Irodalmi Szemle, 1962

1962/2 - Kovács Miklós: Egy csokor hóvirág

Kovács Miklós

csokor

M

ár befejezték a délelőtti oktatást, de mind a hárman bentragadtak a meleg irodában; egyiküknek sem volt kedve kilépni a különös tavaszi nedvességbe. Olykor kibámultak az ablakon. A cseresznyefa beintegető ágain már pattanásig kövéredtek a rügyek.

— Hilda elmegy tőlünk... — törte meg a csendet Kosa Mihály, magyarszakos tanító. Ettől a váratlan bejelentéstől kissé felélénkültek. Kósa felé fordultak, tekintetükkel az arcát kutatták, ajkát feszegették... Kósa nem nézett föl, a fiókjában matatott ujjaival. Deresedő üstökén megtört a neonlámpa fehér fénye.

— Miért megy el? —kérdezte Joli, az ötödikesek osztálytanítója.

— Azt nem tudom, de már beszélt is a tanfelügyelővel — mondta Kósa, és felkelt a székről. Kétszer-háromszor végigment az irodán, aztán megállt Joli háta mögött. Kezét a lány fejére tette és lassan, inkább magábafelejtkezőn, beletúrt Joli szőke fürtjeibe.

— Ne azon törjük a fejünket, hogy miért megy el, inkább azon. miként marasztaljuk itt — mondta rövid szünet után.

Egy percre mély csend telepedett az irodára, csak az esőcseppek verték sűrű kopogással az ablak üvegét...

Ha iskolaév közben akar elmenni, annak nagy oka van... És ott van az osztálya is ... ! Mi lenne a másodikosokkal ? ... — tette hozzá mintegy kiegészítő

magyarázatképpen előbbi beszédéhez Kósa, aztán visszaült a helyére. Ujjaival

halkan dobolt az asztal lapján, aztán György Sanyira, a fiatal tanítóra emelte a tekintetét. György Sanyi egykedvűen szívta a cigarettát, s nézte, hogyan oszlik semmivé a kékes füstgomolyag.

— Hilda szerelmes — mondta kisvártatva a fiatal tanító, és még mindig a szétfolyó füstöt nézte. Joli meglepetten kapta fel a fejét, és Sanyira nézett.

— Azért megy el... ? — kérdezte értetlen hitetlenséggel.

— Azért — válaszolta György Sanyi, a hamutartóba nyomkodva a csonkig égett cigaretta parázsát. Felállt és az ablakon át a szakadozó felhőket nézte. A cseresznyefa tetején már átragyogott egy darabka mélykék ég. — Itt a faluból udvarol neki egy fiú. A városban dolgozik, géplakatos.

— Azért megy el?! — vágott közbe ismét Joli, de nagyobb csodálkozás tükröződött a szemében.

— Valami felesleges pletykába keverték, az udvarlója meg elhitte.

— No, az is egy nagyszerű férfi lehet! — mondta Joli; valami különös iróniával csengett a hangja.

— Honnan tudod te mindezt, Sanyi? — kérdezte hirtelen meglepetéssel Kósa Mihály. Sanyi, a fiatal tanító csak most fordult el az ablaktól, ciqarettát vett elő, és ismét rágyújtott. A füstöt mélyen leszívta, leverte a cigaretta hamuját, csak azután szólalt meg:

egy hóvirág