Irodalmi Szemle, 1963
1963/1 - Bárczi István: Három vers
jobb idő híján vasalsz anyám Vijjog a szél: fájó-veresre mart arcomat mossa könnyel. Először hetykén lépek, csak úgy, közönnyel. Egy-egy cserép elém gurul s csörögve roppan össze, engem meg páncélként valami fagy-palást övez, dörzsöli testem körbe. Sálam, akár egy tépett plakát ide-oda röppen, dideregve futok, mögöttem reccsennek állványra szerelt neonok. S megint egy cserép... Harap, hörög a szél s a tél, dühös vagyok, s ahogy futok, fáj belül: áttetsző semmi-testtel a szél csahol, és egyre több az összetört cserép. No várj csak! — Dermedt ujjal kabátom gombján motozok, s lépek győztes daccal rongyos, holt plakátok aszfalt-sírján: jobb idő híján így is megvagyok. Füstcsíkok gömbölyödnek, áttetsző légtömbbe festenek omló köröket. Vasalsz anyám, ritka örömet csillogtatsz szemedben, sok-sok éjjelen talán így vasaltad ingemet, és vártál, mint illat-bontó tavaszt ájult tél után, s mert vártál: kopogtattam házad ajtaján. Vasalsz anyám. A zsinór kígyó teste nyújtózik, rángatózik, és ősz fejed úgy ring, mint a vasaló. A tüzes vas zizegve birkózik ruhám ráncaival. Én homlokod ráncait számlálom: negyvenkét év — keserv ekék durva nyomait. Szesz-gőzös szobában káromlás, gyermek-sikoly (csodás álmod talán sohse volt), s amikor már csendes, rémnélküli álmod ringatott, jött a gyár: füst, por, dohogás, és csend soha, csak bánat-özön, mindig bánat-özön. Fogy az ing, a testvér-gyermek piszegve kérdi, mikor jössz megint, és nincs mit vasalni, csak az utat, a göröngyöt anyám, a nagy élet-inget szív-vasalóval — nekem az élet intett: a te életed, mindnyájunk élete. Szemem mégegyszer visszatekint — fütyül a vonat — visszajövök megint! K. Svolinský rajza
