Irodalmi Szemle, 1962
1962/3 - NÉZETEK - VÉLEMÉNYEK - Az antipesszimizmus prózájáról
I Épp az lepne meg, ha az irodalomban nem nyilvánulna meg egy világkatasztrófa lehetőségétől való rettegés és aggodalom. Az optimisták mindmáig túlnyomó részben racionalisták voltak. A racionalista *edig minden válság megoldására törekedett és minden jelenségre magyarázatot keresett. Nekünk manapság már nem felel meg a XIX. század racionalizmusa. Az exakt- és a természet- tudományok beláthatatlan következményekkel járó erőket fedeztek fel. A mai ember nagyobb aggodalommal gondol sorsának titkaira és a véletlenre, mint a newtoni fizikán és a darwini természettudományon nevelkedett nemzedék. A mai optimizmus, vagy jobban mondva „antipesszimizmus“ tehát az analízisen alapul. Valószínűleg ezzel függ össze az irodalomnak az esszéista formák felé fordulása. Az egykori regényhősök manapság intellektuális formulákká válnak, mint pl.: Max Fisch Stillere, Dürrenmatt, Camus és Sartre alakjai. A nyugati irodalomban ez sokkal inkább megnyilvánul, mint bárhol másutt, mert a régi Európát nyűgözi le leginkább a tehetetlenség érzése. Képtelen a tettre és az alkotó kezdeményezésre, ahelyett kérdéseket vet fel. Az irodalomban ez úgy nyilvánul meg, hogy lemond a Balzac regényeiben megszokott cselekményről, s hovatovább filozófiai kommentárokkal elégszik meg. Fölemlítette a jelenlegi regény válságát, mely abban gyökeredzik, hogy az író lemond a képzeletről és esszéista formák felé fordul, bizonyos problémákat nyíltan és közvetlenül tárgyal. Nincs ez összefüggésben a művészi iparágak fejlődésével, a filmmel és a televízióval? Igen. A művészi próza válságával kapcsolatban a film és a televízió hatására és jelentőségére is gondolni kell. A tömegművészetnek ezek az eszközei mintha legfontosabb vonásától fosztották volna meg a prózairodaimat: kisajátították a cselekményt. Cselekménye manapság — mint annak idején, mondjuk Walter Scott regényeinek — csak a filmnek lehet. Fellini és Bergmann filmjei Flaubert és Turgenyev regényeihez hasonló igényekkel dolgozzák fel a témát. A film korunk belletriája. Mindez hogyan nyilvánul meg az ön írói gyakorlatában ? Már harmadik éve Levelek Z. asszonyhoz cím alatt esszé sorozatot írok. Eleinte írói munkásságom margóján fogant írások voltak e levelek. Később rájöttem, hogy egyre komolyabb vállalkozássá váltak számomra. Nem törekedem arra, hogy a képzelet segítségével cselekményeket konstruáljak; mindegyikben e9y-egy témát dolgozok fel, s a mindennapi életből veszem őket. Ilyen téma lehet, mondjuk, az irigység, mint az erkölcsi züllés okozója, vagy egy dohányos érzései és élményei, aki rászánta magát, hogy abbahagyja a dohányzást. Ismerőseim azt mondják, hogy a leveleket olyan érdeklődéssel olvassák, mint egy regényt, pedig hőse sincs, s ha van, legfeljebb én vagyok az. Ebben a tekintetben a lengyel irodalomban nem vagyok kivétel. Adolf Rudnicki Mennyei képeslap, Jack Bo- chenský Isteni Július, Breza Bronz királynő. Mach Hegyek a Fekete tenger felett és Mro- žek Humoreszk című könyve mind kommentár jellegű, reflexív művek, s a lengyel olvasók körében nagyon népszerűek. A „Kultúra“ hetilap nyomán. Bábi Tibor fordítása. 322
