Irodalmi Szemle, 1962

1962/5 - Fábry Zoltán: Európa elrablása

valósítja, ahogy az a világban még nem nyil­vánult meg ... szabadságra alapítva és mind­azok egyenlőségére, akik emberi arcot visel­nek“. Fichte sugallata és a Herrenvolk valósága összehozhatatlan! A világháborúk végzetesen térítették el a „világnépet“ igaz valójától: a „Vernichtungslagerek“ hullái „emberi arcot viseltek“'. Friedrich Meinecke 1914 bódulatá­ban, ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes módon beszélt a világnépről (Neue Rundschau, 1914, 627): „A német nép nem akar hódító nép lenni, de világnép... Mi (ha győzünk) hatalmunkkal a német világnépet akarjuk megvalósítani". Világnép, melynek hangsúlya a hatalomra esik! De két világháború józanító főbekólintása után Meinecke már elveti a világhatalmi illúziót (Die deutsche Katast- r ophe. Wiesbaden, 1949. 160.): „A világhatalom számunkra hamis idelának bizonyult“. Hamis ideál, mely azonban változatlanul a hatalmi németség egyetlen célkitűzése maradt. H. St. Chamberlain bujtogató Sugallmazását nem le­h et olyan könnyen feledni: „A német nyelvet a világra kényszeríteni, hogy így aztán az, aki nem tud németül, úgyszólván pária le­gyen". A pax germanica — a második világ­háború bizonyítja — a páriák békéjét bizto­sítja! A Berner Tagblatt 1938-ban Németor­szágból a következő levelet kapta: „Neked és nagyszerű társaidnak az 1939-es svájci bevo­nulásunkkor kitekerjük a nyakát... Mind­nyájatokat munkára fogunk — mint a világ csendőrei majd megmutatjuk nektek, hogy ez mit jelent“. A pax germanica a páriákra fel­ügyelő világcsendőrt jelenti. Ellentéte mind­annak, amitől Lessing Spartacus-töredékében óvta honfitársait: „Szégyen minden olyan szabadság, mely azt követeli, hogy emberek rabszolgákká váljanak.“ Fejtegetéseink kiinduló tétele az volt, hogy a német militarizmus nem lehet szövetséges. Képtelen rá. Annyira csak önmagáért való, annyira csak önmagát látja és valósítja, hogy mellette nincs helye senki és semmi másnak. Ha Európát mond, ha európai közösségről be­szél, akkor Európának németté alakítását érti alatta. Alfred Baemler (Politik und Erzirhung. Berlin, 1937. 51) a sorok között ilyen érte­lemben veti fel az alapkérdést: „A német szel­lemnek önmagára való koncentrálása, tehát az a folyamat, mely ma megy végbe, Európa felbomlását jelenti-e, vagy pedig inkább az európai történelem új korszakát?“ A német önkoncentrálás: a tekintetnélküliség és kizáró­lagosság. Az önmagára koncentrált németség dinamikája valójában csak Európa új korsza­kát jelentheti: Német-Európát! Baeumler sze­rint lényegében most valami hasonló történik, mint ami egyszer már megvolt: „Az univer­zális császárság koronázó palástja az északi német valóságot borította be. Nagy Ottó után egy negyedévezreden át a német király volt a Nyugat ura“. A középkori német jogigény az ismétlési kényszer állandó kísértője. A má­sodik, a bismarcki Birodalom jelentéktelen provincializmus az elsőhöz és a Harmadik Bi­rodalomhoz képest. Az első csak Európa ura akart lenni, de a Harmadik — az „Ezeréves“ — a világé! És ezt a küldetést csak a leg­teljesebb önmagárautaltság szellemében és ön­zésében lehet és szabad megoldani. Baeumler kategórikusan jelenti ki: „A germán népek csak a maguk teremtette rendben tudnak élni és lélegezni“. A bécsi „szociológus" Spann ugyanezt mondja: „Mi németek, kell hogy kívánjuk a háborút, már csak azért is, hogy megmutassuk, hogy annak minden terhe a mi váltunkon fog nyugodni, mi egyedül kell, hogy megharcoljuk mindazon erőnkkel, melyet a germán uralmi faj (Herscherrasse) évezrede­ken át kifejlesztett". A szövetségesek itt az ideig-óráig megtűrt és felhasználható segéd­csapatok, segédtételek, melyek csak aláhúzzák a lényeget: a német militarizmus csak az ön­maga koncentráltságában erős és intakt átütő erő, úgy ahogy azt a „Soldat im Volk“ írja 1958-as januári számában: „Ezért sürgősen szükséges, hogy a német katona végre újból önmagára eszméljen. Csak ha úgy viselkedik, mintha egyesegyedül neki kéne a világszabad­ságot megvédeni, lehet elég erős". A világszabadság, a világbéke német mono­pólium lett: pax germanica! „Egy béke... a győztes kard békéje", magyarázta Hitler, aki e „béke“ érdekében még humanizmusról, mely­ről kijelentette, hogy az „a butaság és gyá­vaság keveréke“ és pacifizmusról is hajlandó beszélni: „A pacifista-humanista ideál egészen jó dolog, ha a legmagasabbrendü emberiség előbb meghódítja magának a világot, és ennek egyedüli urává teszi önmagát. Háborút kell viselni, hogy a pacifizmusba érjünk“. A pax germanica: háború a békéért! Ne mondja sen­ki, hogy Hitler a német történelem extrém jelensége! Hitler nem kivétel. Csak meztelen és mindent láttató nyíltsága mindannak, amit német világuralmi jogigénynek nevezünk. Hit­ler a pax germanica exhibicionistája! Totális háborús beállítottsága mást nem is eredmé­nyezhet. A német fasizmus a német hitleriz­mus: a minden béke nélkül való! Hitler béke­jogát, békenihilizmusát még Ernst Jünger is elvitatja: „Hitler nem láthatta, amit még saját országában is olyan sokan felismertek: hogy ő maga volt az akadály. A béke nem tudott hozzá jönni, mert béke nem volt benne" (Bor- discher Knoten). A pax Germanica-ban béké­nek nincsen semmi nyoma. A pax germanica: a vae victis békéje! 1916 nyarán a „Baseler Nachrichten" a had­ban álló felek prominenseihez körkérdést in­tézett: „Kívánatosnak tartja-e a béketárgya­lásokat?" Von Stengel báró, a volt hágai német békedelegátus így felelt: „Nem, mert azok teljesen feleslegesek: a végleges és döntő győzelem úgyis a németeké lesz. Ezáltal oly helyzetbe kerülnek, hogy az egész emberiség igaz békéjét ők adhatják és biztosíthatják. A háború eddigi menete minden kétséget ki­záróan bizonyítja, hogy a Gondviselés minket szemelt ki arra, nemcsak mert az ehhez szük­séges hatalommal és erővel, de mert minden 475

Next

/
Thumbnails
Contents