Irodalmi Szemle, 1963

1963/1 - Tőzsér Arpád: Veres János: Tüzek és virágok

Mráz akadémikus egyenesen szembeállítja a magyar kapcsolatokkal: fejtegetései oda irányulnak, hogy a magyarokkal való barátkozást a múltban negatív tényezőnek tartja, a csehekkel szövetkezést pedig teljesen pozitívumnak, idillikus harmóniának. Kétségkívül tény, hogy minőségi szempontból is hatalmas különbség van a kétféle kapcsolat között, s nem utolsó sorban szerepet játszik itt a cseh és szlovák nemzet vitathatatlan testvéri rokonsága, csakhogy marxista szempontból mégsem ez a legfontosabb, hiszen akkor nem értenénk meg, miért fordultak 1939-ben a szlovák burzsoázia szeparatista vezérei legközelebbi testvéreik ellen. Vagy újból szélesebb horizontra tekintve: a Szovjetunióban nemcsak az egymás nyelvét tökéletesen értő szláv nemzetek élnek testvéri egyetértésben, hanem velük együtt az örmények, grúzok és egyéb más nem szláv népek is. Mindez azt bizonyítja, hogy Mráz koncepciója nem bír felülkerekedni a burzsoá nemzet és a burzsoá haza eszméinek korlátain, ezért látja a nemzeti fejlődés betetőzését 1918-ban, pedig döntő módon új kapcsolatok csak a felszabadulás után, a szocialista nemzetek kialakulásával következnek be. A szocializmusban való egyesülést kétségkívül megkönnyíti a nyelvi rokonság, de ebből csupán az következik, hogy a szocializmust építő nem rokon népek testvéri kapcsolatára még fokozottabb gonddal kell ügyelni. Mindenképpen örvendetes jelenség, hogy a felszabadulás óta Mráz akadémikus a cseh-szlovák kapcsolatok kiépítésében csak a pozitívumot, a baráti együttműködést keresi. Ha a szlovák-magyar kulturális viszony megítélésében is ezt a szempontot érvényesítené, bizonyára sokat nyernének vele a jelenben immár vitathatatlanul szükséges pozitív kapcsolataink.

Egyoldalúságot látunk abban is, ahogyan Mráz a vitát „magyar szempontra“ és „csehszlovák szempontra“ vagy „a mi szempontunkra“ igyekszik leegyszerűsíteni. A szlovák- magyar-cseh kapcsolatok kutatói a valóságban nem oszlanak ilyen nemzeti táborokra, s a szocialista szakemberek magyar részről nem szokták elhallgatni vagy eltitkolni az ellentéteket sem. A haladó értelmiség azonban általában a baráti egyetértés, a pozitív kapcsolatok hagyományaira épített már a felszabadulás előtt is. E sorok írója a Magyar-szlovák kulturális kapcsolatok c. könyvében számos dokumentumot közölt (hasonló történeti bizonyítékok találhatók az Irodalmi Szemle „Híd“ rovatában is), olyan íróktól, akik nem a negatívumok, a nemzeti súrlódások egyoldalú értelmezésében látták a szlovák-magyar viszony lényegét, s „a másik oldalon“: a magyar értelmiség legjobbjai a legsúlyosabb nemzetiségi harcok idején sem azonosították magukat az uralkodó osztálynak sem a népelnyomó, , sem a nemzetiségeket elnyomó politikájával.

Az első Csehszlovák Köztársaság haladó

magyar írói nem egyszer ankétot rendeztek a csehszlovák-magyar kulturális közeledés kérdéseiről, melyhez nem kisebb írók szóltak hozzá cseh és szlovák részről, mint Peter Jilemnický, Karel Čapek, Janko Jesenský, Ján Poničan, a szakemberek közül pedig Zdenék Nejedlý, Milan Pišút és mások, s talán mondanunk sem kell, hogy egyikük sem a nacionalista ellentétek feltárásában és kimutatásában látta a kapcsolatok lényegét. A Mráz bírálta antológiában szerepel Július Dolanský mai cseh marxista irodalomtörténész tanulmánya is (A magyar irodalom jelentőségéről a szláv irodalmakban), aki fiatal cseh munkatársaival együtt, — éppúgy mint a magyar kutatók — a pozitív kapcsolatok feldolgozásán fáradozik. Ezért a „csehszlovák oldal“ és „magyar oldal“ elnevezés helyett helyesebb volna a marxista szemlélet többé vagy kevésbé helyes érvényesüléséről beszélni a kapcsolattörténeti kutatásban. Mráz akadémikus ezzel szemben többször emlegeti, hogy a „csehszlovák tudomány részéről segíteni kell a magyar történészeket a szlovák-magyar kapcsolatok bonyolult kérdéseinek megvilágításában“. Dolanský akadémikus és munkatársai kapcsolattörténeti kutatásának koncepciója azonban alapjában dr. Sziklayéval és a magyar kutatókéval egyezik. Történelmi tény az is, hogy a magyarokkal való barátság s a pozitív kapcsolatok ápolói voltak a szlovák szellemi életnek olyan jelentős haladó tényezői, mint Pavol Országh-Hviezdoslav, Štefan Krčméry, később Ján Smrek vagy Ctibor Štítnický, s a haladás eszméje a magyar írók nagy részének alkotásaiban is összekapcsolódik a nemzetiségi kérdésnek humanista vagy később szocialista szellemben való felfogásával.

A pozitív irodalmi kapcsolatok kutatásában lényegében ugyanabból a marxista szemléletből kell kiindulnunk, mint a haladó irodalmi hagyományok feltárásában. Elsősorban azt keressük, ami a szocializmust építő értelmiség, a kommunizmus szempontjából haladó és felhasználható érték. Nem hallgathatjuk el azt a tényt, hogy voltak reakciós, soviniszta és fasiszta írók is az európai népek irodalmában, s az ő tevékenységük is történelmi tény, beletartozik a történelembe. A haladó hagyomány fogalma azonban azt jelenti, hogy a történelmet marxista szempontból nézzük: a reakciós irodalmi és szellemi törekvéseknek nem tulajdonítunk a mi szempontunkból olyan jelentőséget, mint a haladóknak. Ezt a szempontot' nem lehet mechanikusan átvinni az irodalmi kapcsolatok területére, de mégis itt van a haladó kulturális kapcsolat fogalma marxista meghatározásának alapja. Egy durva példát idézünk: Ady és Hviezdoslav költői üzenetváltását történelmi szempontból pozitív kapcsolatnak tartjuk, a nyilasok és a Hlinka- gárdisták nacionalista sajtóvitáit pedig nem. Viszont ez utóbbi is történeti tény, s ha valaki a magyar és szlovák fasiszták viszonyát akarja vizsgálni, akkor foglalkozni kell vele.