Irodalmi Szemle, 1963

1963/3 - Fábry Zoltán: Európa elrablása

ban“. (Aufsätze zűr Zeitgeschichte. Zürich. 1946. 90.)

Bomlást, kataszrófát demonstrálni csak a kataszrófanosztalgiában legjobban megrekedt német imperializmus térfelén lehet. A legha- láiosabb aktivitásra, a háborús kényszerre ingerlő méreg itt szívódott fel a legakadálytala- nabbul és a legvadítóbban. A „Sein zum Tode" metafizikája nem más, mint a hullaengedelmesség parancsszava. A német 'imperializmus és filozófiája, mint a pusztulás, pusztítás fel- fokozottsága, eredendően és summázón: negatívterhes. Ez példázza Sartre drámája is: „Csak a negatívumot akartam megmutatni. Ezek az emberek nem tudnak újjászületni. Befellegzett nekik, számukra eljött »az istenek alkonyait.“

Az istenek alkonya — a ragnarök —: a germán mítosz záró akkordja, végkicsengése. És ennek a mítosznak hitleri karmestere, értelmezője, Globbkeja, Hans Neumann végig, máig húzza meg a változatlanság ható vonalát (Germanischer Schikcsalsglaube. Jena, 1934. 82): „A germán mítoszból olyan magatartással kerülünk ki, mint a heideggeri filozófiából, se nem jó, se nem rossz lelkiismerettel, sem megbánással, sem bűntudattal, nincs bennünk sem önmegelégedés, sem javulási szándék, csupán egzisztenciánk sörszerű adottságai és »dobottságai« („Geworfenheit“: Heidegger szava) tudata. A sorsvégzet elháríthatatlanságának a hite, a fenyegetettség és pusztulás tudata együtt jár egy bátor mindenreelszánt - Sággal... melyben az ember higgadt elhatározással és a nagyság érzetével pusztul el."

A kör bezárult: a germán istenek alkonyától az altonai foglyokig, a ragnaröktől Heideggerig körbetopogón kering a reakciós változatlanság. A germán mítosz és a német egzisztencializmus az irracionalizmusban találkoznak. A cogito ergo sum itt hatályát veszti. Bollnow az egzisztencializmust tudatosan állítja „az irracionalizmus vállfajok“ keretébe: ,,Minden

valóságosnak a feneketlensége s megmagyarázhat atlansága képezi (az egzisztencializmus) kiinduló pontját. A lét fenyegető titokzatossága elöl semmiféle okos elővigyázatossági intézkedéssel nem lehet kitérni. Az értelem erejébe vetett hit, a felvilágosultság gyerekes hipotéziseként hat, melyből az emberiség any- nyi nyomasztó élettapasztalat után alaposan kinőtt." Martin Heidegger legújabb 1100 oldalas Nietzsche-könyvében egyenesen az értelem trónfosztását manifesztálja: „A gondolkodás ott kezdődik, amikor azt tapasztaljuk, hogy az évszázadok óta magasztalt értelem nem más, mint a gondolkodás legmakacsabb ellenlábasa."

A „Die Neue Rundschau“ 1933-as januári számában, mely e nagymúltú folyóirat utolsó szabad megnyilatkozása volt, a szerkesztő, Rudolf Kayser a nihilizmus katasztrófa-veszélyét, irracionalizmusát, értelemellenességét, az értelembe vetett hit tudatosításával — mintegy az utolsó szó jogán vetítette nemzete és a világ elé: „A nihil katasztrófája nem más, mint a szellemnek esetlen, durva, öntelt megvetése; pimasz vigyor az értelem felé, mely az emberiség legmagasabbrangú alkotása volt és maradt." — Hiába volt hitlerizmus — a totalitarizmus és nihilizmus egyazonossága —, hiába volt második világháború — a „rettegés szomjának“ német vér- és kéjorgiája —, a Bollnowok és Heideggerek, mint a reakció megmakacsoltjai, nem okultak: tovább fújják értelemellenes, halálba-háborúbakerítő nótájukat: filozófiájukat! A német egzisztencializmus, mint az irracionalizmus intellektuális végproduktuma, teljes egészében igazolja Thomas Mann-nak az irracionalizmusról vallott felfogását, mely szerint az irracionalizmus nem más, mint „A Nagy Vissza imperatívusza“.

A Nagy Vissza német végpontján a ragnarök áll: a katasztrófanihilizmus öröksége, átka és folyamatossága.