Irodalmi Szemle, 1963
1963/4 - Gáspár Margit: Hamletnek nincs igaza
LIA (indulatosan): Miért? A plafonig érő könyvespolc otthon — az talán nem öröklött vagyon ? A művelt társalgás papa és mama közt, amit gyerekkorodban hallottál — az nem öröklött vagyon ? Az elődök kulturált élete, amitől az agytekervényeid olyan fene finoman esztergályozódtak — az nem öröklött vagyon? Mit kaptam én mindebből, amikor a remíz mellett, a Beszkárt- házban a világra pottyantam? GABI (kimérten): Rosszul politizálsz, Lia. Nem veszed észre? LIA (elkeseredetten): Sok mindent észreveszek, Gabi. Többet, mint gondolnád. (Elfordul, lopva megtörli a szemét.) GABI (értetlenül): Sírsz? Szörnyű, hogy milyen kevéssé bírod a kritikát! 4. jelenet ANNA (kintről jön, kicsit türelmetlenül): No, mehettek! (Körülnéz.) Mi bajod, Lia? LIA (durcásan): Semmi. GABI (Fricihez): Induljunk. (Megcsókolja Anna kezét, halkan.) Mindig olyan nehéz a szívem, ha egyedül hagylak, édes. ANNA (nevet): Nem lopnak el, te nagy gyerek, te. (Megcsókolja.) FRICI: Kezét csókolom. GABI (kezet akar fogni Liával, de az elfordul tóle. Erre tréfásan megbokszolja, és Frici- vel együtt elmegy.) ANNA (nézi Liát, aki lehorgasztott jejjel áll): Összevesztetek ? LIA (félrefordítja a fejét): A, nem. ANNA (az álla alá nyúl, a szemébe néz): Ne füllents! LIA (kitör): Az a bitang nevetségessé tett, és Gabi nem védett meg. Hiába: a befolyása alá került. ANNA: Ugyan, hogy Gabit egy ilyen Frici befolyásolhasson! Ritkán találkoznak . . . LIA: Ö, ez mindig résen áll, kivont nyelvvel! ANNA: Gabi gyűlöli a talpnyalókat. LIA: De ez ám nem olyan közönséges talpnyaló, mint a kedves mamája! Ez úgy dicsér, mintha ócsárolna, ez úgy nyal, mintha köpne. Ez rájött, hogy mi imádunk megbocsátani. Tehát mindig raktáron tart valami kis megbocsátanivalót. (Mintha kiselőadást tartana.) Mert ugyebár, elvtársak, akinek nincs semmi feltűnő hibája, az nem is fejlődhet elég feltűnően, és aki nem fejlődik feltűnően, az minket nem érdekel. Viszont az ilyen pettyes egyéniség, amilyen Kalotai elvtárs úr, a disszidált sajtos egyszülött fia, az persze évről évre feltűnően fejlődhet és ő fejlődik is rendületlenül, az anyja- majd-mit-mondtam milyen úristenit! ANNA (nevet): Bolond vagy, Lia. Az én fiamat nem olyan könnyű az orránál fogva vezetni. LIA (komolyan): Sajnos, nagyon könnyű. És nemcsak őt. Miközben fene dialektikusán igyekszünk gondolkodni, bedőlünk a szofisták dumájának — jaj, már megint milyen csúnyán beszélek! így aztán köny- nyebben lehet igaza a felvágott nyelvű csibésznek, mint a dadogó becsületes embernek. (Távolról motorzúgás közeledik.) ANNA (nyugtalanul fülel. Kifelé tessékelné már Liát): No, ha csak ezen különböztetek össze... LIA: Nemcsak ezen, Gabi már eleve zabos, akarom mondani, ideges volt és talán némi joggal. Délelőtt behivatott a Központba, mert az kértük, hogy Mike Gábor tartson nálunk előadást ... ANNA (meghökkenve): Mike Gábor? LIA: Gabi rettenetesen lehordott. Talán valóban helytelen volt a javaslat. Már magam sem tudom. Elvégre Gabi a tájékozottabb. 5. jelenet MIKE (megjelenik a veranda ajtajában): Jóestét! A kaput nyitva találtam... Öreg barátom, Kópé is megismert... ANNA (dermedten nézi, majdnem hangtalanul): Jóestét. LIA (szinte komikus elképedéssel bámulja Mikét): Te jó isten, hisz ez... MIKE (észreveszi Liát): Ugye, az elvtársnő járt nálam a joga kar DlSZ-szervezetének megbízásából ? LIA (teljesen megzavarodva): Igen... de azóta... komplikációk jöttek közbe. Majd újra jelentkezünk. Jelenleg (nézi Annát és Mikét) minden olyan bonyolult. Bocsánat. (Hirtelen sarkon fordul és elsiet.) MIKE (nézi Annát): Hát így, Anna. ANNA (merően nézi Mikét): Megőszültél. MIKE: Igen. (Kis szünet.) írtam neked. Még akkor. Nem válaszoltál. ANNA (zárkózotton): Ügy emlékszem, mindenkinek megköszöntem a részvétet. Neked is. MIKE: Nyomtatott kártyán. Az nem válasz. (Szünet.) Most mégis... beszélnünk kell. Ezért jöttem. ANNA: Igen. (Suta gesztussal hellyel kínálja, de Mike nem ül le. A kép elé lép, figyelmesen nézi.) ANNA (zavartan): Feketét? MIKE: Nem szabad. (Kis könnyű gesztust tesz a szíve felé.) ANNA: Azóta? MIKE: Azóta. ANNA (figyeli Mikét, aki még mindig merően nézi Tárnok képét. Halkan): Gyűlölöd? MIKE (anélkül, hogy levenné a szemét a képről, némán ingatja a fejét). ANNA (kicsit hangosabban): Nem?! MIKE (csöndesen): Már nem. Lezárult a számadás. Ő zárta le. ANNA (fojtottan): És engem?... MIKE (feléje fordul, kérdően nézi). ANNA: ... Engem?... (Gyülölsz-e, akarná kérdezni, de elakad.)
