Irodalmi Szemle, 1962
1962/4 - Fábry Zoltán: Európa elrablása
Európa elrablása 14. Céltáblahorizont (folytatás) Schlamm a harmadik világháború — a közös német-amerikai erőfeszítés — vigéce, ki felett teljes joggal csak Weltbühne-beli utódja, Bud- zislawski törhetett pálcát: „A renegátok elmaradhatatlan sorsa, hogy mindenütt csődbe kerülnek ... de ezek a kreatúrák felbecsülhetetlen szolgálatot tesznek az emberiségnek, mert a rossz, a maga nyomorult formájában, így láthatóvá válik. Az amerikai imperializmusnak semmiféle ügynöke sem követelte eddig olyan nyílt cinizmussal az atomháborút, mint Schlamm ... Mister Schlamm megbízatása abban áll, hogy a kanócot a német puskaporos hordónál meggyújtsa, és ezzel kiváltsa a harmadik világháborút... Schlamm Herosztrátesz- ként azért és azzal akar bekerülni a történelembe, hogy a vele egy nyelvet beszélő embertársainak bebeszélje: az atomöngyilkosság a nemzeti kötelességteljesítés legcsodálatosabb megnyilvánulása.“ Schlamm dühkitörésének indítóoka: a Szovjetunió békepolitikája. Gyújtogatok számára a tétel és a parancs itt önmagától adódjk. És nem Schlamm volt az első, aki leírta. A szovjet renegátok, a vlaszovisták, benderisták folyóiratának, a „Nabat“ egyik 1947-es számában ezt lehetett olvasni: „Lesz-e háború? A kívánság ez esetben gondolataink atyja. Mert mi mindnyájan, bármilyen furcsa is, de akarjuk a háborút. A mi háborútól elpusztított hazánk várja a háborút. Annak ellenére, hogy tudja, micsoda borzalmakkal jár. Nevezhetjük ezt militarizmusnak ? Isten őrizz! Ez a legegyszerűbb, legtermészetesebb és egyáltalán nem furcsa kívánság; ez az élet kívánalma. A béke csak a Szovjetuniónak használ, ezért az egész világnak háborút kell kezdenie a Szovjetunió ellen.“ 1947-ben a zürichi „Weltwoche“ ezt a háborús exhibicionizmust még így kommentálta: „Ezek a firkászok egy csöppet sem törődnek azzal, hogy Nürnbergben a háborús propagandát, a háborús uszítást, a támadó háborúra való felhívást, mint nemzetközi és halálos bűnt deklarálták“. Schlamm könyvével és propagandakörútjával ma már akadálytalanul és szívesen látott vendégként ismételheti meg a vlaszovisták „legegyszerűbb és legtermészetesebb“ érvelését: „A kommunizmus és a Nyugat közötti konfliktus lényege az, hogy a kommunizmus békében fejlődik, békét akar és békével győz ... Ha a Nyugat életben akar maradni, akkor teljes hittel el kell magát határoznia a háborúra... A Nyugatnak mindenképpen vállalnia kell egy atomháború kockázatát“. Idézetnek, próbának ennyi is elég. Schlamm imponáló nyíltsággal vállalja és mondja szerepét: a vadító, uszító háborúba-kerítést. E gátlástalanság ellen nemcsak a közvélemény, a tüntető munkásság és diákság, de a nyugatnémet sajtó is szót emelt. A „Welt“, „Felhívás öngyilkosságra“ címmel kommentálta a könyvet, a harmadik világháború „Mein Kampf“-ját, A „Die Anderp Zeitung“ mérgező propaganda-műnek nevezte. A „Neue Rhein- Zeitung“ támadásra, sőt megsemmisülésre szóló felhívásnak: „Perverz halálgusztus ez. Nekünk azonban, kiket Schlamm halálra szánt, tudnunk kell azt, hogy ő azok közül való, akikről azt kell mondanunk: gyilkosok járnak közöttünk!“ Az antifasiszta, mint háborús uszító, mint gyilkos! Nemcsak a millióké, de önmagáé is. Schlamm a vádló vádlottá avatta önmagát. Tisztünk és feladatunk egyszerű és magától adódó: William S. Schlamm ellen Willi Schlam- mot kell kijátszani! Az írót, az embert száz- nyolcvan fokkal kell visszaforgatnunk: Schlam- mot önmagával kell szembesíteni. És mint összegező, bevezető intonálás máris megszólal Schlamm 1933-as hangja: „Háborút csak veszett emberek kívánnak.“ Önportré! „Hitler Németországa minden háborús veszély geometriai pontja. Ez a Németország a háború. Ezt a fertőző gócot izolálni kell vagy mindnyájan elpusztulunk gázban vagy méregben.“ Ma Schlamm az újra fertőző góccá vált ponton tenyészti ki a katasztrófa bacillustelepét, melyet izolálni és elmulasztani csak békében és békével lehet, ahogy azt Schlamm német alkotmánytervezetében olvastuk 1933- ban: „A hivatalos német hadsereget fel kell oszlatni... Németország az abszolút leszerelés útjára lép... A német köztársaság minden időre lemond a háborúról, mint a külpolitika eszközéről ... A német köztársaság külpolitikája a békén alapul és minden ország és minden faj dolgozóinak szolidaritásán.“ A német kérdés conditio sine qua non-ját Schlamm majd harminc éve bámulatos biztonsággal és előrelátással fogalmazta meg! Schlamm, a békeapostol, ez időben még így beszélt: „A Szovjetunió jelenlegi külpolitikája valódi békevágyról tesz tanúságot és ezért minden fenntartás nélkül támogatandó.“ Ma ugyanezért — 339
