Irodalmi Szemle, 1962

1962/5 - Ivan Skála: Társadalmunk és az irodalom feladatai

válik abban a pillanatban, mihelyt ezeket a mozzanatokat általános érvényűteknek tünteti fel és agyonhallgat minden mást. A cseh irodalmat két pólusos fejlődés jellemzi, kettős hagyományt hozott létre: a realista irodalom és a metaforikus irodalom hagyományát. Mindkettő az irodalom fejlődési folyamatának, az utóbbi évtizedekben a szocialista irodalom alakulási folyamatának része. A hagyományok egyoldalú kihasználásának, a velük való visszaélésnek következménye volt, hogy egyszer Vančurát próbálták agyonverni Jirásekkal, máskor Neumannt Nezvallal, és így tovább, körbe-körbe. Skála hangsúlyozta, hogy a huszas és harmincas évek avantgardista és modernista, illetve realista hagyományai nem állnak ellentétben egymással. Mindegyik irányzat magában véve is belső ellentmondással volt terhes. A határ megtalálható az egyes művészek életművén, sőt egyes munkáin belül is. A művészi módszerek ellentétessége, különbözősége mellett lényeges, nagyon lényeges egyezések vannak a művészi célkitűzéseket és szándékokat tekintve. Helyesen járunk el, amikor megbíráljuk azt a törekvést, amely csakis a realista hagyományokat, a realista vonalat tűntette fel kulturális örökségünkként. De ez nem jelenti, hogy ma a realista hagyományt a másik pólus nevében elvessük. Nem szabad elfelejtenünk, hogy mindkét vonalat ugyanaz a közös kommunista pátosz, közös kommunista cél kötötte össze. A két irányzat képviselői bármennyit is vitatkoztak egymással, együttesen hozták létre a baloldali művészet egységfrontját.

Irodalmunk fejlődését nem sokban mozdítaná elő, ha gépiesen, értékelés és válogatás nélkül átvennénk mai irodalmunkba az avantgardista művészet valamennyi eredményét és művészi módszerét, s ugyanígy nem plántálhatjuk a mai művészetbe kritikátlanul a realista hagyomány minden mozzanatát. Ma arra van szükségünk, amit legjobban elhanyagolnak: hogy folytassuk a közelmúlt irodalmának aktív kommunista magatartását, magunkévá tegyük azt az aktív kommunista szellemet, amely áthatotta mindkét fejlődési irányzat legjobb műveit. Éppen e kommunista szellem nevében törekszünk ma szintézisre, amely megtermékenyíti mindazt, ami a múltból életképes maradt. E kommunista pátosz nevében törekszünk széleskörű, sokarcú front létrehozására, nem célunk valamiféle nivellizálás, szűkkeblű szektásság. E kommunista szellem nevében irodalmunk sokkal nagyobb kísérletekre képes, mint amelyekre eddig eléggé bátortalanul merészkedett. Feltéve, hogy félreérthetetlenül megszólal bennük ama kommunista pátosz. Ivan Skála hangsúlyozta, a kísérlet, a művészi útkeresés nem csupán a fiatalok kiváltsága, hanem az egész irodalom feladata és éltető eleme, azoké az íróké is, akik egyelőre békésen tutajoznak a sekély víz síma tükrén, lehorgonyoztak a gondolati maradiság és művészi megcsontosodottság álló vizén. Tiszteljük az emlékiratokat, szívesen is olvassuk. De az efféle irodalom csak alanyi vallomás, nem ad képet az irodalom történetéről. Nem kellene eríe külön rámutatnunk, ha az efféle egyéni nézetek objektivizálása, nem befolyásolná a mai fejlődést, ha nem teremtene mítoszokat, és nem terhelné a fiatal nemzedék útkeresését. A megfontoltság azt parancsolja, hogy örüljünk minden irányzatnak, amely pozitívan hozzájárult a szocialista irodalom kialakításához, s hogy Lenin szavain okulva a történelmi tényeket történelmileg és konkrétan vizsgáljuk, szintézisre törekedjünk. A történelemből is csak akkor meríthetünk okulást, ha átfogón értelmezzük és nem tévesztjük szem elől a forradalmi célkitűzést.

A világirodalomhoz való viszonyunk

dolgában is hasonlón kell eljárnunk, ha okulást és művészi tapasztalatokat keresünk benne. Egyes szerzők csak a formai eredményeket, módszereket látják és megfeledkeznek a történelmi feltételekről, amelyekben bizonyos jelenség megszületett, nem gondolnak az alkotó művész álláspontjára, noetikai álláspontjára, világnézetére. Gyakran nem értékelik kellőképpen a szerző formai módszereinek, kifejező eszközeinek és noetikájának összefüggéseit. A csinos, pallérozott külsőn aztán keresztül tör a kétes értékű belső tartalom, a fel nem ismert, le nem álcázott, el nem ítélt polgári ideológia irányzatai és jellemvonásai. A műben nem léteznek magukban véve a formai elemek, kifejező eszközök: a mű egységes egészet alkot. Nem tagadom, okulni lehet, Lenin mondta, hogy az ellenségtől is tanulhatunk, sőt kritikai értékelés alapján átvehetünk bizonyos formai elemeket, kifejező eszközöket, sőt inspirációt is. De csak azzal a feltétellel, hogy az eredmény nem passzív epigonság lesz, hogy mindez keresztül megy az író céltudatos egyéniségén, sajátjává válik.

Az írószövetség első titkára végül hangsúlyozta, a szocialista irodalom-kritikától azt akarjuk, hogy ne hozza létre a dogmák és sematikus receptek, pogromhangulat, érzéketlenség, és vaskalapos diktálás élvezhetetlen légkörét. Másfelől ne mondjon le azokról a bevált, vitathatatlan elvekről, amelyek a szocialista irodalom kialakításánál