Irodalmi Szemle, 1962

1962/2 - Simkó Tibor: Adieu

Aztán meglátta a folyót.

András bácsi azt mondta, a folyónak két forrása van, fehér és fekete. Gyerek volt, elhitte, hogy a folyó hullámai azért kétszínűek. A fehér nem olvad eggyé a feketével, a két szín külön marad, cserepekre törve, egymás hegyén-hátán. András bácsi is szeretett halászni. Reggel mise után, ha nem volt tanítás, odaszólt a ministránsoknak:

— Aki a legnagyobb kukacot hozza, azé a cethal.

Ezt érteni kellett. A kukac földi gilisztát jelentett, a cethal meg egy szörnyalakú kazettát, oldalán a ninivei Jónás képével. De a ministránsokat a prófétánál jobban izgatta az, amit a cet valóban elnyelt: gombok, radírgumik, ceruzavégek, gyöngyök, színes golyók, minden, amivel a srácok hittanórán játszadoztak, odavándorolt a cet gyomrába. S ha netán megtörtént, hogy a kazetta napokig üresen maradt, nem mintha az igehallgatók megjámborodtak volna, csak mert nem volt mivel játszaniok (játszaniok mindig volt mivel, de az ujjaikat, kezüket, lábukat, nadrágjukat, ingüket András bácsi mégsem vehette el, sem az iskolapadot, amit a tíz körmükkel vájkáltak össze, ha nem volt késük, sem a könyvüket, irkájukat, amiből repülők szálltak a tábla felé, sem az atlaszukat, aminek vastagabb lapja különösen hajógyártásra voltak alkalmasak), vagy mert András bácsi éppen nem vette őket észre, lévén elfoglalva az ablakon keresztül Diokleciánusszal, nem a császárral, a vizslával, akivel pertuban volt s akit röviden csak Diónak szólított, aki a gazdáját a hittanórákra is elkísérte, s hogy az ajtót becsukták az orra előtt, a nyitott ablaknál próbált szerencsét, meg a kántorné csirkéit tépázta udvarhosszat, ha véncsont létére fölébredt benne a régi vadászvirtus — hogyha napokig nem jött falat a cet fogára, akkor András bácsi kénytelen volt a zsebébe nyúlni, előkotorni onnan egy hatost és azt mondani a gazdasszonya lányának:

— Katica, fiam, fuss át a Goldmannhoz, végy ezen egy marék kandlicukrot.

De a Goldmann boltja jó száz lépésre állt, mire Kató hazaért, a kandiinak már

csak a fele volt meg, összenyálazva-nyalva, maszatosan. Nem maradt más hátra, András bácsi maga ment a zsidóhoz, s mert kandlit venni röstellt, vett húsz deka likőrös bonbont. András bácsi isten rendje szerint való pap volt, a pralinénak csak a negyedét vette magához, a maradékot nem nyálazta össze, hanem betette az íróasztala fiókjába, s a fiókot, miután három szemet még kivett belőle, kulcsra zárta. Az a három szem lett a gilisztások díja. Áldották is érte Katót (nem András bácsit, neki kötelessége volt a cetről gondoskodni)! Kand- lira nekik is telt olykor, rumos pralinéra soha.

Aztán látta az innen eső partot.

A parton sisakok ugráltak föl-alá, zöldes, szürkészöld sisakok. Embereket nem látott még, embereket akkor sem látott, odahaza, az ablakon keresztül. Ugráltak föl-alá, ő még feküdt az ágyban, az ablakredőny rést hagyott alul, szemben, a szoba túlsó falán árnyak táncoltak. A lerohanás utáni napok egyikén történt, az apja már dolgozott, nem jártak iskolába, korán volt még, feküdt az ágyban és nézte a falon mozgó árnyakat, meg a sisakokat a redőnyrésen, és hallgatta a vezényszavakat, amiket nem értett, vagy nem akart érteni. Távolról énekszót hallott, azt értette, hallotta már előbb: „gegen En-ge-land, Enge- land“, meg „Auf dér Heide blüht ein kleines Röselein“. Most nem hall énekszót, csak a tűz pattogását hallja, meg ahogy messze kakukkol valami, ami nem kakukk. Akkor az apja káromkodva jött meg a munkából, hajtják az embereket, mondta, lövészárkokat ásni. Nemsoká ő is ott volt a többi között a sorban. Az apját nem vitték el, szénre szükség volt. Ő ott lapátolt a többivel, csákányozta a földet, a munka nem esett nehezére, de ez igen. Dunkerquenél dúltak a harcok, amikor anyókát halva találták az udvaron. Anya sírt, apa átkozódott, Lulu apó azóta nem beszél. Légnyomást kapott, mondják. Anya gyertyát gyújtott, apa szitkokat szórt Keletre, Nyugatra, azt mondta, hazamegy, de nem jött haza. Nem András bácsi miatt, öt éve összevesztek, csak hajszálon múlt, hogy be nem lépett a pártba, András bácsi kitagadta volna a családból. Testvérek voltak, de nem miatta nem lépett a pártba, anya miatt. Ha anya nincs, beáll