Irodalmi Szemle, 1962

1962/5 - Veres János: Zeherjei öregek

Veres János

Zeherjei öregek

Szabó Ambrus bácsi az udvaron üldögél. Lábát súlyos köszvény szaggatja, mankója a földön hever. Arca szép és érdekes: kiálló járomcsontok, pirospozsgás bőr, nagy sárga bajusz. Kezében hosszúszárú pipa. Hetvenkilenc esztendős az öreg. Felesége kihozza a konyhából a kisszéket, leül a férje mellé. Ránkhull a tavaszi nap cirógató fénye.

Ambrus bácsi napszámos volt. Ma nyugdíjból élnek.

— A néni nem Gömörben született — mondom az öregasszonynak.

— Honnan tudja?

— Más tájszólással beszél.

— Még most is észre lehet venni? Annyi év után? ... Hevesi vagyok, kedves.

Törékeny termetű, keskenyarcú, barna öregasszony.

— De rég volt... De nagyon régen ...

Heves megyéből költözött Gömörbe, 1907-ben a szüleivel. A bátkai földesúr birtokán dolgoztak.

— Hogy kerültek össze Ambrus bácsival ?

Rámnéz, mosolyog.

— Jaj, be régen volt!

A városba jártak templomba, vásárba. A lány is, Szabó Ambrus is, aki özvegy ember volt már akkoriban. Fiatalon temette el első feleségét. Az úton többször összetalálkoztak, együtt mentek, együtt jöttek. Nem kettesben, hanem a többi falusival.

— A régi postával szemben volt akkor a trafik a városban — mondja a néni. Onnan hív ki egyszer, hogy beszélni akar velem, négyszemközt... — Hamisan hunyorít. — Nem álltam vele szóba. Azt üzentem, jöjjön el a házunkhoz, ha akar valamit... El is jött nemsokára, a komájával... így kerültünk össze ...

Három gyerekük született. 1914-ben Szabó Ambrust elvitték a háborúba. A néni egyedül maradt a gyerekekkel.

— Jolsvára vonultam be — mondja az öreg. — A tizenhatos honvéd gyalogezredhez.

Sokat szenvedett a háborúban. A körülzárt Przemysl ellen tizenhat támadást vezettek az oroszok. Nyolc hónapig folyt az ostrom. Éheztek, lóhúson éltek a magyar bakák. Mikor nyilvánvaló lett, hogy fel kell adni a várat, parancsot kaptak: pusztítsák el a fegyvert, muníciót.

— A puskát fához vertük, a szuronyt eldobtuk, — meséli.

Végül kitűzték a fehér zászlót.

Az oroszok négyes sorba állították a foglyokat. Harminckét napig utaztak, s valahol Ázsiában szálltak ki a vonatból.

— Az ellátás jó volt, — mondja. Kenyér, dohány volt elég ...

Később egy gazdához került földmunkára. Az októberi forradalom után állami földön arattak. Aztán megfigyelő táborba kerültek, majd nemsokára elindult hazafelé a foglyokat szállító vonat.

489