Irodalmi Szemle, 1963
1963/3 - LÁTÓHATÁR - Hichiro Fukazawa: Zarándokének
Ren anyó a fejét rázogatta. Ekkor Tap- peinek feltűnt, hogy sehol egyetlen holló. Meglehet, hogy a havazásra leszálltak a falvakba, „vagy visszatértek fészkeikbe“ — mondta magában. Milyen jó, hogy havazik! Ha betemeti az embert a hó, nem fázik annyira, nem bántják annyira a hideg hegyi szelek. így aztán mama végül is csöndesen elszenderedik. — Mama, havazik, szerencséd van! Majd az ének szavával folytatta: ... Mihelyt a hegyre ért, szépen lehullt a hó ... Ren anyó helyeslőn bólintott, de kinyújtott kezét hevesen rázta arrafelé, amer- ről Tappei hangját hallotta, mintha mondaná: vissza, eredj vissza! — Mama, nézd, hogy havazik! — kiáltott fel újra Tappei. Aztán mint a megugrott nyúl, rohant lefelé a hegyről. A gondolatra, hogy valaki talán tudja törvényszegését, hanyat-hom- lok bukdácsolt lefelé. Amikor a Hét völgy fölött elterülő helyre érkezett, ahol rendszerint élő lélek sincs, megpillantotta a garas-házi fiút, aki a hóesésben éppen a hátán függő deszka lerakására készült. A deszkán Mata apó ült, szalmakötéllel úgy odakötözve, mint egy gonosztevő. — A csirkefogó! Tappei megtorpant, s a szó önként szaladt ki a száján. A Garas-házi fiú ugyanis abban mesterkedett, hogy Mata apót letaszítsa a Hét völgy tetejéről a négy hegy övezte, feneketlen, pokoli mélységbe. S ez Tappei sze- meláttára történt. Hirtelen eszébe jutott, hogy a múlt éjjel Terű apó azt mondta: „Ha kellemetlen, nem kell egészen a hegyig menned. Az se baj, ha a Hét völgytől visszatérsz.“ „Hát erről volt szó!“ Csak most értette meg. Tegnap este Mata apó elszökött, de most tetőtől talpig gúzsba volt kötve. Ügy hullt a földre, mintha nem is élő ember volna, hanem egy zsák krumpli. Fia a szakadék felé taszigálta. Ám Mata apó az ujjaival, amelyek a gúzsban is szert tettek némi mozgási szabadságra, kétségbeesetten elkapta a fia gallérját, s belekapaszkodott. Míg a fiú azzal bajlódott, hogy lefejtse a szorító ujjakat, Mata apó a másik keze ujjával a vállába csimpaszkodott. A vénember lába mind ijesztőbben csüngött a szakadék fölött. Arról a helyről nézve, ahol Tappei volt, az apa meg a fiú néma küzdelme játéknak is beillett volna. Egyszer aztán a fiú felemelte a lábát, s úgy hasbarúgta Mata apót, hogy belezuhant a szakadékba. Mata apó hátraesett, fejjel lefelé, mint a labda, kétszer is megfordult a levegőben, majd legurulva a meredek lejtőn, eltűnt a mélyben. Míg Tappei megpróbált a völgy fenekére látni, a mélységből, mint fekete füst- gomolyag, megszámlálhatatlan sok holló szállt fel keringve, olyan zajjal, mintha gőzoszlop törne fel fortyogva. „A hollók!“ Tappeit szédülés környékezte, úgy rémlett, mintha a teste összezsugorodnék. Kaa, kaa, keringtek éktelen károgással a hollók, s mind magasabbra szállva írták le a kört Tappei feje fölött. Fészkük lent lehetett a völgyben, s a havazásra odalent gyülekeztek. Mata apó közéjük zuhanhatott, gondolta Tappei. A hollók egy darabig még céltalanul ösz- szevissza röpködtek, aztán lassacskán ismét leereszkedtek a völgy fenekére. „A hollók zsákmánya!“ Elképzelhetetlen sokaságuk megborzongatta Tappeit. De mire földet ért, már halott volt, gondolta magában. A fiúra pillantott. Lám, a hollók láttára a fiú is borzadozhatott, mert nagy hirtelen visszacsatolta hátára az üres deszkát, s nyakába szedte, a lábát. „Ha valaki ilyet csinál, nem csoda, ha az ünnepi szakét is sajnálja“ — gondolta Tappei. S hosszan nézett a fiú után, aki loholó farkasként, görnyedt háttal menekült. A hó mind sűrűbben, mind nagyobb pelyhekben hullott. Mire Tappei visszaérkezett a faluba, a nap már lenyugodott, és sötét este lett. „Ha hazakerülök, a kislány bizonyosan búsulni fog, hogy nincs Ren anyó“ — gondolta magában. Ha megkérdi: „Nagyanyó mikor jön haza?“, ugyan mit felel neki? Nagy zavarban volt. Hazaérkezve, megállt az ajtó előtt, és hallgatózott. A kisebbik fiú a leányka szórakoztatására éppen ezt a dalt énekelte: Fentmaradt a hegyen a vénasszony, Csakhogy, mint a rák, vissza ne csússzon. A gyerekek a távollétében Ren anyóról beszélgettek. Nyilván tudják, azért éneklik folyvást a rák dalát, mondogatta magában Tappei.
