Irodalmi Szemle, 1962
1962/6 - FIGYELŐ - Tóth Tibor: Ember dolga, író dolga
egyszerűen azért legyinthetnének, pálcát törhetnének, mert valaminek hitelét rontották gondatlanul és kontár módon, mert valami annyira égető, annyira mai, annyira mindnyájunkat foglalkoztató, annyira jelenlévő minden gondolatunkban, gondunkban és féltésünkben, hogy mint mindenből, ami nagyon igaz, megszokottság lett belőle. Persze sokan visszaéltek vele: különböző szerkesztőségi tematikai tervek garasthajhászó lovagjai, emberek, akik nem tudtak és nem tudnak felemelkedni az írott szó komolyságának, a kor problémájának (Fábry azt mondaná: a korparancs) nagyságához. Lejáratnának mindent és mindenkit: de attól, hogy ők is beszélnek róla, a szépség szép marad, a nagyság nagy, a béke nem válik frázissá, és az antifasizmus sem unott időszerűtlenséggé. Hogy mennyire nem időszerűtlen, éppen Fábry könyve bizonyítja. Emberek az embertelenségben — kevés könyv jelenik meg nálunk, amelynek címe ennyire hű tükre volna a tartalomnak. Az emberi magatartás Ady kimondotta magyar maximumát idézi, a háborúellenes mégsem, mégsem, mégsemet, a gyökereket, amelyekből a szlovákiai magyar vox humana attitűdje nőtt ki valamikor, két háború között, a békekeresés, a hidat építeni akarás jegyében. Máskülönben ebben a Fábry kötetben sajátosan magyar témájú, a magyar szellemiség kérdéseivel foglalkozozó esszét alig talánlunk: minden esetre figyelemre éméltó a Móricz Zsigmond válogatott müveinek ötkötetes szlovák kiadásához irt tanulmány, és egy jellegzetesen fábrys esszé: a humánum a magyar költészetben. Nem is az volt rendeltetése az új Fábry- könyvnek, hogy a magyar irodalom, a magyar szellemiség problémáit boncolgassa, tárja, elénk. A kötetet bevezető írás (A műfaj neve: antifasizmus) program és elkötelezettség. Antifasizmus, mint műfaj? — veti fel a kér-^ dést Fábry, s maga adja meg rá a választ: A kikerülhetetlen korparancs az íróval szemben műfaji igénnyel lép fel, vannak korok, Norsfordulók, amikor maga az irói magatartás lényegül műfajá. Valahogy itt ad választ Fábry a vele és írásaival kapcsolatban annyiszor felmerült müfajkérdésre: Esszé? Irodalmi publicisztika? Szociológiai esszéisztika ? Társadalomkritika? Ügy hiszem, ezt a gyakran taglalt műfajkérdést Fábry szava, állásfoglalása, válasza megoldotta: nála valóban az írói magatartás lényégül műfajjá, az emberi magatartás határozza meg az írásmű jellegét,' azokét az írásokét, amelyek jellegükkel, mondandójukkal tiltakoznak mindennemű irodalomtörténeti és kritikai beskatulyázás ellen. Az emberi magatartás, az erkölcsi fenomén így válik irodalmi tényezővé, művészi hangsúllyá: s jóvoltából, mondjuk ki kereken: Fábry Zoltán érdeméből igy plántálódik a mába a csehszlovákiai magyar irodalom hagyományos emberség-műfaja, az antifasizmus. Maga a Fábry meghatározta, életcéljául választott eszmei és műfaji irányzat egyben meghatározza a könyv tematikai súlypontját, mondandójának irányát. Minthogy a fasizmus teljességét, embertelenségének mélypontját a német nácizmusban érte el, kézenfekvő, hogy az antifasiszta írónak, az antifasiszta irodalomnak érdeklődése elsősorban az ún. német probléma felé irányul. Fábryról azt szoktuk mondani, hogy egyik legjobb ismerője a német promlémának. Ne tévedjünk: a német probléma, ha úgy tetszik, a német kérdés csak részben azonos, csak részben fedi azt a problémacsoportot, amelyet ma politikai napilapok és folyóiratok szoktak taglalni ezen a címen. Az a német kérdés, amelynek ismerő- jeként emlegetjük Fábryt, nem kizárólag, és természetesen nem is elsősorban napi politika. Igaz, puszta léte, nyugtalanító fel-felbukkanása tudatunkban elkeserítően maivá teszi. Lényege: hogyan tehető és egyáltalán tehető-e azonossági jel német és német landsknecht- ség, német szentimentalizmus és német haláltáborok, német kedélyesség és német hivatásos gyilkosok közé. És ugyanakkor mennyire, vagy mennyivel inkább német az a vonal, amelynek folytonossága Walter von dér Vogel- weidetól, Dürertől és Cranachtól, Kanttól és Nietschetól, Beethoventől és Wagnertől vissz a Mannokig, Brechtig és Becherig. Sokakat megtévesztő, összezavaró útvesztő: a német szó, a német fogalom hang- és színelváltozásai, metamorfózisai, kilengései zavarják az értelem kompaszát. Ebben az útvesztőben, tömkelegben nemzedékek útmutatója, irányjelzője Fábry: oroszlánrésze van abban, hogy oly sokan vannak köztünk, akik nem tévesztettek utat. S3 Itt, ezen a ponton ötlik fel bennünk a nagyon elszomorító, számonkérő, de elsősorban önmagunkat hibáztató, saját felelősségünket, helyesebben felelőtlenségünket kidomborító kérdés: miért csak mi lehettünk hasznosítói, ha úgy tetszik, haszonélvezői a Fábry elénk tárta szellemi iránytűnek? Miért, hogyan történhetett és történhetik, hogy egy valóban európai rangú, európai mondandójú író, gondolkodó szava néhány százezernyi közönségre, egy nemzet töredékére, egy ország lakosságának kis részére, nemzetiségre, a csehszlovákiai magyarokra korlátozódik? Hogyan lehetséges, hogyan törődhettünk bele, hogyan elégedhetünk meg éveken át azzal, hogy a cseh olvasó még névről is alig ismeri az írót, akit mi az egész csehszlovákiai irodalom legrangosabb jai közé sorolunk? S ugyanakkor, amikor kötelességünk részt kérni és vállalni hazánkban a kulturális munkából, az érte járó felelősségből, hogyan hagyhattuk, hogy egy Írói életmű, amely méltán sorakozik az egész csehszlovákiai irodalom legértéke664
