Irodalmi Szemle, 1963
1963/3 - LÁTÓHATÁR - Hichiro Fukazawa: Zarándokének
Macu szörnyű nagy evő. Ren anyó meg is mondta róla a véleményét: — Nem azért jött ő, hogy Keszakicsi felesége legyen. Ha látom, hogy zabái, az a gyanúm, hogy a családja elkergette. Macu is ott volt. Előugró nagy hasával békára hasonlított. De arcán most feszült kifejezés ült. Tama, mintha eszébe jutott volna valami, átment a kamarába, s kőmozsárral karján tért vissza. Ott mindjárt hozzálátott a borsótöréshez. A borsó őrlő zaj közben sárga lisztté vált, s hamarosan túlcsordult a mozsár szélén. A látványra Keszakicsi rázendített: Frissítsd fel a borsót, hogyha teheted, apa vak, nem látja, nyugton eheted. „Frissítsd fel“ azt jelenti: áztasd be hideg vízbe. A dal értelme: ha az ember sütve vagy nyersen borsót eszik, ropog a foga alatt, s ebből a vak szülők megtudják, hogy valaki eszik. Ezért fogyasztás előtt a barsót be kell áztatni, hogy megpuhuljon, s akkor egyedül, titokban is lehet enni. „A vak szülőn“ nem kell okvetlenül vakot érteni; inkább csak azt, hogy a fiatalok, akiknek nagyobb az éhük, kihasználják az öregek gyöngébb látását, hogy tudtuk nélkül, titokban is egyenek. E pillanatban belépett a Garas-házi fiú, és így szólt: — Hallatlan! Nézzétek, csupa újkrumli! Nyilvánvaló, hogy kiszedték. — Az ördögbe is, azért takarítottam be olyan keveset, mert kiszedték! Én nem részt kapok, a magamét kapom vissza. Sőt: amit tőlem elszedtek, több, mint amit kaptam! Ha ezért nem fizetünk meg, az Esőmondó-ház csirkefogói éjszakánként ismét eljönnek lopni, annyi bizonyos. Ha most mindjárt nem csinálunk valamit, az ember le se húnyhatja többé a szemét. Ha írmagostul azonnal ki nem írtjuk őket... Tappei: — Hogy irthatnánk ki őket, mikor tizen- ketten vannak ... A Garas-házi fiú: — Minden házban áll a munka, az embereknek csak ez jár az eszükben! Amikor a Garas-házi fiú elkeseredetten kilépett az ajtón, odakünt felkárogtak a hollók, kaa, kaa ... — No nézd csak! — mondta Ren anyó. — Alig szól az ember efféléről, máris kárognak a hollók! A Garas-házi fiú hátrafordult: — Könnyen megeshetik, hogy estére emberhalál lesz! S már ment is el. Mindenki hallgatott. A falubeliek, úgy látszik, gyilkos kedvükben vannak, nem lehetetlen, hogy naplemente után az Esőmondó-ház lakói sorra eltünedeznek. Erre a gondolatra némi szorongást éreztek. Még a kőmozsár is, amelyet Tama forgatott, különös módon hallatta őrlő hangját... Tappei, aki elnyújtózva hevert a földön, hirtelen így szólt: — Nagyanyó, ugye jövőre felmész a hegyre ? Ren anyó megkönnyebbülten sóhajtott. Tappei végre hajlik a dologra. Megnyugvást érzett. Tüstént válaszolt: — Nagyanyám a szemközti faluból felment. Anyósom is ebből a házból. Én is felmegyek, ha rajtam a sor! Tama kezében elnémult a kőmozsár. — Ugyan minek! Ha megszületik az egérfiók, bedobom egy szakadékba, a hátsó hegységben, s nagyanyót nem fogják kiénekelni, mint a Kayanoki-házbelit! Minek hát emésztődni! Minden szem egyszerre Macu nagy hasára szegeződött. Tama kőmozsara újra megszólalt. Olyan volt a hangja, mint egy távoli zivataré. Mindnyájan elhallgattak, mire Keszakicsi erős hangon rázendített. Hátul a ruhája feltűrve, az újjá felgyűrve vállig, a lába keresztben. Apóka, eredj, nézd, mennyi a csupasz ág. Menni kell, tedd fel már hátadra a deszkát. Keszakicsi hanglejtése az utóbbi időben mind ügyesebb. Ren anyó is nagyon kitűnőnek találta. De a dal, amelyet énekelt, nagyon zagyva. Régóta éneklik, mindjobban összezavarják. Ez nagyon szomorú, gondolta Ren anyó: — Kesza! Ilyen ének nincs! Az igazi: „A hegység tűzben áll, mennyi a csupasz ág“ — oktatta a fiút. — Hm! De ... a Garas-házi apó így énekelte. — Ostoba vagy! Hajdan tűz volt a hegységben, s akkor mindenki felment, azt mondják. Ugye Tappei, erről szól az ének? Tappeire pillantott. Tappei hanyat feküdt, a homlokán szemére csüngő kendő.
