Irodalmi Szemle, 1962
1962/3 - Monoszlóy M. Dezső: Békés ágy mindörökké (vers)
Monoszlóy M. Dezső Békés ágy mindörökké Szörnyű vízió rémített ma éjjel, ott kóboroltam egy budai utcán s láttam mindent úgy, ahogy a múltban ... Jaj, ne, soha többé! A negyedik emeleten lóg egy ismerős ágy mint jelképes bölcső és koporsó, vagy mint ég s föld közé hajított szörnyű orsó, melyen az apokalipszis szála leng fel és le. Nem, ne, soha többé! Babakocsi gurul véres tetemek közt, s egy felpuffadt lóban megakad, üveg csörömpöl, hull a vakolat, az ébresztő csengése ijesztő zajba fut. Nem, ne, soha többé! Micsoda csend van, milyen némaság?! Kiszakadtak a nyelvek, a szájak beszélő szirma? Mintha egy óriás az égre füsttel torz jeleket írna, s őrjöngő tintahallá válna a világ ... Nem, ne, soha többé! Nem visít sunyi jaj. Hisz ordítani már szinte béke. De a kínok körmönfont ravaszdi féke nem ereszti torkodon át a szót: Jaj, ne, soha többé! Verejtékben fürödve felültem, ágyamat néztem már eszelősen egészen, s a félálom hangján dadogva magamban mondtam: — Ez ágy és nem koporsó, nem ég és föld közé hajított szörnyű orsó ez ágy, amelyben pihenni kell. Békés ágy mindörökké ...
