Irodalmi Szemle, 1962

1962/3 - Fábry Zoltán: Európa elrablása

seggé válnak. A világháború itt elkerülhetetlen: a világuralom dinamikus, megállíthatatlan kényszerűség. A világháború: a mindent egyberántó forma és e kísértő muszájsugalmazás- ban az írástudók, a csalók és elbódultak, a dilettánsok és tudósok, az uszítókká és árral úszókká züllött nagynevek egyszerűen felülmúlhatatlanok.

Houston Stewart Chamberlain, ki végzetes hatású könyvmonstrumával — „A 19. század alapjai“ — számos német nemzedéket nevelt az első és a második világháborúra, 1901 novemberében ezt írta II. Vilmos császárhoz intézett levelében: „Az- emberiség morális és szellemi megmentése attól függ, amit mi németségnek nevezünk .. . Minden egy hatalmas Németországtól függ, mely az egész földkerekségen — másokra kényszerítve — elterjeszti nyelvét. Isten ma csak a németekre épít... Ezen a planétán Németország, és egyáltalán a német, határokon innen és túl, Isten pótolhatatlan és nélkülözhetetlen eszköze“. II. Vilmos helyeslő válaszából csupán egyetlen egy mondatot idézünk: • „Isten eszközének lenni: Ön a németeknek juttatja a legnagyobb küldetést“. Fs Vilmos Bismarckot utánozva — így is indult a világháborúba: „Mi németek nem félünk senki mástól, csak az Istenől". Minden német katona övén — még Hitler alatt is — ott ékeskedett a megkülönböztető felirat: „Gott mit uns“ (Velünk az Isten). 1923-ban Chamberlain már Hitlernek ír: „hogy Németország legnagyobb szükségében egy Hitlernek adott életet, mutatja legjobban töretlen életerejét“. Itt — e legfőbb Instanciák nyugtázásával — koncentráltan kapjuk a német világuralom — a legteljesebb kifelé-fordulás — vallássá formulázását. Primitív, emberölő, emberáldozó vallás ez: két világháború bizonyította pogányságát, barbarizmusát. És e vallás papja, a németté lett Chamberlain, a más hiten levőkre azonnal átkot szór: „Aki nem hisz Németország isteni küldetésében, az jobban teszi, ha mindjárt ma akasztja fel magát, mint holnap.“ A céltáblaviszonylat itt már terrorrá torzul, itt nincs és nem lehet kivétel. A kivétel akassza fel magát, a kivételt felakasztják! És ez a tanács, ez a kivételes bánásmód «— jól tudjuk — nem volt frázis és nem maradt papiros-itélet. Ez, ennyi a Vilmosok, Chamberlainek, Hitlerek és most a Seebohmok és Straussok német pedagógiája. Avagy nem Isten eszközéről beszél-e Adenauer is ? Panzer-Mayer ugyanakkor (Spiegel, 1958. XII. 10) az SS részére reklamálja az „Isten-eszköz“ — monopóliumot: „Senki olyan buzgalommal nem kereste Istent, mint az SS“. Olyan buzgalommal kereste, hogy csak Auschwitzban tudta megtalálni. A porosz-német önhittség, a porosz-német militarizmus isteni céltáblává avatta a világot. És ez istentelen viszonylatban nincs helye másnak, mint a katonának, a háborúnak. A német rejtélyt a változatlanság militáns terrorja állandósítja. A katonák népe a hatalmi célok elérésében nem ismerhet kivételeket! Amikor Chamberlainnek szemére vetették, hogy ő csak a németek jó tulajdonságait hangsúlyozza ki, ahelyett, hogy a hibáikat is elébük tárná, indignálódva így felelt: „Én nem vagyok egy javító-intézet igazgatója!“ — Javítás, nevelés, korrigálás, változtatás ezen a síkon lehetetlenné vált.

Helmut Berve, az erlangeni egyetem ókori történet-professzora, aki náci-múltja miatt sokáig katedra nélkül maradt, 1954-ben, a „Wille und Macht“ című folyóiratban, ez orgánum jellegének megfelelően újra akadálytalanul fogalmazhatta meg a változatlanság német pedagógiáját: „A Németországba vetett hit, ennek feltétlensége, irgalmatlansága és áldozat-bátorsága, melyet bennünk felébreszt, adta nekünk 1933-at; és ez minden jövőnk záloga is egyúttal. És ez a hegyeket mozgató hit ad a mi életünknek újra értelmet. Aki e hitben él, vagy ha azt elvesztette és ha most valójában és őszintén — hangsúlyozom, hogy őszintén — újra megtalálta, részese lesz a jelen nagyságának és Németország jövőjének . .. Szent dolog ez valójában: szent munka“. E szent dolog, e szent munka változatlan értelmét már 1933 előtt oltották be a németekbe. És nem is akárkik.

Werner Sombart, a vezető német közgazda- sági író, aki mégis csak európai név volt, írta le az első világháborúban ezt a hihetetlen intellektuális szörnyűséget: „Nekünk, akik el vagyunk telve a militarizmustól, a háború szent dolog, a legszebb itt a földön... Hál’ Istennek Kant írása az örök békéről, az egyetlen kivétel... rajta, kívül nincs is reprezentáns német, aki valamiféle pacifista nyilatkozatot tett volna... És ha igen, akkor ez a németség legszentebb szellemisége elleni bűnt jelentené ... A német a kiválasztott nép ... Egy nagy győzelem olyan helyzetbe hozza majd őket, hogy nem kell többet törődniök senkivel és semmivel. Feladatuk: büszkén és emelt fővel átgázolni a világon, abban a biztos tudatban, hogy ők az Isten népe ... Mint ahogy a németek madara a sas, magasan lebeg a föld összes állatai felett, ugyanúgy érzi fenségét a német, minden más nép felett, melyeket maga alatt a mélységben megpillant“.

A sas, a horizont — a legátfogóbb láthatár — madara. A német sas az elsőbbség-görcs, a világ megvető világhatalmi akarat szimbóluma. Nem fenséges fölény, csak határtalan, visszataszító gőg. Horizontjának valósága: a más, az idegen, az ellenség, a céltábla. A német céltábla-horizontot lát, háborús objektumot és semmi mást. És ezt a horizontot, ezt a határtalanságot, ezt a határon-túliságot, csak fegyverrel lehet felmérni, térképezni, érzékelni és átfogni. Az imperializmussá fertőzött német: a világháború! A militáns be- idegzettség a világháborúk „kiválasztott“ népévé avatja. (A háborús irodalomról szóló könyvében Herbert Cysarz nevezte el először és tudatosan az első világháborút a németek „egyéni“ háborújának, „német világháborúnak“.) És ez önmagának adományozott kiválasztottság Kantot kivétellé degradálhatja és