Irodalmi Szemle, 1963

1963/3 - Bábi Tibor: Versek

Bábi Tibor

keresek valakit

Már jóllakott, evett, ivott az ember, mégse boldog; körülvettek és jellázadtak ellenem a dolgok, közém s áhított szeretteim közé odaállnak, kuncognak, ágaskodnak, szemtelenül kiabálnak, böködnek, löknek, rúgnak — szám, szemem, fülem befogják, járadt eszem használom csak, mint vak koldus a botját, pedig én nem vagyok vak, se koldus, csak eltévedtem a jól megtervezett, mégis oly kusza rengetegben.

Tornyok, daruk, traverzek, drótok közt tévelygek egyre, jutok, loholok s már nem gondolok a szerelemre, verset is csak néha írok, s ha írtam, érzem, hamis, egyforma verkli, szürke nóta, megúntam magam is, pedig a lelkem mélyén minden nap friss forrás buggyan, s elbugyborékol, mint egy kanna víz az ürge lyukban.

Ádáz dolgokkal megrakott, zsúfolt világban élek, mint csenevész bokor, csak tengődik, mereng a lélek, hogy az erősebb ják jölébe nőttek s jojtogatják, gúnyolják balga törpeségét, nőni mégse hagyják.

Már félve surranok a roppant bérházak tövében, riadt egér gyanánt óvom parányi, csöppnyi létem, mert mindenütt perpatvar, lárma zúg, s ormótlan gépek lengő, nagy vaskarmukkal meztelen szívembe tépnek.

Óvatos lépteimmel egy nap száz utcát bejárok, él-eltünődök, várok, sötét zugokban álldogálok, vagy ismeretlen házak lépcsőin csoszog föl a lábam máskor utazgatok s bolyongok oktalan, hazátlan, pedig van otthonom, hazám is itt e zsúfolt Földön.

Az otthon ...? Bútorokkal megrakott szükecske börtön, s a világ egy vaksi falra fölfüggesztett tarka térkép; valahogy elkallódott, megkopott már minden érték és hirtelen apró, csilingelő pénzre váltva silány dolgokká testesült az ember szabadsága.

Körös-körül mindenjelé vad szürke fémek, a napnak nincs heve s a színes éjszakai fények fagyot sugároznak. Sírok. Fázom. Valaki megvert...!

Kit is keresek? Vak, süket dolgok mögött az Embert.

1958.