Irodalmi Szemle, 1963

1963/3 - DISPUTA - Monoszlóy M. Desző: Egy választó levele a megválasztottakhoz

hogy ilyen tanácsadó együttműködésre elkerülhetetlenül szükség van, ha azt akarjuk, hogy irodalmi értékeink maximális propagálása, kihasználása és bemutatása biztosítva legyen. Szerényebben szólva, ne vesszen kárba a rádió számára egyetlen helyi értékes írásmű sem, azoké sem, akik ezidáig az önadminisztrálásban nem jeleskedtek. Ami pedig a minőségi jogosultságot illeti, itt is szem előtt kell tartani mindazokat az irodalompolitikai, helyi irodalompolitikai szempontokat, amelyek irodalmunk kiteljesedését elősegítik.

Ahogy a matematika sem képes (dacára annak, hogy elég absztrakt tudomány) összeadni az almát a körtével, a rádió dramaturgiája se vállalkozzon nemegynemű irodalmi termékek összemérésére, s egy mai1 mü elóadhatóságának kérdését ne klasz- szikus példákon mérlegelje, hanem mai modern irodalomtudatunk mérlegén, különösképpen számbavéve és figyelve azt a külön mondatot, amelyet mi mondunk el csehszlovákiai magyar írók, s amelyet más nem mondhat el helyettünk. Ha nem így tesz, ha új vállalkozások helyett mindig a már megmért és kipróbált példák mögé bújik, nem irodalmi igényességéről, ellenkezőleg, irodalomtudatának hiányosságáról tesz tanúbizonyságot. Már az ankéten megjegyeztem, hogyha például az Irodalmi Szemle ezt a gyakorlatot követné, akkor Balzac regényrészieteket jelentetne: meg, olyanokat, amelyek ugyanakkor Magyarországon már könyvalakban is megjelentek. Félreértés ne essen, a fenti meggondolások nem irodalmi nívótlanságra buzdítanak, hanem éppen ellenkezőleg irodalmi igényességre saját irodalmunkkal szemben. Keressük meg benne a jót, a rádió sajátos eszközeivel is, és gondoskodva róla további munkára ösztönözzük.

Irodalmunk propagálását és érvényesítését, valamint az ezzel kapcsolatos gondoskodást a rádióval kezdtem, de kezdhettem volna akármelyik sajtóorgánummal is. A jelenlegi helyzet itt sem kielégítő. Az írókkal való együttműködés egyedül az Irodalmi Szemle szerkesztőségén belül érvényesül. A többi szerkesztőség még nem tudatosította eléggé azt a szempontot, hogy helyi magyar sajtónk ne csak alkalomszerű fogyasztója, de megrendelője, ösztönzője, bátorítója és gyámolítója is legyen irodalmunknak. Gyakran sopánkodunk, hogy nincs elég keret, lehet hogy ez a sopánkodás is jogos, de ami még különösebb, hogy gyakran még a meglevő keretekkel sem tudunk élni. Hogy csak egy példái említsek, itt van mindjárt a „Dolgozó nő“. Magyarnyelvű heti lap. Ennek a lapnak a létezéséről általában tudomást se veszünk. Irodalmi találkozásainkon a lap képviselőivel egyszer sem jöttünk össze, mintha erre a lapra nem is lenne szükségünk, mintha ennek a nagypéldányszámú képesújságnak az oldalain nem is akarnánk érvényesíteni irodalmunkat. Aligha hiszem, hogy ezt a luxust akár mi, akár a lap szerkesztősége megengedhetné magának. De épp így említhettem volna a Szabad Földművest is, amelyet specifikus küldetése szintén nem zárhat ki teljesen irodalmi életünkből. A választmánynak következetesen tudatosítania kell azt a tényt, hogy egyetlen hidat sem égethetünk fel magunk előtt, amelyen keresztül irodalmunk ügyét szolgálhatjuk.

Már Dobos László, a szlovák írószövetségi találkozón megemlítette, hogy sötét sarokban élünk, s hogy itt az ideje kilépni onnan. Ha igaz az, hogy irodalmunk „intern", magyarnyelvű propagálása terén nem tettünk meg mindent, fokozottan igaz, hogy a kifelé való propagálásban nem tettünk semmit. Igyekeztünk válallni a hídépítők feladatát, készült és készül is a híd, amely a cseh és a szlovák kultúrától a magyar kultúra felé nyúlik, de csak egyirányú, egyforgalmú hidat építettünk, saját irodalmunkat mindezidáig nem tudtuk bemutatni a cseh és a szlovák kultúra jelé. Évek óta tervezgetjük költészetünk szlovák antológiáját, de mindmáig csak a tervezgetés- nél tartunk. A csehszlovák irodalom részének tekintenek, s mi is annak valljuk magunkat, de hogy ez ne csupán politikai meghatározás legyen, hanem tartalommal telítődjék, elkerülhetetlenné válik a magunk megmutatása, hogy látva lássanak, ilyenek vagyunk. Csak így gyógyul igazán szabaddá és jelszabadulttá irodalmunk vérkeringése, így érhet felelősségünk tudata, így bővülhet az összemérésen keresztül tapasztalatunk

Ne keressünk remekművet ott ahol nincs, de számoljunk mindig a remekmű megszületésének lehetőségével, s építsük ki annak az optimális gondoskodásnak a keretét, amellyel egy ilyen művel szemben tartozunk. Tegyük fel, hogy megszületik, ma, holnap, holnapután (mert mindenütt megszületik, ahol irodalommal foglalkoznak). Mit tudnánk érdekében tenni? Azt hiszem pillanatnyilag nem sokat. Még az is kétséges, hogy egyáltalán felismernénk-e. De ha fel is ismernénk, akkor se tudnánk az európai irodalom vérkeringésébe bekapcsolni. Még előfeltételeit sem tapogattuk ki ennek az útnak. Pedig egyre gyakrabban születnek különféle nyelvű antológiák, világnyelvű kiadványok Csehszlovákiában és Magyarországon. Vajon végiggondoltuk-e annak lehetőségét, hol és melyikben szerepelhetne egy arra érdemes létező, vagy megszületendő csehszlovákiai magyar írásmü?

Itt élünk Csehszlovákiában és a csehszlovák irodalom részei vagyunk, egyenlőre formálisan, de abban a reményben, hogy ez idővel tartalmilag is megvalósul. De ugyanakkor, mint erre már másutt is rámutattam, az irodalom szavakból áll, s ha ez igaz,