Irodalmi Szemle, 1963
1963/2 - FIGYELŐ - Turczel Lajos: Dénes György: Hallod, hogy zengenek a fák
Ha ezek mellé a valóságból fakadt, sajátosan szép és harmonikus természetű képek mellé odaállítjuk az új kötet régivágású sematikus politikai verseinek elcsépelt költői közhelyeit, zörgő frázisait, akkor kétszeres bosszúságot is érzünk: Milyen őszinte, konjunktúramentes politikai tűz, a szocializmus ügye iránti odaadás hevítette a Február után színrelépő úttörő lirikus nemzedéket s a köztük helyet foglaló Dénest is, — s mily aránytalan mennyiségű üresen elrobbanó szalmalángot és értéktelen salakot termelt ki ebből a tűzből az irodalompolitika által támogatott és a művészi tapasztalatlanság következtében még jobban eltorzuló sematikus gyakorlat! Bosszúságunk másik oka az, hogy a sematizmus még korántsem tekinthető olyan múltügynek, amellyel már leszámolt, amelyen már átlépett az irodalom. A sematizmus által kínált ábrázolási könnyítés még ma is csábít, a sematizmus még ma is lépten-nyomon hat. A mi irodalmunk viszonylatában tehát nem lehet a sematizmust egyszerűen az úttörő lirikus nemzedéknek, Déneséknek a nyakába varrni, illetve az ö induló produkciójukkal azonosítani. Annyi igaz csak, — ez pedig egyszerű kronológiai szükségszerűség, illetve véletlen- ség, — hogy nálunk az ő úttörő köteteiben jelentkezett először — és az akkori virulen- ciájának megfelelő intenzitással — a sematizmus. az új Dénes-kötet régi vágású és sajnos nagyszámban előforduló sematikus verseit olvassuk, akkor bizony sokszor úgy érezzük, hogy a vizsgálódásunk elején feltett kérdésre igennel kell felelnünk: ezek a versek az első két kötet átlagához viszonyítva tematikai és művészi szempontból egyaránt tényleg helyben topognak, ugyanarról ugyanazt és ugyanolyan rosszul ismétlik. Ezzel szemben az új kötet „jobbik felé“-ben szép számban találunk olyan verseket is, amelyek a régi kötetek egy-egy versével való feltűnő tematikai azonosságuk mellett jelentős minőségi különbséget mutatnak. A második és harmadik kötet több versét lehet ilyen érdekesen (és tanulságosan is) ható témapárhuzamba, sőt téma-bokorba állítani és ezeken a téma-párhuzamokon, téma-bokrokon belül olyan eset is előadódik, amikor az új vers a régi vers szemmellátható átdolgozásának, a régi versanyag, verstéma tudatos művészi mélyítésének bizonyult. így például a szülőföld-tematikán belül egészen közeli rokonság fűzi össze a második kötet címadó versét, valamint az „Öda a hegyekhez“ és a „Visszahúz még a hegyek kékje“ című verseket a harmadik kötet „Szülőföld“ című versével. A második kötet „Sóhajtó erdők zúgnak utánad“ című verse az új kötet címadó versének téma-elődje. A gyermekkor témáján belül a második kötet „Bölcsőm se volt, dajkám se volt“ című versére az új kötet „Aranyat szórt a zsenge nyár“ című verse felel. Az ilyen közvetlen témakapcsolatokat, témamélyítéseket megtaláljuk a költői önarcképek, a nép iránti hűséget kifejező és a szocializmus vagy a béke ügyét megéneklő versek között is. Igen frappáns, hangulatban és motívumokban megnyilvánuló rokonság van a második kötet „Sötétedik“ és az új kötet „Éhség“ című verse között. Ezek a téma-párhuzamok, téma-bokrok érdekes tanulságot nyújtanak számunkra. A régi kötetek és az új kötetek tematikailag rokon vagy azonos anyagjainak közvetlen összehasonlítása révén szinte fokokban mérhető módon mutatják meg azokat a minőségi változásokat, amelyek a költő szemléletmódjában és kifejezésmódjában beálltak. E minőségi változások főképpen a képalkotásban (a képek nagyobb érzelmi és logikai harmóniájában), a stílusban-nyelvben (a retorizmus csökkenésében) és a szerkesztésben mutatnak figyelemre méltó előrehaladást. Mi az, amire a költőnek az eddig elért eredmények szívós továbbmélyítése mellett égető szüksége van? A tematika szélesítésére! (Az eddigi tárgykörök minőségileg differenciált gyűrűztetésé- nél nem lehet megállni.); a politikai, közéleti témák sematikus gátlásaival való megküzdésre és a politikai költészet súlyának helyreállítására! A leíró módszer szerepének fokozatos csökkentésére és a valóságszemlélet analiti- kusabbá, sokrétűbbé tételére! Ami pedig Dénes romantikus költői alkatát illeti, az olyan egyéni diszpozíciókkal és irodalmi telítettséggel befolyásolt adottság, amelyet gyökeresen megváltoztatni, más magatartásra átállítani nehezen lehetne. Azt sem lehet viszont letagadni, hogy a valóság egyre összetettebbé formálódása ma már a művészetektől is a racionálisan realisztikus megközelítési módokat igényli. Ilyen tendencia és szükséglet mellett egy hangsúlyozottan tradicionális kötöttségű szemléletmód alkati determináltsága a költő számára meglehetős nehezékeket, buktatókat jelent. Nem arról van szó, hogy a romantikus szemlélet- és kifejezésmód ma már eleve anachronisztikus, idejétmúlt lenne. Arra van feltétlen szükség, hogy ez a szemlélet- és kifejezésmód radikálisan megszabaduljon minden olyan elemtől, amely már visszavonhatatlanul elavulttá, korszerűtlenné vált. Turczel Lajos
