Irodalmi Szemle, 1963

1963/2 - Kovács Miklós: Tavaszi eső

Kovács Miklós

tavaszi eső

Messze az ég, olyan, mintha sok-sok összevarrt kék vászon lenne kifeszítve a föld fölött. Lent a fű zsenge és üdezöld; az apró-kis hajszálgyökerük itt-ott vízben ülnek. Az állatok lába körmön felül süpped az ingoványos talajba. Harapják a friss zöldet, nyálas orruk és pofájuk zöld a fű festékanyagától.

— Szép idő lesz ma, igaz-e Dandi?... Azt mondják, a réten van csak igazán tavasz...

Dandi, az idősebb pásztor leterített viaszkosvászon esőkabátján hasalt. Apró, zömök emberke volt. Álla borostás, haja

— tarkóján át — kabátja gallérjáig ért.

— Alszol, Dandi?

— Nem! — felelte a pásztor és felkönyökölt. Arca sűrűn himlőhelyes volt, amelyek átvilágítottak háromnapos szakál- lán is.

— Szép idő lesz ma, igaz-e?

Dandi a pásztor — a közeli Kisduna fölött — elnézett a távoli hegyek felé. A kék ég bársonya alatt egy árnyalattal sö- tétebb kékséggel sejtették a hegyek. „Ha a hegyeket látod, eső lesz“ — gondolta a pásztor. Ezt még akkor hallotta, amikor suhanc korában az uraság marháit őrizte Csutorással.

— Igen, ma nagyon szép idő lesz. Meg holnap is, holnapután is ... Egész héten szép idő lesz — mondta mégis a másik pásztornak.

A fiatalabb pásztor egy zsombékon ült. Tavalyi szénát markolászott össze a réten, s egész nyalábbal tömött a feneke alá. Állát a tenyerén nyugtatta, s elmerengve nézte a keleti ég alatt kigyűló apró-apró fényeket. Világos, szőke bőre volt, orra alatt épp serkedt gyér bajusza.

— Ott messze a folyó olyan, mint a tenger — mondta. — Törött tükrök vannak a vízben — tette még hozzá kisvártatva. Valamelyik mesében olvasta ezt, s most örült, hogy az eszébe jutott és kimondhatta. — Apró tükrök, Dandi... Menj, borotválkozz meg bennük! Csak nem várod

meg így az állatorvost!?... No menj, borotválkozz meg a tükrökben! — unszolta tréfálkozva az öreg pásztort.

Dandi visszaereszkedett az esőkabátra. Lehúnyta a szemét s mintha a lélegzetét is visszafojtotta volna, összehúzódva foltos kabátjába bújt. Olyan volt, mint egy sün, mint egy hatalmas megijesztett sün.

— Hát nem mész?! — izgatta még egyszer a fiatal pásztor, s egy golyónyi sárcsomót vágott Dandi csizmájához... „Olyan, mint egy vajúdó asszony, csak éppen nem jajgat...“ — Te Dandi, olyan vagy, mint aki szülni akar! — mondta ki aztán hangosan is a gondolatát és ingerkedőn felkacagott.

Az öreg pásztor felkapta a fejét. Szemei vadul villogtak, mint a felbőszült szelindeké. Arcán — mint izzó parazsak — ki- gyúltak a régi sebhelyek.

— Dandi? — hőkölt vissza a fiatal pásztor és jobbjával védekezőn markolta meg a térdének támasztott somfabotot.

— Bolond!... Te... te bolond! — ordította Dandi, s fehér tajték habzott elő a száján. Egy pillanatig még mozgott az ajka, de hang már nem hagyta el a torkát. Nyakába kanyarította az esőkabátot és elcap- latott az állatok után. Az egyik káka- zsombék mellől gubancos, lucskosszőrű kutya szegődött a nyomába.

„Jó, hogy nem rohant rám“ — gondolta a fiatal pásztor. „Hibás voltam!“ ... Mi a nyavalyának birizgálom... Tudhatnám, hogy milyen... A faluban kővel hajigálja a gyerekeket, ha bosszantják... Még a felnőttre is rátámad, ha rossz kedvében találják... Hülye... De őrizni azért jó vele. Térít, mindig térít... Nekem csak a fejésnél van dolgom mellette ... Lám, most is összeterelte az állatokat, — nem lesz rájuk gond egy ideig“ — gondolta a fiatal pásztor és Dandit nézte, amint baktatva, bicegve a rossz lábával körülszaladta a csordát.

Az öreg pásztor maga mellé intette a kutyát és visszaindult az összeterelt, legelésző állatoktól.