Irodalmi Szemle, 1963
1963/1 - Fenyő István: Tanulmányok a magyar szocialista irodalom történetéből
senyt Gyúróval, vitézül vív a vernivalóval.“) Ugyanakkor kifogásolható az indulatszók túlhajtott használata is. Még egy jelentős hibára rá kell mutatnunk, mely némileg torzítja Hviezdoslav modernizmustól mentes, mondhatnánk makulátlan költészetét. Kardos László fordításaiban ugyanis néhány szimbólum is előfordul, amelyek helytelenségét a következő kiragadott idézet bizonyítja legjobban: Zač zápas veľký ten? Za trón pravdy dobra zdroj, krásy diadém; za kráľovstvo ducha!-----M ért forr a viadal? Hogy legyen úr az Esz, buggyanjon fej a Jó, s éljen a Szép s Igaz! — (Ifjúság) A kötet szerkesztőjét, Kardos Pált a fordítók kiválogatásánál valószínűleg az a szempont vezette, hogy kizárólag Magyarországon élő műfordítók végezzék el az átültetés munkáját, különben érthetetlen volna előttünk, miért nem vette tekintetbe Monoszlóy M. Dezső és Rácz Olivér fordítói munkásságát. Nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy mindketten nagyobb szöveghűséggel végezték munkájukat: Monoszlóy Hviezdoslav két elbeszélő költeményét, a Csősz feleségét és Ezso Vlkolinskyt, Rácz pedig a Véres szonettek-et ültette át, a magyarországi fordítókkal teljesen egyenértékű költőiséggel tolmácsolva a nagy szlovák versírót. (Külön cikk feladata volna ezeket a műfordításokat elemzően egybevetni a kötet átültetőinek munkáival.) E rövid értékelésben sok mindenről nem esett szó, amit a Hviezdoslav-téma megkövetelne. Méltatnunk kellett volna a Véres szonettek című versciklust, amelynek soraiban Babits Mihály Húsvét előtt-jének és Fortis- síarco-jának pacifizmusát éppúgy ott érezzük,, mint Karinthy Frigyes „Krisztus vagy Barra- bás" című kötetének vagy Ady egész háborúellenes költészetének hangulatvilágát. Ez a ciklus csodálatosan gyors reagálás volt a hasztalan vérontásra, hiszen Šmatlák szerint 1914 augusztusában—szeptemberében íródott. A válogató dicséretére válik, hogy ez a fontos ciklus teljes egészében helyet kapott a kötetben. Viszont Az erdőkerülő felesége c. hosszabb lírai-epikai alkotás hiányos közlését nem tartjuk a legszerencsésebb megoldásnak. Ezzel szemben az epikus költőt inkább valamely balladája képviselhetné („Zuzanká Hraš- kovie“, „Anča“ vagy a „Jano Garazda“)! Végezetül csak annyit, hogy helyes lenne, ha a válogatott versek kiadása után sor kerülne a hviezdoslavi életmű teljesebb és átfogóbb bemutatására, megjelentetésére is. 1 Stanislav Šmatlák Hviezdoslav c. monográfiájában a költőtől vett idézettel bizonyítja, hogy „a dekadenseket, szimbolistákat, veristá- kat, futuristákat nem is érti". — Slov. vyd. krásnej literatúry, Bratislava, 1961. 414. 1. 2 Ezzel bővebben Csukás István Ady a szlovák irodalomban c. könyvének „Ady és Hviezdoslav“ c. fejezetében foglalkozik. Irodalomtörténeti füzetek. Akadémiai Kiadó, Bp. 1961. 7—15. 1. 3 Sziklay László A szlovák irodalom története c. munkájában is még ebből a fordításból idéz. — Akadémiai Kiadó, Bp. 1962. 508—509 1. Zsilka Tibor Tanulmányok a magyar szocialista irodalom történetéből 1919-től kezdve kialakul s az ellenforradalom nyomásával dacolva él, fejlődik hazánkban a forradalmi szocialista irodalom áramlata, melyet — a polgári irodalomesztétika Nyugat-centrizmusával s a népi írók irányzatának túlhangsúlyozásával szemben — a XX. századi magyar irodalom fővonalának tekinthetünk. Sokféle törekvés, tömörülés ösz- szegződéséből jött létre ez az irodalom. Mégis: születése, tartalma, jellege, eszmei és művészi hatóereje elválaszthatatlan a marxista gondolattól, a magyar munkásosztály évtizedes forradalmi harcától. Mindenekelőtt világnézeti tudatossága, következetessége, pártos szemléletmódja különbözteti meg az irodalom más vonulataitól: nagyfokú közösségi aktivitás, a művészet társadalmi cselekvés és szolgálatjellegének vállalása jellemzi. Ez volt az a szellemi talaj, világnézeti és érzelmi környezet, amelyből egyik legnagyobb költőnk, József Attila lírája kinőtt. S megfordítva: ennek az irodalomnak közzététele, feltáró elemzése a bizonyítéka annak, hogy József Attila nem egymagában vívta forradalmár költői harcát, hanem egy széles baloldali, szocialista vagy azzal rokonszenvező írói tábor vette körül, olyan alkotók, akik egy időre vagy egész életükre közelkerültek a kommunisták vezette munkásmozgalom harcaihoz. A magyar irodalom igen nagy vesztesége, hogy ezeknek az íróknak túlnyomó részét életük virágjában, művészetük teljes kibontakozása előtt lekaszálta a fasizmus. Irodalmi köztudatunk hosszú időn át a klasszikussá nőtt Radnóti Miklósra, a néhány nagytehetségű polgári humanista íróra (pl. Szerb Antal, Halász Gábor, Fenyő
