Irodalmi Szemle, 1963

1963/3 - ORSZÁGJÁRÁS - Cselényi László: Érvekkel és indulattal

kaditól, Mesterháziról már hallottak, olvasni még nem olvastak tőlük semmit. Mináč kisregényét (Nikdy nie si sama) még nem olvasták, a Rozsdatemetőt szintén nem. A csehszlovákiai magyar irodalomból az Üj Ifjúságban folytatásokban közölt Katicabogárt olvasták szinte valamennyien, több csehszlovákiai magyar írásról nem esett szó. Leginkább a Nylon hold és a két magyarul is hozzáférhető Sagan- könyv körül keringett a vita (Jónapot búbánat, Enyhe kis mosoly), s a fiatal szovjet költők felöl érdeklődtek.

A pontosság kedvéért el kell mondanom, hogy mindezek a nevek és címek szimultán módon kerültek be a statisztikába, vagyis aszerint, ahogy felemlítettek a szemináriumon. Lehet, hogy olvastak a hallgatók a modern irodalomból többet is, szó mindenesetre erről a többiről a beszélgetés folyamán nem esett.

4

Mindezek ellenére meglepő volt, hogy a hallgatók nagyrésze ennyire járatos a modern irodalom problémáiban, s milyen éles meg- látásaik-megfogalmazásaik vannak egyes kérdésekről. Egész éjjel azon töprengtem e beszélgetés után, hol van hát akkor a hiba. S amint kiderült, minden egész-éjjelt megoldására követelő problémának ennek is pofon- egyszerű a megoldása: ott, hogy ezek a szerzők, ezek a könyvek nálunk a legtöbb esetben egyáltalán nem kaphatók. Magam is szenvedélyes könyvgyűjtők táborába tartozom, s tanúsíthatom a nálunk legforgalmasabbnak tekinthető bratislavai könyvesboltban uralkodó helyzetet. Minden további magyarázkodás helyett egy konkrét példa:

Megérkezik a Rozsdatemető, — az utóbbi évek talán legsikeresebb magyar könyve. Három példány az egész magyar könyvesbolt számára. Ha a többi halandót nem is vesszük tekintetbe, csak állandó könyvmolyok vagyunk legalább tízen, akik szó szerint szívjuk a vérüket az elárusítóknak, ha nem jut nekünk egy-egy könyvből. Mi történik ilyen esetben? Aki kapja, az marja. S akinek sikerült egy példányt megkaparintania, bújhat el a világ elől, mert a többiek ügetnek utána, s jaj neki, ha elkapják. Legalább tízen tartják számon, hogy a Rozsdatemető egyik példányát én kaptam, s hogy nekem most már nincs jogom jó könyvet elhalászni a többiek elől legalább egy évig.

Kissé karikíroztam a helyzetet, ám a lényege <tanúkkal bizonyíthatom) reális. S mit szóljon most mindehhez például az az ötven diák a magyar szakon (mégha ideje és pénze! volna is a könyvre?). S mit szóljon mindehhez a nyitrai pedagógiai intézet többszáz magyar hallgatója (a nyitrai könyvesboltba alig egy könyv érkezik).

Mindez azt bizonyítja, hogy nem bírálhatjuk csupán egyik oldalról a dolgokat. Nem olvasnak a mi diákjaink modern irodalmat? Hogyan

olvassanak, ha nem jutnak hozzá? Nem ismeri a mi közönségünk Sartret, Camust, Mináčot, Sarkadit? Hogyan ismerje, ha nem tanítják őket az iskolában, ha nem propagálják irodalmi esteken, újságokban, rádióban, minden létező és nem létező fórumon.

5

Kisfalud egy nevéhez méltón kicsi falu a dunaszerdahelyi járásban. A falunak alig pár száz lakója van csupán, abból egy szlovák család. S az alig két-háromszáz kötetet tartalmazó könyvespolcokon megtalálható a Nová Komorná Knižnica minden egyes kötete Smre- kig. A tragédia az, hogy ezek a jóemberek mindebből a nemzetiségi kérdésre következtetnek, holott elképesztő butaság csupán. Állítom, hogy száz szlovák paraszt között nincs több egynél, aki elolvasta vagy el akarja olvasni Baudeliere könyvét, a Romlás virágait. Kérdés, s a jelenlegi takarékoskodásra-intő helyzetben hangsúlyozott kérdés, vajon nem az ablakon kidobált (nem is csekély mennyiségű) összeg, amit ezekért a könyvekért akár magyar, akár szlovák falvakban kidobálnak.

Azt mondhatja erre valaki: vizet prédikál és bort iszik. Mert hogyan jusson az olvasó az igényes irodalomhoz, ha te magad akarod tűzbe vetni az olyan könyveket, mint a Romlás virágai. Igen ám, de itt nem csak azt kei! nézni, hogy mi van, hanem azt is, hogy mi nincs ezekben a könyvtárakban. S igenis, nincs Janko Kráľ és Petőfi, Kukučín és Jókai, Mináč és Mesterházi. így függenek össze egymással a dolgok!

6

Suszter, maradj a kaptafánál, mondja a közmondás. Most kezdünk rájönni, mennyi kárt okozott népgazdaságunknak, az a helytelen gyakorlat, hogy hozzá nem értő emberek irányították ezt vagy azt az üzemet, ezt vagy azt a szövetkezetei. Am azt is meg kell feltétlenül vizsgálnunk, mennyi (számokban sajnos lemérhetetlen) kárt okozott szocialista társadalmunknak, hogy ideológiai téren is működtek nálunk ilyen suszterok.

Van egy naiv hitem: állítom, hogy ezek nélkül a suszterok nélkül tizennyolc év alatt, a felszabadulás-teremtette lehetőségek, s az emberekben sokszorosára növekedett olvasás és tudásszomj helyes kihasználásával ma már a fél ország legalábbis érettségivel rendelkező egyének színvonalán állna (gondoljunk csak egy Veres Péterre, aki öt elemivel és jó könyvek ismeretében lett Veres Péterré).

Mi hát a hiba?

Tejfaluban rendeztek egy irodalmi estet, Petőfi verseit és dalait szavalták. Azt minden elemista tudja, hogy egy-egy ilyen irodalmi estnek az a célja, hogy a látványosság, a szereplői s színházba-járó mánia segítségével felkeltse az érdeklődést az emberekben az iroda