Irodalmi Szemle, 1963
1963/1 - Fenyő István: Tanulmányok a magyar szocialista irodalom történetéből
László) korlátozta a Horthy-fasizmus veszteséglistáját. Pedig az embertelen korszak irtása ennél sokkal nagyobb volt: több tucat remény- teljes, tehetséges szocialista (vagy a szocialista gondolathoz közelálló) írónk esett áldozatul az intézményesített pusztításnak. Ennek ellenére: az ellenforradalmi korszakban végig élt, szélesedett és fejlődött ez az írótábor, a jövendő forradalmi átalakulás kulturális előkészítője és letéteményese. Ezt bizonyítja a Tanulmányok a magyar szocialista irodalom történetéből című átfogó irodalomtörténeti vállalkozás is, mely Szabolcsi Miklós és Illés László szerkesztésében a közelmúltban jelent meg az Akadémiai Kiadónál. A kötet szerkesztői és munkatársai arra törekedtek, hogy a negyedszázados fejlődésnek legfőbb elvi és szervezeti csomópontjait dolgozzák fel, s így — a legkirívóbb fehér foltok eltüntetésével — előkészítsék a szocialista irodalom későbbi szintézisét. Húsz tanulmányt ölel fel ez a kötet, pályaképeket, folyóiratok átvilágítását s elvi elemzéseket egyaránt: ösz- szegezve mintegy azokat a legfontosabb eredményeket, melyeket irodalomtörténetírásunk az utóbbi öt esztendőben e tárgykörben elért. A kötetet megnyitó tanulmány Kabos Ernőnek a Népszava Olvasótáráról szóló írása még az 1918—19-es forradalmakat megelőző időszakból meríti témáját. Az eddigi kutatás nemigen foglalkozott ezzel a félig-meddig folyóirat-jellegű mellék]ettel, mely elsőnek kapcsolta be a munkásosztályt mint olvasót és mint irodalmi témát a nemzeti irodalom vérkeringésbe, a magyar összkultúra eleven folyamatába, ugyanakkor pedig első orgánumát szolgáltatta a polgári szellemi életről leváló, attól fokozatosan elkülönülő proletár kultúrának. József Farkas írása a forradalmi * szocialista írócsoport megalakulását mutatja be 1917—19 között, egyszersmind elemzi azt az elvi harcot, amelyet Komját Aladár következetesen forradalmi köre — a kommunista párt eszmeiségét, programját magáévá téve — Kassák Lajosék anarchizmusba hajló irányzatával szemben vívott. Ugyanebből az időszakból meríti tárgyát Szabolcsi Miklós tanulmánya. József Attila életét tekinti át az őszirózsás forradalom s a Tanácsköztársaság korszakában. A rendelkezésre álló életrajzi adatokról s az általános korképből árnyaltan bontakozik ki a költő ekkori emberi-erkölcsi fejlődése. A tanulmányíró rávilágít arra is, hogy az első magyar proletárdiktatúra élményei hogyan tükröződtek — évtizedek múltán is — József Attila költői világában. A 133 nap történetét eleveníti fel végül Osváth Bélának a Tanácsköztársaság színházpolitikájáról szóló értekezése is. Bemutatja, hogyan lett ekkor a színház állami, össztársadalmi üggyé, szórakozóhelyből a nevelés, a meggyőzés, egyszersmind a magasrendű művészi élmény eszközévé. Az ellenforradalmi korszak kommunista íróemigrációjáról szóló tanulmányok sora Szabó György írásával kezdődik, mely az 1922—24- ben Bécsben, majd Berlinben megjelenő Egység című folyóirat elméleti plattformját ismerteti. A lap szerkesztőjéről, Komját Aladárról szóló adalékai hasznosan egészítik ki Király István szép, lendületes és lelkes Komját-portréját. Egy újfajta embereszményt és íróideált mutat fel ebben az arcképben Király: a szocializmus gondolatvilágával összeforrott alkotóművész követendő példáját. Részletes életrajzot és pályaképet ad Diószegi András Gábor Andorról írott tanulmánya: nyomon követve a költő és publicista útját a kispolgári nihilizmustól a forradalmi világnézetig. A publicisztika műfajában klasszikusnak vallja Gábort, ki gon- dolatsziporkázása, játékos szellemessége s főképp ironikus-szatirikus alakrajzai révén valóban mesterévé nőtt a szocialista újságírásnak. Salyámosy Miklósnak Gyetvai Jánosról és Lékai Jánosról rajzolt kettős portréja szinte hozzáférhetetlen, idehaza jóformán ismeretlen szépirodalmi művekkel ismerteti meg az olvasókat, — ha kissé szűkén mért esztétikai megállapítások kíséretében is. A KMP első hazai legális folyóiratáról, a 100 %-ról szóló tanulmány — Erki Edit műve — szintén nehezen hozzáférhető s még nehezebben rekonstruálható anyagot dolgoz fel. (Összefoglalóan értékeli Fábry Zoltánnak itt közölt esszéit is.) Többet ad, mint amit tanulmánya címében ígér, voltaképp — ha vázlatosan is — a hazai munkásosztály kulturális mozgalmának történeti áttekintését nyújtja a húszas évek második felében. Varga József Bölöni-portréja meleghangú. finoman elemző írás. Az igazi Ady s a Hallja kend Táncsics alkotójáról szívesen olvasnánk többet is. Bölöni volt különben egyik szervezője A „Monde" magyar könyvei című vállalkozásnak, melyről Nagy Péter írása szól. A tanulmány érdekessége — többek között —, hogy Szilágyi András Üi pásztor című regényére felhívja a kritika figyelmét. Nagy érdeklődésre tarthatnak számot azok az értékelések is, melyek a szomszédos államok szocialista magyar irodalmát térképezik fel. így például Kovács Endréé, mely a Sarlós- mozgalmat, a fiatal szlovákiai magyar értelmiség csoportosulását vizsgálja. A nagyhatású mozgalom fejlődését, törekvéseit kissé belülről szemléli, így azután — sok helyes szempontja mellett — nem kíséri elegendő kritikával a sarlósok jobBoldali részének messianizmusát.. Tárgykörben ehhez a munkához kapcsolódik Csanda Sándor összefoglalása a csehszlovákiai Az Üt című folyóiratról, s ezen belül a szlovákiai magyar irodalom „nagy öreg“-éről„ Fábry Zoltánról. Az első csehszlovákiai marxista szellemű magyar kultúrpolitikai folyóirat történetét elmélyülten, igen nagy tényanyagot rendszerezve elemzi, írását az ellentmondásokat felvető elvi bátorsága, ítéleteinek biztonsága teszi különösen értékessé. A kötet egyik legjobb produkciója Tamás Attila finoman differenciált módszerekkel kimunkált tanulmánya József Attila költői
