Irodalmi Szemle, 1963
1963/3 - DISPUTA - Kilenc kérdés, kilenc felelet a szlovákiai újságírók kongresszusa után
Szőke József: Sajnos, ilyenek is akadnak. Könnyen feladták a harcot, nem nagy kár értük. Újságírói egyéniségek? Ehhez elsősorban egyéniségeknek kellene a sajtónál dolgozniok. Az utóbbi egy-két évben valamicskét javult a helyzet, de az egyéniségek kibontakozásának még mindig sok az akadálya. Zsilka László: A múltban az újságírás felülről történt körülhatároltsága minden bizonnyal gátolta az újságírói egyéniség kialakulását. Ma ezek a gátak, ha lassan is, leomlanak, mind kedvezőbb feltételek alakulnak és az egyéniség kialakulását mind mind kevesebb fékező körülmény akadályozza. Természetesen a kedvező feltételekhez egyéniség is kell... 9. A csehszlovákiai magyar sajtó szembetűnő hiányosságaiért mennyiben felelősek a sajtó irányító szervei és az egyes szerkesztőségek? Duba Gyula: A hiányosságokért részben lehetne szerveket, szerkesztőségeket, sőt tatalán egyes szerkesztőket is névszerint okolni. Végeredményben a személyi kultusz társadalmát kellene okolni, ami pedig tág fogalom. Más kérdés az, hogy egyes felelős helyen dolgozó elvtársakat munkamódszerük és nézeteik megváltoztatására kell bírni, mert csak így lesz értelme a szellemi, élet napjainkban észlelhető fel- pezsdülésének. Én egy dolgot tartok fontosnak: az újságírók gondolkozzanak el rajta, hogy a múltban tanúsított komplex (tehát nem egyedi) passzivitásuk menynyiben okozta az említett hiányosságokat. Fonod Zoltán: Gerendatöréskor szálkakeresésként ható kérdés ez! Nem akarok biblikus lenni, de az dobja az első követ... Fukári Valéria: Azt hiszem, az előző kérdésekre adott feleletek lényegében választ adhatnak erre a kérdésre is. Gály Iván: Ezt a kérdést itt nem oldjuk meg. Sajtónk hiányosságaiért éppúgy, mint társadalmi életünk más fogyatékosságaiért közösen, valamennyien felelünk. A felelősség foka ugyan eltérő és attól függ, hogy milyen poszton tevékenykedtünk az elmúlt években. Magam is jól tudom, hogy nem egyszer mereven, sablonosán, helytelenül jártam el és a hibákért vállalom is a rám háruló felelősséget. Itt az ideje annak, hogy mindannyian visszatekintsünk önbírálóan mérlegeljük eddigi munkánkat és ne féljünk levonni ebből — akár nyilvánosan is az okulást. Nem valami újfajta boszorkányüldözésre van szükség, hanem a kétségtelenül fájdalmas, de a kivezető utat jelentő, nyílt, őszinte, elvtársias bírálatra és önbírálatra. Dr. Strasser György: Ma igen gyakran egyes elvtársak, akiket ez a kérdés illet, úgy igyekeznek kitérni a közelmúlt hibáiért őket terhelő felelősség alól, hogy a kézelfogható károkat is a mindannyiunk által a személyi kultusz létezéséért fizetett adónak igyekeznek minősíteni. Meggyőződésem szerint helytelen lenne a sajtó összes dolgozóját egyforma felelősséggel terhelni azért, hogy a személyi kultusz maradványait az 1956—62-es korszakban csak részben és igen következetlenül sikerült felszámolni. Tudvalevő, hogy a CSKP az SZKP XX. kongresszusa politikáját elvben azonnal magáévá tette, a gyakorlatban mégis csak most 1963-as év derekán kell sok mindennel foglalkoznunk, ami már régen megérett a megoldásra. Ezért terheli fokozott felelősség a sajtó irányító szerveit, a szerkesztőség vezetőit, különösen aszerint, milyen mértékben töltött be az általuk vezetett lap hangadó szerepet a csehszlovákiai magyar sajtószervek között. Szőke József: Sokban és semmiben. Zsilka László: Ez a felelősség oszthatatlan.
