Irodalmi Szemle, 1962

1962/2 - Monoszlóy M. Dezső: Szonett koszorú

Fogait új izmok fésüljék, kibontsák, hadd galvanizálja friss elektromosság, ne maradjon emlék, üzenetté érjen.

Mert rövid a mese s hosszú a tanulság, nem egy könyv az élet, de örökös újság, billiónyi sorscikk kell hogy beleférjen.

12.

Megértőbbé lettem a tűnő Jelenhez, mióta enyim a Jövőnek tája, széngyűjtő napok holnapi karát ja, színeket keresek szélesebb kerethez.

Minden új csecsemő ki tudatlan tervez nyíló életet az örök világra vágyaim része, vágyam túlvilága, szárnyatlan sorsomhoz új szárnyakat enyvez.

Nem döbbent már többé földöntúli méret, s hogy nem érhet célba egyetlenegy élet, a stafétabotot nyújtom a Jövőnek,

a megszületőnek, a felnövekvőnek, amely biztos lábbal szalad majd előre, s engem is továbbvisz, hogyha megelőzne.

3 3.

Minden új nap holnap hitével keresztez, álom, kívánság bennem már ajándék, építő tettel koszorús a szándék, csinosítom lelkem a készülő rendhez.

Nem kell folyamodnom semmiféle cselhez, mintha fényképész műhelyében járnék odaképzelem pompás ikerpárként a kész képet is a negatív lemezhez.

Pozitívra másolt ma-holnapi képen számos ismert ábra, ahogy fordul, nézem, a beteljesülés van beléjük oltva.

Kattanó mozdulat itt már csendes festmény, feloldott megoldás a tegnapi rejtvény, békét tükröz rajtunk a háború pokla.

14.

Barátja lettem a nemző Halálnak, az én koporsóm lesz bölcsője az Üjnak, ami melegített mást lángokká gyújthat, nem elmúlás ha termést lekaszálnak.

Valóság, mese kézenfogva járnak.

Az egyik azt mondja: Volt egyszer egy ember, akit nem díszített semmiféle rendjel, s virágját tűzte helyébe a vágynak.

A másik azt mondja: mindig volt egy ember, akit nem díszített semmiféle rendjel, de a holnap napja a szívébe fénylett.

Feleselnek bennem altatva, becézve, az igazság kettős kendőjét csipkézve, az egyik a Halál, a másik az Élet.