Irodalmi Szemle, 1963
1963/4 - Gáspár Margit: Hamletnek nincs igaza
érti-e már, miért nem maradhat mellettem a minisztériumban ? ANNA: Arra gondolsz, hogy... MIKE (tréfás ünnepélyességgel): ...Elveszlek feleségül, ha a fiad hozzám ad. ANNA (mint aki álmából ébred): A fiam! (Szünet.) De hisz ez képtelenség! MIKE (indulatosan): Miért volna képtelenség? (Felugrik, járkál.) Lesz, aki megbotránko- zik, úgy gondolod ? Persze, nem lehet mindenkinek mindent megmagyarázni. De hát egyebet... vajon mindenkinek megmagyaráztak? (Nagyon felindultan.) Hogy velem mi és miért történt, azt mindenkinek megmagyarázták ? Egyszerűen bevezették a pártszervezetbe és ennyit mondtak: „Itt van X elvtárs, öt évet ült, sajnos, tévedés volt, fogadják szeretettel.“ Gondolkoztak-e azon, hogy nem kellene-e mégis ennél többet, vagy mást mondani? Ki próbálta letörölni a bélyeget a homlokomról ? Vannak régi barátaim, akik még ma is átmennek az utca túlsó felére, ha meglátnak. És én, én most azzal törődjem, hogy ki mit fog fecsegni? (Kicsit elfulladva megáll, önkéntelenül a szívéhez nyúl, de rögtön lehanyatlik a keze.) ANNA (észrevette a mozdulatot. Nagyon meleg hangon szólal meg): Másról van szó. Gabiről. MIKE: De hisz én Gabi miatt is... ANNA: Olyan nehéz erről beszélni. Ö... nem szeret téged. MIKE: Ugyan már, gyerek volt még, amikor .. . ANNA: Gabi szemében csakis az apjának lehetett igaza. MIKE (elhűlve): Gabi nem tudja, hogy István... ANNA (szárazon): Nem tudja, hogy öngyilkos lett. Nem volt bátorságom megmondani neki. Azt hiszi, természetes halállal halt meg. Hogy a szíve ... MIKE (elhűl): Mennyi hazugság kellett ahhoz, hogy ezt elhiggye! ANNA (hevesen, idegesen): Értsd meg, most sem állhatok eléje csak úgy egyszerűen azzal, hogy „nézd, fiam, itt az apád legjobb barátja, akit ártatlanul ítélt el.“ MIKE (csöndesen, keserűen): Hát persze. Inkább gyűlöljön tovább, mintha csak próbaidőre szabadon bocsátott ellenség volnék. ANNA: Nem, nem! MIKE: Hát akkor engedd, hogy szembenézzen az igazsággal. ANNA: És ha nem tudja elviselni? MIKE: Ilyen gyönge palántát neveltél? ANNA (kapkodva): Nem ismered Gabit. Ő nem olyan gyerek, mint a többi. Érzékenyebb. Művész! Csak én tudom, hogy kell bánni vele. Lassan majd rávezetem az igazságra. De hogy mikor és hogyan, azt kérlek, bízd rám. (Zavartan feláll.) MIKE (nézi): Azt akarod, hogy menjek? ANNA (bocsánatkéröen): Nem szeretném, ha találkoznátok. Korai volna .. . MIKE (kifelé indul): Csak késő ne legyen. (Kilépnek a kertbe. Mike elmegy. Anna pár pillanat múlva visszatér, egyedül. A képhez közeledik, mintha Tárnok tekintete vonzaná magához. Mozdulatlanná dermed. Közben besötétedett, csupán a kép közelében ég egy állólámpa. A kis fénykör nem fog be mást, csak Annát és a képet. Anna halkan.) „Ha nem hinném teljes meggyőződéssel, egy percig sem tudnék tovább élni." (Leül, tenyerébe temeti az arcát.) GABI (váratlanul megszólal a sötét ajtókeretben): Itt vagyok, édes! ANNA (felsikolt). GABI (hirtelen felcsavarja a villanykapcsolót, a szobát fény árasztja el). ANNA: Egészen kifulladtál, kisfiam. Miért futottál? GABI: Tudtam, hogy itt ülsz és töprengsz... rossz így egyedül, ugye ? De látod, én a város másik végén is meghallom, ha hívsz. ANNA (elmosolyodik): Hallod a gondolataimat ? GABI: Hogyne... Hisz te meg én — az egy. ANNA: És ezért mi ketten mindig megértjük egymást, ugye ? Mindig ? GABI: Mindig, kisgyerekem. ANNA (tréfásan meglegyinti): Már meg én vagyok a te gyereked ? GABI: Néha úgy érzem. Apa rám bízott. Most nekem kell vigyáznom rád, mintha én volnék a felnőtt. És ez olyan jó, ez a felelősség. Megerősödtem tőle. ANNA: Drága, kicsi fiam. GABI (észreveszi a kávéskannát): Volt itt valaki ? ANNA (gyorsan): Nem... neked főztem a kávét. De már kihűlt. GABI: Nem baj, igyuk meg. ANNA (betölti a kávét, közben közömbösen): Még nem is mondtam ... áthelyeztetem magam egy másik osztályra. GABI (leteszi a csészét): Szóval már tudod. ANNA: Mit? GABI Hogy (gyűlölettel) az „elvtárs" kerül hozzátok, főosztályvezetőnek. ANNA (meglepetten): Hallottad? GABI (vidáman): Jaj, de nagy kő esett le a szívemről, hogy ilyen könnyen veszed. Már nem tudtam, miféle ostyában adjam be neked! Persze, áthelyezteted magad... ez a helyes megoldás. Okos vagy, édes. Világos, hogy nem szívhatsz egy levegőt azzal a ... ANNA (zavartan): Nézd, Gabi... GABI: Ne magyarázd. Magunk közt megmondhatjuk: különös intézkedés. Hogyis nem gondoltak arra, milyen helyzetbe hoznak téged. ANNA: Egy minisztériumi előadó olyan kis pont... GABI: Most nem az előadóról van szó, hanem Tárnok István özvegyéről. De nyilván nem volt más megoldás. ANNA (szárazon): Nyilván.
