Irodalmi Szemle, 1962
1962/2 - FIGYELŐ - Rácz Olivér: Üj könyvek
kellett forgatnom az enyhén macskapiszok, doh és erősen bacilus-itattú lapokat, mert ágyban, díványon, vagy akár asztal mellett nem tűrte meg létüket az anyai szigor), az a lényeg, hogy írói problémáid keresetlenül őszinte feltárásával olyan messzemenő utakat mutatsz fiataloknak és kevésbé fiataloknak egyaránt, ami már magában véve is irodalmunk kétségtelen értékévé teszi könyvedet. Az a lényeg, hogy ahogyan a Szovjetunióban tett utazásod kapcsán öt sorban képes vagy megrajzolni egyetlen lengyel fiatalember alakján keresztül az egész lengyel nép egyik alapvető vonását és problémáját, az már valóban az irodalmi riport minden pejoratív mellék- zöngétől mentes színvonalát is meghaladó irodalom, és hogy mindenért és mindenkiért tudsz lelkesedni: a súlyemelő bajnok teljesítményéről éppoly odaadással tudsz írni, mint a megnövekedett munkaegységről, vagy Zi- nocska és Dusán kilométerek ezreit átszárnyaló sziluett-szerelméről. És nézd, ha már rajtakaptam magam, hogy könyved ismertetése hangjából menthetetlenül levélírásba csaptam át, hadd mondjam meg neked, hogy könyvedben az is végtelenül szép, megkapóan emberi hang, ahogyan Fábry Zoltánról írsz, te az író, róla, az íróról, aki nemcsak téged, de mindnyájunkat járni tanított. És hadd mondom meg neked azt is, hogy mikor éppen Fábryval kapcsolatban ezt írod: „Ő az egyedüli, aki tudja, hogy ötvenéves koromban boldog ifjúságomat keresem — és mert tudom, hogy én sose akadok rá többé, elkövetek mindent, hogy mások boldogak legyenek!“ — akkor nemcsak a magad egyéni fájdalmon felülmagasló benső békéjének szép lényegét szövegezted meg, hanem egy kicsit mindannyiunk nevében szóltál, akik túl vagyunk már a negyvenen, hiszen mi mind fiatalságunknak legalább egy évtizedével adóztunk ezért e te fenti mondatodért — bocsáss meg ezért az olcsó általánosításnak látszó közbeiktatásért: akár a szögesdróton innen, akár túl álltunk rajta. Ezért tudjuk annyira megérteni Naplódnak 1956 őszén írt sorait is, az egyszerű igazság, a józan felismerés, a felháborodott tisztánlátás sorait: „A helyzet ugyanis az, hogy most mindenki vitatkozik, mindenkinek viszket a lelke, a bőre — mert hiszen a mi bőrünkről is szó van. Ám furcsa ezekben a vitákban, hogy most egyszeriben már mindenki pontosan ismeri a hibákat, mindenki jól értesült. Sok minden került most felszínre merőben más megvilágításban, mint néhány évvel, hónappal ezelőtt.“ — S ezért, hogy ha nem is értek egyet azzal a hősöddel, aki egyes magyar irók 1956-ban tanúsított magatartása miatt feladta az egész megrá- zóan és felemelően, fájdalmasan és vígasz- talóan, vergődően és diadalmasan gyönyörű magyar irodalmat, mégis tökéletesen meg tudom érteni a szolidaritásnak azt a gesztusát, amellyel hősöd feloldotta lelki válságát, s feloldotta a mi lelki válságunkat is. Mert — hadd idézzelek mégegyszer: „Az ember, ha író, nehezen vallja be az olvasónak, hogy az irodalom ellen elkövetett vétkek károsak, visszataszítóak, és harcolni kell ellenük, de ha az irodalom vét a szocializmus ellen, halálos sebeket ejt, és ez a vétek megbocsáthatatlan.“ És mert való igaz: mi irók felelősek vagyunk egymásért, mert csak így lehetünk felelősek az irodalomért. Üdvözlöm könyvedet, s kérlek add át üdvözletemet Csáder Lászlónak, könyved védőborítékjának és kötéstervének ízléses és ötletes megoldása elismeréséül. Rácz Olivér Új könyvek A csehszlovákiai magyar olvasó számára mindig örvendetes eseményt jelent, ha az irodalom könyvespolca szlovák vagy cseh író magyarra átültetett művével gazdagodik. Nemcsak azért, mert az irodalom a szó legtisztább értelmében vett nemzetközi vagyon és közösségi kincs, hanem azért is, mert ez az a pont, ahol a közös hazában élők eszmei és kulturális közeledése magyar részről vitathatatlan érdeklődéssel, jóhiszeműséggel és őszinteséggel, töretlenül és fenntartás nélkül megy végbe, s az, hogy a csehszlovákiai magyar olvasó egyforma érdeklődéssel várja és köszönti Egri vagy Karvaš, Mňačko és Mináč vagy Szabó Béla és Ordódy műveit (összehasonlítás és írói vagy minőségi párhuzamba állítás célja nélkül felsorolt nevek), azt bizonyítja, hogy a szocialista hazafiságra való nevelés terén mindmáig az irodalom a legerősebb és legbiztosabb fórumok egyike. Együttélésünk és közös országépítésünk szempontjából nézve ez a tény feltétlenül megnyugtató útmutatást jelent, mert ezáltal válik kétségtelenné, hogy a csehszlovákiai magyar olvasó nemcsak a magyar, hanem a cseh és a szlovák írók műveiben is önmagát keresi, látja, önmaga életét, útját, fejlődését követi figyelemmel. (Hazánk negyedik, számottevő nyelvi irodalmáról, az ukrán nyelvű irodalomról ebben a vonatkozásban ma még korai lenne beszélni,
