Irodalmi Szemle, 1962
1962/5 - LÁTÓHATÁR - Peter Karvaš: Antigoné és a többiek
senkivel, akinek annyi ereje lett volna, mint neki. JOZEF (nem érti, rémülten): Annyi ereje...?! Mit csinálnak vele...? Kínozzák a gyárban ... ? ZÄRIŠ: Miféle gyárban . . .? JOZEF: Nem gyárban dolgozik...?! ZÄRIŠ (kitörő keserűséggel): Te gyárnak hívod...?! (Pillanatnyi szünet. Halkan.) Én bordélynak. JOZEF (megdöbbenve, kábultan): Mi — micsoda — ?! HADNAGY (megérti): Záriš! ZÄRIŠ (kegyetlenül, túlömlő keserűséggel): Tábori bordély! — Mit képzelsz, miért lehet itt bármikor...?! A barakkjuk véletlenül a mienkkel szemközt fekszik és a kettő között éjszaka árnyék van! Ez minden! Talán nem tudod, hogy itt nincs más fehérnép, csak — JOZEF (szörnyű hangon, kiáltva): Hazudsz! (Nekiront.) Hazudsz, gyalázatos! PROFESSZOR (iszonyú fájdalommal): Jozef, fiam ...! JOZEF: Hazudik! Mondjátok, hogy hazudik! (Pillanatnyi szünet. Anti jön.) ANTI (kendőt vagy fehér ingecskét hoz): Elhoztam — PROFESSZOR: Köszönjük, Tonka. HADNAGY (elveszi tőle a kötszert): Mutasd lányka. (Bekötözi Zárist.) ANTI (Jozefhez megy. Kívülről hirtelen ki- gyúl a mozgó fényszóró világa, akárcsak az első felvonásban): Kenyeret is hoztam... Akarsz...? (Jozef nem mozdul.) Mi történt...? JOZEF (ránéz): Nem akarok — — ANTI (mintha nem akarná meghallani a hangját): Nem vagy éhes...? (Türelmesen.) Fáj valamid? (A többiekhez.) Valaki bántotta! (Zavarban.) Nem értem. (Csend.) Odakinn az embereknek hosszú az életük, hogy megértsék... megismerjék egymást ... De itt — PROFESSZOR: Hagyd őt, Tonka. — Megijesztették a repülőgépek és a bombák . .. ANTI: Furcsa! Iszménét is... Borzasztóan sírt. (Jozefhoz.) Babonás vagy? Én nagyon. Minden reggel — — (Gyorsan erősödő zaj hallatszik: egy falka farkaskutya ugatása —: ZÄRIŠ (izgatottan): Hundekommando! PROFESSZOR: Hol vannak — ? HADNAGY (óvatosan az ablakhoz megy): Valahol a harmadik tábornál. ZÄRIŠ: Tudtam...! JOZEF: Mi az...? Mi történik...?! ZÄRIŠ: Bekerítik a tábort, amelyet lebombáztak ...! JOZEF: Miért...? Minek...? (Csend.) PROFESSZOR: így egyszerűbb — HADNAGY (halkan): A hármasban csupa politikai volt — — ZÄRIŠ: Vadállatok! így gyorsabb és olcsóbb! JOZEF (izgatottan): Semmit se értek! Mi történik itt...? Miért nem feleltek!? Miért kerítik be a hármas tábort...?! ANTI (különös hangon): Amikor a zsidó tábort likvidálták ... azt is először SS-ek kerítették be farkaskutyákkal — JOZEF (megdöbbenve): Likvidálták — — ANTI (csendesen): Amikor gázba vitték. Amikor elégették. JOZEF (magánkívül): Gázba — elégették — ANTI (ránéz): Gázkamrákba... krematóriumba — ZÄRIŠ (tombolva): És aztán ki velük a kéményen! Mit bámulsz mint a faszent?! Azt képzeled, rád különb sors vár...?! JOZEF (suttogva): Nem, Nem! (Kiáltva.) Nem...! (Megtántorodik.) Ti tehát nekem ... ti nekem ... — — Azok a gyárak pedig — — (Kezébe temeti arcát.) Csalók...! Gyűlöllek benneteket. Gyűlöllek! ANTI (rémületben): Egyszer a bolondok mentek a gázba ... Mintha az egész világ minden bolondját összeterelték volna ... Akkor azt kívántam, bárcsak velük együtt mehetnék a gázba __ J OZEF: Hallgass! Hallgass! ANTI: És egyszer a gázba akartam menni, amikor — JOZEF (kitör): Hát miért nem mentél...?! Mit tettél, hogy ne menj a gázba... ?! Mit?! (Friss, pattogó induló harsan. Mindnyájan mozdulatlanságba dermednek. Jozef hangjában iszony lángol.) Mi ez — ?! PROFESSZOR: Tábori zenekar. JOZEF: És miért... Miért játszanak — ?! ZÄRIŠ (még mindig reszket): Te nem szereted a zenét...?! PROFESSZOR (halkan, de mintegy lázasan): Csupa főiskolát végzett zenész ... Ellen- zős sapkájuk van... rajta apró ezüst lant... JOZEF (iszonyodva): Most...?! Mindezek után — ?! PROFESSZOR (más hangon): Ez a muzsika elég zajt csap, hogy — — (Mennydörög az induló. Pillanatnyi csend, mindnyájan dermedten hallgatják.) ZÄRIŠ (váratlanul): Halljátok... már régebben meg akartam kérdezni... Mi az a satobrian? PROFESSZOR: Valami író. ZÄRIŠ: Marhaság. Valami ennivaló. HADNAGY: Igen. Amikor még vasutas voltam, az étkezőkocsiban láttam... De hogyan jutott az eszedbe? ZÄRIŠ: Mit tudom én... Vannak a világon ételek, amelyeket sohasem kóstolunk meg. PROFESSZOR: És országok, amelyeket soha meg nem látunk. Emberek, akikkel sohasem találkozunk... HADNAGY: Minden emberrel találkozni fogunk, Professzor. Valamennyivel. ANTI (Jozef mellett, álmodozva): Chateaubriand — két személyre. Ünnepi vacsora két embernek. Azon a csodás bálon .. cha535
