Irodalmi Szemle, 1963
1963/3 - FIGYELŐ - Turczel Lajos: A magyar irodalom évfordulói
a magyar irodalom évfordulói A magyar irodalomnak az 1963-as esztendőben jelentős kerekszámú évfordulói vannak. Kétszáz évvel ezelőtt született Batsányi János, az első nagy magyar politikai költő és Berze- viczy Gergely, a felvilágosodás korának kiemelkedő közgazdasági írója. Száz esztendő telt el Az egri csillagok alkotójának, Gárdonyi Gézának és a magyar naturalizmus megindítójának, Bródy Sándornak a születése után. E négy író mindegyikét a jelentős alkotó egyéniségek közös tulajdonsága jellemzi: koruk tipikus társadalmi problémáinak egyéni hangon való megszólaltatása. Batsányi János (1763—1845) A népi származású Batsányi viszontagságokkal teli küzdelmes életpályája még az ilyenekben bővelkedő magyar irodalomban is párját ritkítja. Pesti diákévei és kassai hivatalnokoskodása, illetve folyóiratszerkesztése idején a II. József ellen szervezkedő nemesi ellenállási mozgalom híve. A felvilágosult gondolkodású fiatal írót ehhez a lényegében profeudális mozgalomhoz a nemzeti nyelvért és függetlenségért folytatott harc lehetősége fűzte. Az ellenállási mozgalom dicstelen megtorpanása és széthullása után Batsányi világnézete forradalmi radikalizmussá erősödött. A francia forradalmat üdvözlő és antiklerikális szellemű versei miatt politikai hajsza indult ellene. Ennek első következménye az állásvesztés, majd a magyar jakobinus mozgalomban való részvétel ürügyén történő letartóztatás és bebörtönzés lett. Ettől fogva Batsányi élete börtönbüntetésekkel megszakított ötven évig tartó száműzetésben telik el. A jakobinus mozgalom többi íróvádlottjához hasonlóan (Kazinczy Ferenc, Verseghy Ferenc, Szent jóbi Szabó László, Aszalay János) a büntetését ő is várbörtönben tölti. Itt születnek meg híres versei, a kufsteini elégiák. A börtönből kiszabadulva nem engedélyezik számára a hazájába való visszatérést. Rendőri felügyelet alatt Bécsben kell tartózkodnia. Az osztrák főváros francia megszállása idején Batsányi egy volt francia fogolytársa, Marét herceg kérésére átnézte és kijavította annak a kiáltványnak a fordítását, amelyet Napóleon a magyarokhoz intézett. Ezért a franciák távozása után nem mert Bécsben maradni. Párizsba ment, ahol Napóleontól 2000 frank évjáradékot kapott. Párizsnak 1815-ben bekövetkezett elfoglalása után Batsányit az osztrák katonaság letartóztatta és haza hurcolta. A brünni Spielberg börtönből csak felesége (Baumberg Gabriella osztrák költőnő) szívós fáradozása után sikerült kiszabadulnia. Haza most sem mehetett. Üjabb száműzetési helyéül Linzet jelölték ki. Itt élt 1845-ben bekövetkezett haláláig. Batsányi költészetének csúcsát A f randa - országi változásokra és a látó című nagy forradalmi versei jelentik. A franciaországi változásokra a francia forradalom közvetlen hatására 1789-ben született meg, és ugyanebben az évben Batsányi kassai folyóiratában, a Magyar Museum-ban nyomtatásban is megjelent. Ez a rövid, nyolcsoros költemény a nagy francia forradalom legszebb visszhangjának tekinthető. Művészi erejét a rendkívüli tömörséggel megfogalmazott forradalmi mondanivalója adja. Az egész vers egyetlen egy olyan körmondatból áll, amelyben a leigázott európai népekhez és a rajtuk zsarnokoskodó uralkodókhoz egyszerre intézett figyelmeztetés hangzik el: a forradalmi Párizs példát statuáló jelentőségének egyrészt lelkesítő, másrészt fenyegető megmutatása. A vers utolsó sora — „Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!“ — a későbbi korszakok haladó magyar irodalmában és publicisztikájában valóságos szállóigévé vált. A spanyol polgárháború idején például — a „Párizs“ szót „Madrid“-dal helyettesítve benne — számtalan újságcikkben, versben és glosszában idézték. A másik nagy forradalmi vers, az 1793-ban írt és a kiegyezés koráig kéziratban maradt Látó. (Ez a szó itt jóst jelent.) Ebben, az első olvasásra a forradalmi hang hallatlan merészsége lep meg bennünket. Batsányi első forradalmi versében „felszentelt hóhérok“-nak nevezte az uralkodókat, most itt „vérre só- várgó koronás gyilkosok“ névvel illette őket. Igaza volt Arany János fiának, Arany Lászlónak, mikor egy 1873-ban írt tanulmányában azt mondta, hogy Petőfi Sándorig nem használt ilyen merész hangot egyetlen költő sem. A Látó-nak azonban nem a forradalmi hang és kifejezés merészsége adja meg az igazi értékét, hanem a forradalmi gondolkodás következetessége és a forradalom értékelésének biztossága. Egy elnyomott kis nemzet költője — aki „a magyar változó ég alatt még a szabadságnak híve s ember maradt“ — az egész Európát mozgósító intervenció idején is rendületlenül hisz a francia revolúció győzelmében, s fel tudja mérni ennek a nagy eseménynek a saját nemzete és az összes többi figyelő
