Irodalmi Szemle, 1963

1963/3 - Miroslav Válek: Az otthon szelíd kéz, melyre lehajthatod fejed

A tizenkétéves szerelemnek is megvan a maga története, véres történet,

s szomorú, mint a sötét vizek.

Ne sírj, kedveském.

A te szerelmed vtgabb lesz, ne sírj.

Földgömböt veszek neked, mely szépen forog, s felfedezzük a világot.

Hét halott óceán mossa az emlékezet partjait.

Hét halott óceán láncravert hullámai.

De íme ott, egészen közel,

csillagok fekete lámpái figyelnek.

Esik.

A szomorú víz arcokra csorog.

František Kaplánek, a Vöröskereszt sofőrje, s a hozzá hasonlók

ránkfüggesztik tekintetüket, toporzékolnak,

mint kiránduláson a nyugtalan gyerekek, s felkiáltanak:

Fázunk, emberek.

Esik.

Haza akarunk menni.

Az otthon: hüs víz, párás korsóban.

Az otthon: fáradt kéz, mely munka után

vasárnapi csendben asztalra hull,

üres, várakozó

s mindent eldöntő kéz,

mely a történelmet jó útra irányítja.

Az otthon szelíd kéz, amelyre lehajthatod fejed.

Elrejti arcod, mely sírástól és verejtéktől nedves.

Szeret simogatni, védeni, melengetni.

De szorítani is tud, s ha kell torkot fojtogatni.

Mindennap megkötöm a nyakkendőmet, s mindennap ugyanegy gondolat jár az eszemben.

Veres János fordítása.