Irodalmi Szemle, 1962
1962/2 - Mács József: Zoboraljai falvakban
őt magát még nem láttam, így hát csak elképzelhetem: komolynak, hivatása tisztelőjének, az emberek apró örömeiben és gondjaiban osztozkodónak, egyszóval szocialista tanítónak. Az autóbusz úgy siklik elém, mintha csupán értem jönne, hogy helyszínre szállítson. Zsúfolt a belseje, annyi csak a hely, hogy éppen elférek egy javakorabeli ember előtt. Azonnal megállapítom, hogy néha az ilyen zsúfoltság is hasznos. Ha történetesen nem lépünk egymás lábára és nem kérünk többször is bocsánatot, akkor soha nem tudom meg az ő szájából a lejegyzésre érdemes dolgokat. Mikor tudomást szerez arról, miért megyek Bodokra, mindjárt figyelmeztet, hogy Balabán Julianna pogrányi s tekintettel a meghosszabított félévi szünetre, előbb nézzek be hozzájuk a falujába. No és ha már benéztem, ne hagyjam ki írásomból a következőt: Pográny nagyon régi település. A templom a hagyomány szerint Géza király idejében épült. Szvatopluk birodalmának a határa is itt futott nem messze. A határmezsgyét még most is látni lehet. Alsócsitár fölött a dombon. Határszéli falu volt, a nevét is onnan kaphatta ... Nem tudom, hogy vajon II. Rákóczi Ferenc számontartotta-e Pogrányt? Egy bizonyos, hogy a pogrányiak számontartják a Nagy Fejedelmet. Fenn a Cserhátnak nevezett dombon több mint kétszáz éves eperfa alatt pihent hadaival. Egy évtizede még olvasható volt a neve a fában, amelynek átmérője megközelítette a két métert. — Különben, ha komolyabban érdekli a múlt — mondja a zsúfolt buszban — akkor figyelmébe ajánlok egy kétkötetes regényt. A címe: Pogrányi galambok. Szerzője Gárdonyi. Kételkedem. Ismerem az Egri csillagok írójának talán majd minden művét. Ö is bizonytalanná válik. Később jövök rá, hogy a könyv címe is hibás és a szerző sem Gárdonyi. Nevét azonban nem érdemes leírni. Ami Pográny felé robogva érdekes, hogy szép a vidék — dombok, szántók, szőlők és gyümölcsösök az országút mentén — és szemérmesek a falvak. Csak akkor mutatkoznak, amikor már mást nem tehetnek. Völgybe bújtak, a történelem dzsungelében ki tudja ki elöl? Prograny és Bodok is völgyben fekszik, de egyelőre még maradjunk Pogrányban. A falu közepén tó van, amelyet kén- és vastartalmú forrás táplál, télen sem fagy be. Itt válunk el, itt búcsúzom Csulák Lászlótól, régi dolgok ismerőjétől. Ô jobbra tart, én Balabánék felé balra. Ő azért őriz meg az emlékezetében, mert türelmesen meghallgattam. Én pedig azért, mert büszke vagyok azokra, akiket érdekel a múlt, akikben a tájékozódás szenvedélyét megérzem. És a büszkeségem olyankor a legőszintébb, amikor az emberben felismerem a kétkézi munkást. Mint Csulák Laci bátyámban is az építkezési dolgozót... Balabán, a falu és a hivatás A tanítónő olyan, amilyennek elképzeltem. A haja fekete, a bőre fehér, az orra kissé hajlott, a szeme apró. Rendkívül szerény, tartózkodó. Együtt ebédelünk és míg csörög az edény, párolog a leves, sok mindenről szó esik. Megtudom, hogy nem őslakosok Pogrányban. Édesapja — már meghalt — a század elején került ide Nyitráról a malomba... segédmolnárnak! Édesanyja még él, de nincs otthon, Komáromban tartózkodik az unokánál. Négy testvér közül három nő és egy férfi. Erzsébet háztartásbeli, Margit varrónő, Gyula Prága mellett benzinelárusító. Ő Erzsébet nevű nővérével él egy fedél alatt. Harmincnégy éves és még lány. Nem ment férjhez. Egyszer, még húszon alul nagyon szerelmes volt egy fiatalemberbe, aki hűtlen lett hozzá. Azóta nem nagyon tud hinni... Azért merem mindezt megírni, mert nem ő az első s nem is ő az utolsó a csalódást illetően. De elég legyen a bemutatásból. Utazzunk vele Bodokra. És tegyünk úgy, mintha 1950-et írnának. Ebben az esztendőben éri az öröm, kinevezik tanító-
