Irodalmi Szemle, 1962

1962/5 - FIGYELŐ - Zsilka László: Valóság és illúzió

Csanda Sándor: Valóság és illúzió

Csanda Sándor Valóság és illúzió címen kiadott tanulmánykötete a szerző többéves tudományos munkásságának gyümölcse. A könyv tíz tanulmánya közül hét a magyar-szlovák irodalmi kapcsolatok néhány tisztázatlan kérdésének megvilágítását tartalmazza, három pedig a csehszlovákiai magyar irodalom egy-egy hagyományának felmérése és értékelése. Elöljáróban le kell szögeznünk, hogy mindkettő olyan terület, amelyen speciális viszonyaink között az irodalomkutató leginkább hivatott dolgozni. A két nemzet évszázados együttélése az irodalomban is hasonló fejlődést eredményezett, melynek objektív módon történő feltárására csak napjainkban kerül sor. A csehszlovákiai magyar irodalom tradícióinak tudományos feldolgozása is mindinkább szükségszerűvé válik. Ebből kiindulva megállapíthatjuk, hogy Csanda Sándor eddigi munkássága valóban a legfontosabb és leglényegesebb területeket öleli fel.

A szerző a magyar-szlovák irodalmi kapcsolatok tárgykörébe tartozó tanulmányait kronológiai sorrendbe csoportosította. A kötet első tanulmányában a Szigetvárról szóló szlovák és magyar históriás ének összehasonlításával foglalkozik. A magyar irodalomtörténetírás a szlovák változatot kellőképpen nem értékelte, holott nyilvánvaló, hogy ez a Zrínyieposz megszületésének körülményeit és előzményeit nem kis mértékben dokumentálja, mert — mint ahogy a szerző megállapítja — a históriás énekben megtalálható a későbbi eposz minden lényeges motívuma. A szlovák változatnak nemcsak a története azonos a magyaréval, hanem az apró részletek is megegyeznek. Csanda így arra a következtetésre jut, hogy a szlovák és magyar énekes közös forrás alapján írták művüket. Feltételezi, hogy a szlovák históriás ének egy magyar névtelen „História az Szigetvárnak veszéséről“ c. énekével azonos, kútfőre vezethető vissza. — A Szilágyi és Hagymási széphistória szlovák és magyar változatával kapcsolatban már egészen más megállapítást tesz: Itt azt tartja valószínűnek, hogy a szlovák a magyar szöveg fordítása, mivel azonban a meglévő változatok későbbi másolatok, a szlovákról magyarra való fordítás lehetőségét sem veti el teljesen. A magyarról szlovákra való fordítás mellett fő érvként a fordítási hibákat hozza fel: a három fő ló ősi finnugor kifejezésnek “,tri hlavne kone“, a határnak „chotár“ stb. felel meg a szlovák változatban, miből Csanda arra következtet, hogy valószínűleg a szlovák fordító elértette ezt a frazeológiai szókapcsolatot, illetve kifejezéseket. Meggyőző filológiai érvelése így elfogadhatónak bizonyul, amivel egy sokat vitatott irodalomtörténeti probléma tisztázását segíti elő. Tanulmánya elején ismerteti mindazokat a burzsoá nacionalista jellegű vitákat is, amelyek a kérdés körül a

múltban folytak, ő azonban elsősorban ezt tartja szem előtt, hogy a .széphistória magyar változata sokkal közelebb áll a szlovákhoz, mint akár a hasonló tárgyú magyar népballadák, akár a másnyelvű variánsok“. Az átültetés azonban — szerinte — egy régebbi változat alapján történhetett.

1958-ban Bécsben Ján Mišianik által felfedezett Fanchali-Jób-kódexszel két tanulmányban is foglalkozik. Tudvalevő, hogy a magyar irodalomtörténészek közül ő volt az első, aki a kódex jelentőségét felismerte és anyagát átnézte. „A régi magyar és szlovák irodalom új kincse“ c. tanulmányában tájékoztatást nyújt arról, mit tartalmaz az újonnan felfedezett becses irodalmi értékű kéziratos antológia. Megállapította, hogy több lírai versen kívül Balassi Bálintnak Credulus és Júlia c. drámája is benne van a kódexben. Bővebb elemzést azonban csak a „A XVI. századi magyar és szlovák költészet új értékei a Fanchali Jób kódexben" c. tanulmányában ad a kódexről. A szerző az egyes költeményeket vizsgálva kifejti, hogy a versek nagy értékét főként erotikus tematikájuk határozza meg. A nyolc Balassi-vers is a költő legjobb szerelmes versei közül való. A többi költeményről értékes feltevései vannak: a „Hajnal“ címűről pl. feltételezi, hogy valamelyik Balassi-epigon írta, az „Ad notam Gismunda“ címűről viszont azt, hogy Balassi ifjúkori verse stb. A szlovák költemények elemzésének is helyet szentel. Ezek már csak azért is nagyobb figyelmet érdemelnek, mert a szlovák szerelmi líra első, a XVI. században egyedül álló alkotásai, melyekről — talán éppen emiatt — Ján Mišianik- nak volt a feltevése, hogy szintén Balassi művei. Csanda e feltevést cáfolva a következőket állítja: „A kódex szlovák verseiben kétségkívül vannak olyan motívumok, melyek Balassi költészetében is előfordulnak, de egy sem jellegzetesen csak rá vonatkoztatható, hanem a XVI—XVII. századi humanista udvarló líra általánosan használt költői eszközeihez tartoznak. A szerző a Pajkos ének c. vers értékét is felismeri s úgy véli, hogy ez az első magyar betyárballada-feljegyzés.1) Ezután tér rá a Júlia-dráma elemzésére.

Csanda az 1956-ban Romániában megjelent A kuruckor költészete c. antológiával kapcsolatos észrevételeit is feldolgozta. Kétségbe vonja egyes versek kuruckori eredetét, külön foglalkozik a szlovák nyelvű népdalokkal. Az öt szlovák ének közül először az Amikor Rákóczi... címűt vizsgálja meg, amelyről azt állítja, hogy magyar szövege fordítási tévedésen alapul. A Rákóczi-Bercsényi címűről nem tudta megállapítani, hogy hiteles-e. A többi költeményről a beleerőltetett hazafias tendencia alapján az a nézete, hogy hamisítványok. A három

547