Irodalmi Szemle, 1963
1963/2 - LÁTÓHATÁR - Georgij Seleszt: Aranyrög
Georgij Seleszt drO^TiyVÖ^ S olimán csapatában mostuk az aranyat. Négyen dolgoztunk együtt: VaiSzilij Dusenov, Szamuil Gendel, Jefim Golubev és jómagam. Mindnyájan kommunisták voltunk, és 1942 kilátástalanságával köszöntött ránk. A hitleri fasiszták ott álltak Moszkva alatt, s mi rettegve találgattuk: elfoglalják-e vagy sem, s mi lesz aikkor velünk? Aznap a kolimai nap úgy úszott a kialudt vulkánhegyek fölé, mint egy óriási mandarin, amely nem melegít. Sárgás-vöröses színben ragyogott, és a szürke köd is megpirult, amint felfelé szállt a kéklő magasságba. Rózsaszníű volt az olvadni kezdő hó és a munkahelyünktől nem messzire, a be nem fagyó patak partján húzódó fenyves is. Az őrség felvezetett minket a munkára és a parancsnok elordította a reggeli „imát“: — A zónahatárt ismerik? Átlépése szökésnek minősül, és felszólítás nélkül lövünk. Értették? „Értettük“ — ordítottuk válaszul és a munkahelyünkre szaladtunk, hogy tüzet rakjunk. A tegnapi zsarátnokra egy nyaláb száraz mohát dobtunk, Dusenov tüzet csiholt, ráfújt a taplóra és a moharakás közé dugta. Fellángolt a tűz. Fakérget dobtunk rá, majd vékony fákat, s vidáman fellobogott a rőt láng. Meleg lett s piríthattunk kenyeret. — Az élet: halál! — dörmögte Gendel. Aztán zubbonyából előhúzott egy serclit és ráhelyezte egy szürke, kopár köre. — Most találtad ki, vagy csak eszedbe jutott valami? — kérdezte Dusenov. Kenyérfejadagját ráhúzta egy darab szögesdrótra és a tűz fölé állította. Piri- tottkenyér-szag áradt szét a levegőben. Én és Golubev befogtuk magunkat a szánkóba és a patakhoz mentünk. Hordtuk a vizet, majd egy vashordóban melegítettük a tűzön, Dusenov és Gendel pedig olvasztották a talajt. Ezután mindnyájan mosni kezdtük az aranyat. A nap feljebb emelkedett és lassan sárgult. Kenyéradagjaink a tűz fölött szintén megpirultak. Átmostunk féltonnányi földet. Dusenov volt a legügyesebb köztünk. Ő szedte össze az aranyszemcséket, amelyek megzöldült rézporszemekre emlékeztettek. — Jó lenne egy aranyrögöt találni — szólaltam meg. Golubev kifújta orrát és egy teljesületlen ábránddal fejezte be szavaimat: — Mahorkát kapnánk. Méghozzá bijszki fajtát! Első osztályút, erőset! — Gyújtsunk rá — javasolta Gendel. Láttam rajta, hogy nagyon elfáradt és a cigarettaszünet "alatt kipihenhetné magát. Az egész csapatnak egy gyufásdoboznyi mahorkája volt. — Fejenként egy vékonyát vagy kettőnek egyet sodorjak? — kérdezte Du- senav. látóhatár
