA: Anyád tudja, hogy jön valaki? GABI: Mi köze hozzá? LIA (elfordítja a fejét): Miért beszélsz így? GABI (kiveszi a kezéből a tankönyvet, gúnyosan): Milyen hamar meggondoltad. „Otthagyom az egyetemet.“ Hatásos dolog ilyet- mondani. Helyes, Lia, helyes. A szavak és a tettek lehetőleg sose legyenek összhangban. LIA (indulatosan): Rájöttem: az, hogy tovább tanulok-e vagy sem, nem az én magánügyem. GABI (gúnyosan): Ezt én is több ízben próbáltam értésedre adni. Úgy látszik, most jobb népnevelőre találtál. LIA (hevesen): Magamtól jöttem rá, hogy a jogtudomány ... tudod, az nagyon drámai
