Irodalmi Szemle, 1962

1962/2 - Lóska Lajos: Kari Günther találkozása

Lóska Lajos Kari Günther találkozása Borongós az égbolt Franciaország fölött. Günther, a felújított Wehrmacht kapitánya katonáival együtt éppoly kedvetlen, mint a zord, ólmos ősz. A didergő tájból elmosódva kibontakoznak Sisonne és Mourmelon helységek tornyai. Olykor elővillan a napkorong. Sápadtan aranyló sugarai bágyadt mosolyra derí­tik a környéket. Csak a javakorabeli kapitány parancsoláshoz merevedett ábrá- zata nem derül föl. Hunyorít a napfényben, amitől vonásai még kajánabbá válnak. Körülbelül két évtizeddel ezelőtt járt ezen a vidéken. Fiatal katona volt akkor. Dicsvágy feszítette. Konok igyekezettel edzette magát a villámháború pokoli kovácsműhelyében. Érző emberből szinte a ridegen csörrenő fegyverek részévé vált. Emelkedett is gyorsan a ranglétrán. Most már eszébe ötlött az év is, amikor erre vezetett az útja. 1942-t írtak. Nyúlánk, karcsú legény volt. A kékesszürke egyenruha feszült rajta, mint a páncél. A marcona Günther idegesen küszködik emlékeivel. Nagyon elevenen idé- ződött föl képzeletében a menekülő lakosság. Még évtizedek múlva is kellemet­len a véres tettek színhelyére visszatérni. Borzongva körülpillant. Ám a me­netelő katonák látványa is a múltra emlékezteti. Igen, itt a környéken történt. Őszi alkonyat volt. Langyosabb, mint most... Diadal, dorbézolás után szállása felé tartva berontott egy házba. Szelid lányka vetette rá riadt tekintetét. Hogy marad egyedül a lakásban ez a zsenge fehérnép, az nem érdekelte Günthert, se most, se akkor. Az otthon családias bensősége se, ami körüllengte a lan­gyos szürkületből karcsún kirajzolódó finom női alakot. Egy pillanatra sem engedte, hogy ellágyítsa a családi béke édesszép sejtelme. Szabadjára bocsáj- totta alkoholtól felkorbácsolt indulatait. Szimatolta a kéjt, amit a halál árnyéká­ban járva lihegve szomjúhozott fiatal teste. Nem a fasiszta világhódítás eszte- lenségét vádolta azért, hogy nélkülöznie kellett a szerelmet, hanem az országot körmük szakadtáig védelmező hazafiakat, akiket gyűlölt. íme a nagyszerű lehetőség! Kielégítheti kéjvágyát, s egyúttal bosszút állhat az ellenségen. Csak egy pillanatig mérlegelte tervét, mint az ugrásra lapuló párduc. Már lendült. Izgatóan jószagú női ruha hasadt, hófehér, remegő meleg sütött, sóhajba fulladó jaj tépte a csendet... Ennek a zajnak még az emléke is oly megdöbbentő volt, hogy nyomban a je­lenbe zökkentette a kapitányt. Kellemetlenül érezte magát. Ő maga is két leány apja volt. Nagyon lehangoló arra gondolnia, hogy azokkal is úgy bánik majd valaki, mint ő akkor — azzal a francia lánnyal... Idegesen rázta le magáról emberies érzését, mint a macska a vizet... Ellenség volt akkor Fran­ciaország — talál kibúvóra. Ott pusztította, ahol érte, s bizony csemege volt az a bakfis. A francia nő olyan, mint a burgundi vörösbor. Karvaly orrának cimpája megremegett... Lehet, hogy most is jut ízelítő. No nem úgy, mint akkor. Vég­tére most a nyugatnémet és a francia kormány jó barátságban van. Kajánul

Next

/
Thumbnails
Contents