Irodalmi Szemle, 1962
1962/5 - ORSZÁGJÁRÁS - Dávid Teréz: A széntől az üveggyöngyig
sajnálatomra a gépek nyelvét nem értem, szép emberi szóval egy kedves szőke fiatal lány felé, aki tiszteletet parancsoló nyugalommal sétálgat fel és alá, két orsozőgép alkotta sikátorban, mint egy lelkiismeretes hadvezér. Szeretném tudni, egyszerre hány motollának parancsol? De a „szimfónia“ elnyeli szavam. Kísérőm int a „hadseregparancsnoknak“, aki közelebb jön és én a fülébe ordíthatok. — Hogy hívják? — — Rosemarie Matejovskának — ordítja vissza a parancsnok. — Hány éves? — Tizenhat múltam. — Hány orsó forog egyszerre a gépen? — Száznegyven. — És hány gépen dolgozik egyszerre? — „Csak“ kettőn. A szövődében négyen dolgoznak. — Szóval egyszerre kétszáznyolcvan orsó. Rosemarie igent int. — És hány gép van egy-egy teremben? — Hol százötven, hol kétszázhúsz — olvasom le ajkáról a feleletet. — Hogyan állunk a kultúrával? A lány helyett a szimpatikus fiatalember kiabált bele még használható balfülembe. — Rosemarie Matejovská minden este énekel a „Nica“ kávéházban, mint táncdalén ekesnő! Még csak akkor kezdtem volna el kérdezősködni, de miután közben teljesen megsüketültem, csak kézjelekkel intettem Rosenak, hogy: viszontlátásra este a kávéházban ... Több táncdalénekesnővel a Textilánában nem találkoztam, de azért utam továbbra sem volt unalmas. A következő teremben, ahol az orsókat kisebb orsókra csavarják, és „csak“ százötven gép búg egyszerre, kedves érsekújvári dialektussal köszöntött rám egy „asszonytárs“. — Maga magyar? — örvendezem az ismerős szónak. — Az volnék .., — És hogy került ide? — Harmincnyolcban. Amikor a magyarokhoz csatolták Üjvárt, eljöttünk, mert az apám morva, a férjem pedig idevaló cseh ember. — És az anyja? — Ej, no. Hogyan is lehet ilyesmit kérdezni? Mi magyarok vagyunk. — Már mint az anyám és Blazsekné, aki immár három gyermek anyja. Természetesen cseh gyerekeké... — „Tessék minket meglátogatni. A Ješted alatt lakunk, mert az urarr erdész. Nagyon fogunk örülni, mert iger bánt minket a honvágy. Engem és anyámat ...“ Hát igen! A honvágy komoly betegség De három gyermek komoly vigasztalás Elbúcsúzok Blazsekné, született Rubalová Emíliától, azzal, hogy ... — A viszontlátásra mielőbb Üjvárott! Siklik az orsó jobbra-balra, hol kék, hol fekete, sárga, piros villan elő és a szövőgépek kattogásában lassacskán már én is érzékelem a melódiát. Olyan ez itt, mintha kétszáz orgona búgna egy hatalmas székesegyházban, és minden hangszeren egy- egy orgonista játszana. Őszhajú és fiatal, tupirozott hajú és huncútszemű orgonisták . .. napi kétszeri váltásban. És nem fognak hamis hangot. Vagyis nagyon ritkán. Erről a minőségi ellenőrzés tanúskodik. Hatalmas táblákon kúszik a szövet. Gyors mozdulatokkal ábrákat, karikákat rajzolnak reá szerény kezek. Mintha titkos szekta titkos jelzése lenne. De aki ért hozzá, az megfejti. Engem is beavattak. Minden krétakörben javítanivaló hiba akad. Egy-egy elszabadult szál, kis csuszamlás a mintában, de ez mind-mind helyrehozható. Természetesen már egy másik teremben. Hosszú a gyapjú útja a bálától a csomagolásig. Meg sem lepődöm, amikor a kék-fekete-piros kockás, avagy a komoly sötétszínű tisztagyapjú ismerőseimet forró szappanfelhőben találom, vagy gőzben párolódva, présben lapulva, papondekli táblára csavarodva, készen, ahogy az üzletben kerül elém. És sehol semerre emberi szó. Ebben a templomban a gépek lelke él és aki először jár közöttük, sokmindent megért, amit eddig nem értett, és sokmindenre gondol, ami talán sohasem jutott volna eszébe. Nekem se jutott volna eszembe sohasem megkérdezni valakitől eddig, hogy — szereti-e a gépet, amin dolgozik? Csodálkozó tekintettel találkozom. — Hát lehet ilyesmit kérdezni? Igaz is. Minden szobában barátságos kis sarok. Itt fogyasztják el a munkásnók uzsonnáikat. A falakon kitüntetett asszonyok képei, szocialista brigádok. — Minden szobában vöröskeresztes szekrény. De sen- kisem emlékezik arra, hogy mikor volt utoljára komoly sebesülés. Mert aki a gépet szereti, azt a gép viszontszereti, és az a szép ebben a szerelemben, hogy nem követi csalódás. Soha gép még be nem csapta 514
