Irodalmi Szemle, 1962
1962/1 - Gyurcsó István: Pásztorének öt hangon
O. Dubay metszete 5. Tüzel a csősz, elnéz messze: tavasz: — tűnődik — jöhetne! Épülhetne itt valami... Megkezdhetnék már bontani a föld kérgét a szén fölött. — Ül a csősz, ül a tűz mögött — Lehetne itt egy állomás, hol űrhajót fűt a tudás ... Szén pihen itt a föld alatt: őserdő, krokodil, halak, sárkány, ősgyík lába nyoma, régen élt fű, fa, zöld moha. Holt világ, de új életre kelhetne mind, van rá kedve ... Félszemét behunyja a csősz, s megméri meddig tart az ősz. Hatodik hangon tercelve Vádolhatnak: Aprócska táj! Költő, témád ennyi? Találj többet — mondják — nagy távlatot nyiss a világra, ablakot! Vallom: Ez is Európa! E domb, ez is tartozéka. S mondhatják: Vele? Nélküle? — Számít minden szál venyige! Csak vele enyém a távol! Nélküle milyen hazáról vallják, és tegyek hű hitet? — Rakd meg csősz, rakd azt a tüzet! Kívánság Verd pirosra a szívem, nyugtalanság: nem szeretem, ha az arcom hófehér. Adj ennem, innom búzakalász, borág: kenyér legyen a szád, jóízű kenyér!
