Irodalmi Szemle, 1962
1962/5 - ORSZÁGJÁRÁS - Dávid Teréz: A széntől az üveggyöngyig
gyöngysorban, melltűben vagy karkötőben az emberi akarat, az emberi tehetség és a munka méltósága egyesül. És ez nem tehet különbséget ember és ember között. A cseh ötvös-mester, a német üvegcsiszoló munkája (esetleg megfordítva) egységesen teszi ki a művészetet. És a művészet nem ismer nemzeti különbözőséget. (Legfeljebb nemzeti sajátosságot.) És hogy ez igy igaz és így helyes, és hogy ennek tudatára ébredtek Jablonecben is, annak egyik jóleső bizonyítéka, hogy talán éppen azon a helyen, ahol valamikor Hitlerék könyvmáglyái lobogtak ... most egy nyári éjszakán felcsendül a magyar dal. Kodály, Bihari, Lendvai, Bárdos ... Ülök a nézőtéren. Köröttem jabloneciek. Sok közöttük a tizenöt-húsz, negyven évvel ezelőtt odavetődött magyar. Találgatják, lesz-e cigánymuzsika és lesz-e vajon csárdás ? Dráffi Mátyás konferál. Majd felcsendül a köszöntő. „A hazát, pártot és békét üdvözlő kőrusmű ...“ És szomszédaim szeméből kicsordul a könny, legdrágább gyöngye a világnak, mely odaperdül Jablonec dísze, büszkesége... a jabloneci bizsugyöngyszemek közé, a homokba. A Köszöntő után jön a többi. „Békesség- óhajtás“, „Cseh polka“, „Szabadság himnusza“, „Rezgős csárdás“, „Szlovák népdalok“, „Mienk a holnap“ ... soha ennél gondosabban összeválogatott műsort. Mindez arról tanúskodik, hogy a vendégszereplésre odakerült CSISZ Központi Bizottsága Magyar Ének- és Táncegyüttesének vezetősége széles látókörű és „békességhajtó“ szakemberekből áll. Szünetben elbeszélgettem Kvocsák Józseffel, aki egyben rendező és koreográfus is. — Mondjon valamit... Miről ? — kérdezi tőlem. — Valamit a kirándulásról. Valami kedves élményt... — — Az egész utazás az. Kedves élményt Találkozásaink, szülőföldjüktől elszakadt magyarokkal, szlovákokkal, megismerkedésünk a rólunk eddig soha hirt nem hallott cseh közönséggel... Nem mondom, többen is lehettek volna egy-egy előadáson... (a szervezés hibája, hogy kevesen voltak, de aki eljött, az szívével, leikével velünk volt. Ezt én is igazolom. Mikor elbúcsúztam a csoporttól, Kvocsák felkért engem, mondjak útravalóul pár hazai szót. Valami ilyesfélét hebegtem... — „Soha sem jelentett még nekem magyar muzsika, magyar dal annyit, mint ezen az éjszakán, ezek között a hegyek között. A műsort is láttam már vagy háromszor, de igazában csak ma értettem meg. A „Feketekői kastély“, „Hősök emlékműve“, a „Rezgős csárdás“ motívumai, a „Vasvári verbunkos“ ütemei ezek között a hegyek között, ebben a városban különös jelentőséget nyernek. Ilyesféléket mondtam. Mit is mondhattam volna mást? De ennél még sokkal többet éreztem, amit nem tudtam szavakkal kifejezni. A világ nagy. Repülők jönnek, vonatok mennek külföldre, tengerpartokra, idegen világba ... Én határainkon belül utazgattam és felfedeztem, hogy még igen sok látnivaló akad minálunk is ... 517
