Irodalmi Szemle, 1963
1963/3 - Vítězslav Nezval: Manon Lescaut (dráma részlet)
TIBERGE (kihajolva a kerítésen): Mit nyertek ennyi léha tervvel! DIÁKOK (a távolból): Viszontlátásra! TIBERGE (mintha magának mondaná): Nem!... Adieu... ELSŐ DIÁK (a távolból): Üdv a mámornak, mely telve kedvvel! DIÁKOK (a távolból): Ö Tibergünk, ó Des Grieux ... TIBERGE (elmegy a kerítéstől): Des Grieux! (izgatottan): DES GRIEUX: Ő Tibergem! TIBERGE (gyöngéden elvezeti): Ö Des Grieux! Második jelenet Des Grieux, Tiberge. DES GRIEUX (borúsan lépked Tiberge mellett. Hirtelen erőt vesz magán): Eh, szánalomra nincs okom, illó pára csak a zsenge bú. TIBERGE: Tüzet fog, ki lángokat kísért. DES GRIEUX: S ők mégis engem szántak valamiért. TIBERGE: Múló semmiért, mely csábos és hiú. DES GRIEUX: Ön idősebb. Én tapasztalatlan bibliát, szent könyveket lapoztam mint kis kölyök vagy mint egy vén apát, míg ők szorongatták a lányok derekát. Én a máltai lovagrend keresztjét viselő ifjú lovag Des Grieux lehettem volna párbajhős is éppen. (Naivul) A lovag, lovag, számára ölni, győzni érdem. Ő mennyivel szebb ennél a papi pálya, a kard otromba, tompa, kicsorbul éle százszor. A miseruha szebb, csillog, akár a páva, s tán püspök is lehetek, nem csak lelki- pásztor TIBERGE: Hideg márványon térdepelni némán. DES GRIEUX: Ki ne lelkesülne ily jámborságon méltán? TIBERGE: Bűntelen élni s nem paráznán, cédán. . DES GRIEUX: Elmélkedni szent szűzi példán. TIBERGE: Isten kedvére lenni tettben, szóban ... DES GRIEUX: Én elsősorban a kolostorban oly bájos baráttal bírni, mint Tiberge! (Prózaian ) Az ön befolyása nélkül kedvesem, a tanári sohasem állított volna példaképül. [kar Míg másokat számos balszerencse ért, engem a püspök úr gyakran megdicsért. Ez buzgóságom még fokozta, nem is volt időm gondolni a rosszra. TIBERGE: Más ily nemesszármazású férfi, mint amilyen ön, Des Grieux barátom, ezen az annyi bűnnel csábító világon igyekezne bezzeg könnyelműen élni, vonzaná divat, hazárd játék és pompa, nem fohászkodna istenhez, éghez, de ön egész lényével az erénynek szobra, önből tudom, hogy kitűnő abbé lesz. DES GRIEUX: S ön máris az reverenda nélkül is, kedves barátom ... Ő mily nehezen is búcsúzom öntől . .. s hogy igyekszem majd vissza a vakációról a Saint-sulpic-i szemináriumba, tudván, hogy ott vár az én drága Tibergem ... Ha majd a zárban kulcs csikordul, s a rendház küszöbét átlépem, ölelje meg, ki önhöz indul, nehogy az arcom könnytől égjen. Gyerekkor fénye már ki nem gyúl mint játszi labda eltűnt régen, ölelje meg, ki önhöz indul, nehogy az arcom könnytől égjen. S ha kulcsom égi zárban fordul, panasz-szavam átsír az éjjen, ölelje meg, ki önhöz indul, nehogy az arcom könnytől égjen ... TIBERGE: Ön gazdag, lényéből kellem árad, velem hű árnyékként járt a bánat, gyerekkoromnak nyomor, szegénység volt nem maradt időm unatkozásra [a társa. Sohasem voltam víg, se bátor, nos mit várhat ilyen a világtól? Ha erényes lesz, az nem nagy érdem, hisz nincs benne tűz, hogy égjen, éljen. A reverendában is volt valami vonzó, illett hozzám a gyászos, durva posztó. A mennyországot megszolgálni így nem nehéz. Ön csupa láng, s nézze, mily ráncos, fagyos ez a kéz Ön délceg, egy rút betegnél az élettel csatázni hősebb, nekem ... nekem a lélekben bízni bölcsebb, De mért csábítottam önt is hitre, én ki a hitetlenség varázsáig se tudtam érni, — csak erényeim csalánját kötöztem szavakba ... DES GRIEUX: Ön sírásra késztet... kérem — hagyja abba ... TIBERGE:- Illő pára csak e zsenge bú. DES GRIEUX: Tüzet fog, ki lángokat kísért. TIBERGE: S ők mégis önt sajnálták valamiért ... DES GRIEUX: Múló semmiért, mely csábos és hiú! Bár mindig megfogadnám tanácsait? Ön nélkül a lelkem árva és szegény... TIBERGE: Akarata erős, ön valódi hős, nem féltem önt, Des Grieux lovag! DES GRIEUX: Hogy mi az erős akarat, aligha sejtem. Követem önt, mert kellemesnek érzem, de azért nem kell aggódnia értem. A lemondás már úgy megkövesedett bennem, mint századok-lepte ős szobor.
