Irodalmi Szemle, 1963
1963/2 - HAGYOMÁNY - Botka Ferenc: Gorkij dokumentumok
értelemben, minőségileg új fokon halljuk viszont mindazt a felemelőt, amit Gorkij eddig a munkáról mondott: „Elvtársak! Mindaz, ami értékes és becses, mindazt, amire az ember büszke lehet, a tudás és a munka alkotta. Ez az egyszerű igazság, egy mély igazság: meg kell ezt tanulnunk, amint a hívők megtanulják az imádságot. A munka és a tudás mindent le fog győzni. A tudomány és a munka meg fogják oldani az élet zavarosságát. Vidáman és jókedvvel a munkába! A boldogságnak csak egy útja van: a szabad munka útja!“10 Gorkij új publicisztikájának egyik legérdekesebb darabja a Vladimír Iljics Lenin címen megjelent megemlékezés, amelyet az író a forradalom vezérének ötvenéves születésnapja alkalmával tett közzé.11 A cikkben az író előbb ismertetett leveléhez hasonlóan polemikus éllel fordul a polgári világ apologétiái ellen, akik csak a hun rombolás vezérét, Attilát látják Leninben. Őt védelmezve a kapitalista világ pusztulásának szükségességén túl már világosan megmutatja a forradalom történelmi értelmét és azt a jövőt, amelynek „végcélja az emberiség kiegyensúlyozott boldogulása“. — A közlemény Lenin általános jellemzése mellett, közvetlen emberi tulajdonságaiban is bemutatja a forradalom vezérét, s így a későbbi nagy Lenin-visszaemlékezés ősi magjául fogható fel. A Vladimír Iljics Lenin a Kassai Munkás-han közölt cikkek közül a leghiggadtabban értékeli a forradalmat, bár egy kitérő kapcsán felszínre jutnak benne a régi tévedések is. Véleményünk szerint ez ott történik, ahol az író régi nézeteit cáfolva elmondja, hogy nemzeti aggodalomból fordult szembe Leninnel, mert az októberi felkelésben csak a világforradalom elszigetelt kísérletét látta. — Ilyen szubjektív kategória, mint „kísérlet“, s Lenin szerepének olyan megfogalmazása, mely szerint „hatása nélkül az orosz forradalom nem nyilvánult volna meg abban a formában, amelyben megnyilvánult“ — olyan jelek, amelyek arra mutatnak, hogy Gorkij még ekkor is bizonyos mértékig szubjektiven ítélte meg a helyzetet, s nem látta meg az események mély társadalmi indítékait és szükségszerűségét. Ilyen előzmények után jelenik meg a Kassai Munkás-ban 1921 szeptemberében az eddig oroszul is ismeretlen Az örökös forradalmár és az alkalmi forradalmár12 c. távolról sem problémamentes írás, amely sajátos kettősségig A KM a Pravda május elsejei számában megjelent cikk teljes fordítását közli A magyar fordítás augusztus elsején, tehát három hónappal az első közlés után látott napvilágot. 11 Vladimir Iljics Lenin. (F.: Mácza János) KM 1920. 215. sz. — Az orosz eredeti a Kommu- nyisztyicseszkij intyernacional c. folyóirat 1920. évi 12. számában jelent meg. 12 Az örökös forradalmár és az alkalmi forradalmár. KM 1921. 220. sz. gél tükrözi az író kialakulóban* levő forra- dalmár-ideálját. A cikk a forradalmárok két típusával ismerteti meg az olvasót. A haladásért vívott harc igazi képviselője Gorkij szerint az örökös forradalmár, aki mint „eleven szem a mozgató eszmék végtelen láncában“ tulajdonképpen a történelem élő hordozója. Az emberi küzdeni akarás és tökéletesedés megtestesítője, aki ki- elégületlenül marad „minden elképzelhető szociális rendben“, mert mindig újra és jobbra törekszik. Legfőbb tulajdonsága a türelem és a megértés, eszméit senkire se akarja rákényszeríteni, célratörésében „képtelen arra, hogy bármiféle erőszakhoz nyúljon“. Mint ember, fölötte áll mindennek, ami személyes: „leküzd magában minden kicsinyes bosszúérzést, ami az emberek okozta kínjai nyomában támad“. (Mintha csak Dankó érveit hallanánk elvi megfogalmazásban!) Az éppen csak ma forradalmár — Gorkij szerint viszont — ennek a típusnak egyenes ellentéte. „Azért jött erre a világra — írja — hogy a forradalmi eszmék kulturális, humánus és örök emberi tartalmát eltorzítsa és nevetségessé, közönségessé, értelmetlenné tegye“. A forradalom kegyetlenségének és büntetésének eleven megtestesítője, rideg aszkéta, akit minden szociális érzés fájdalmasan érint, s ezért gyűlöli embertársait. Mint már jeleztük, Az örökös forradalmár és alkalmi forradalmár forrásaira nem tudunk rábukkanni, orosz eredetije is ismeretlen, s ennek következtében eléggé nehéz meghatároznunk keletkezési időpontját, s az író eszmei fejlődésében betöltött helyét. Eleinte arra gondoltunk, hogy a cikket a mozgalom baloldali túlzásai és gyermekbetegségei váltották ki, a szöveg közelebbi vizsgálata azonban (1. pl. a „képtelen arra, hogy bármiféle erőszakhoz nyúljon“ kifejezést, stb.) inkább arra enged következtetni, hogy Gorkijnak ezek a sorai több, mint valószínűen 1917—1918-ban, a közte és a forradalom vezetése közt fennálló ellentétek idején születtek. Véleményünk szerint az örökös forradalmár: maga az író, aki akkor még céltalannak és értelmetlennek tart minden erőszakot és vérontást. Az emberi haladást valamiféle általános és főleg kulturális tökéletesedésnek képzeli el, amelyet kissé Tolsztojra emlékeztető messianizmussal hirdet. Elnyomók, elnyomottak, osztályok, osztályharc, konkrét történelmi viszonyok nem szerepelnek ebben a légies és absztrakt koncepcióban. A csak ma forradalmárban feltehetően a bolsevikok (esetleg baloldali túlzók?) szerinte elképzelt embertípusát rajzolja, a népharag vak végrehajtóját, aki csak rombolni tud, s „kaszálja a forradalmi eszme teremtő erejét“. Feltételezéseinknek némileg ellentmond az az eddigiekben érvényesülő szerkesztői gyakorlat, amely a Kassai Munkás-ban mindeddig csak az író félreérthetetlenül pozitív megnyilatkozásainak adott helyet. A szöveg elemzése azonban véleményünk szerint mel