Irodalmi Szemle, 1962

1962/1 - FIGYELŐ - Egri Viktor: Világjárók

Duba írásainak nem kis erénye, hogy gazdaságosan bánik a nyelvvel, nem írja túl ötleteit, színes és egyéni gondolattársítással jut el a csattanóig. Stílusában nem a feltűnőt, hanem a megfelelőt keresi, azzal a tudattal, hogy az igazi pontosság nem a helytálló szó, hanem a helytálló fogalom. A szavaknak csupán szerephordó szolgálatot juttat.

* * *

A kötet harmadik részét az Ancsi és Jancsi, valamint a Magány és hűség című novelliszti- kus életkép képezi. Mindkettő keretét a közelmúltban letöltött katonai élményekből meríti. Az elsőben Ancsi és Jancsi egymásra találásának történetét mondja el, a másodikban az elszámított asszonyi hűség momentumával az erkölcsi felelőtlenséget ostorozza — finom gúnnyel.

Duba az Ancsi és Jancsiban aktuális témába fogott, fiataljaink erkölcsi profiljának megrajzolására vállalkozott. Mondhatni sikerrel.

Az Író a novellákat jellemző módszerrel fiktív keretbe helyezi az eseményt, Jancsival beszélteti el. A főhős nem papírfigura, igazi hús-vér ember, akiben a jó és a rossz egyaránt találkozót ad. Az író mindvégig szimpatikusnak állítja be, együttérez vele, bár nem ijed meg erkölcsi jellemzőinek olyan ábrázolásától, mely a női szívek tiprójává, amolyan dúvaddá teszik Jancsit. Hangjában jó adag a cinizmus, magatartásában könnyelműség. A szakítás és a jegygyűrű-visszaadás utáni találkozás a „kuss, én vagyok a férfi!“ megoldású lelki- ismeret-elhallgattatás végereménye az Adys „mindig az a cél, mindig az a szándék“ beteljesülése.

Amolyan „magamat is szeretem, ha szeretlek“, érződik ki a cinikus kötésű szavak mögül, s az élet valós ábrázolása a kissé exponáltabb kép ellenére is a két ember induló közös élete iránti érdeklődésre hangolja az olvasót.

A jellemábrázolás érdeme, hogy Jancsi alakja nem az angyal és az ördög patika-mérlegen dekázott figurája, hanem a mindennapokból kilépett alak, akinél a negatív beállításnak mégis kissé biztató, pozitív kicsengése van. Ebben talán az üdén megrajzolt, érzékeny szívű Ancsinak is szerepe van.

Itt említhetném meg, azt a sokak részéről elhangzott megjegyzést is, vajon ennek a no- vellisztikus életképnek helye van-e a kötetben, s ha igen, miért? Műfajilag az Ancsi és Jancsi nem kimondottan novella. A humoros ábrázolás módszerei át- meg átszövik az eseményeket. A novella gyors, szaggatott előadásmódját tarkítják a felvillanó epizódszerű betoldások, márpedig a novella formai szabályai nem engedik az epizódok beszövését. Véleményem szerint a cselekmény kialakulását segíti az író narrátor-szerű beavatkozás, bár ez- a novella jellegét ugyancsak sérti.

Szerelem, kaland, fiatalság, bohóság, lehet, hogy csak ennyit mond az írás. De a befejezés kárpótol bennünket mégpedig Jancsin keresztül — aki a házassághoz úgy kezd, mintha kimenőre menne, — érzékelteti, hogy felelősek vagyunk egymásért, s ez a felelősség az emberségesebb élet igényét támasztja bennünk.

* * *

Összegezve Duba írói fejlődésének jó jeleiről adott tanúságot, kibontakozó művészetéből ízelítőt. S bár tevékenységének mostani iránya (Lásd Tükrök, Irodalmi Szemle, 1961. 1. szám, valamint a Hétben megjelent Egerek és emberek) a novella irányába fordul. Akármint legyen is a fejlődés, Dubát éppúgy mint az írás többi művészét kötelezi művészi módon megírni az igazat, a mi nagyszerű, új társadalmat fáradhatatlanul építő életünkről. S ezért is várjuk örömmel, őszinte nyugtalansággal Duba Gyula újabb jelentkezését.

Egri Viktor Világjárók

alandos útleírásoknak és riportkönyvek- nek. távoli tájakról, messzi országok lakóinak életéről, múltjáról és jelenéről, szokásairól és kultúrájáról tájékoztató, felfedezők viszontagságairól számot adó munkáknak nálunk is nagy a keletje, és ezért mindenképpen helyeselhető, hogy kiadónk, a Szlovákiai Szép- irodalmi Könyvkiadó magyar szerkesztősége számol ezzel az olvasói igénnyel. Az elmúlt esztendő folyamán számos útinapló, illetve útiriportokat tartalmazó kötet jelent meg a köztársaságunk és a Magyar Népköztársasággal kötött közös könyvkiadási egyezmény keretében; köztük különösen Juhan Smuul észt író Déli jégmezőkön című Lenin-díjas riportkönyve és egy jótollú osztrák újságírónak, Harry Sichrovskynak India jelszárítja köny- nyeit című munkája érdemli meg, hogy ebben az összefoglaló beszámolónkban bővebben ismertessük.

Juhan Smuul, az Észt írószövetség elnöke négy esztendővel ezelőtt néhány hetet töltött az Antarktiszon levő Mirnij szovjet támaszponton és a déli jégmezőkön. Útjáról írott naplójának legnagyobb érdeme, hogy teljesen egyéni hangú; valamennyi feljegyzése, — akár út- és táj leírásról, akár a tapasztaltakhoz fűződő elmélkedésről vagy az élmények elemzéséről van szó, — egy tehetséges írásművész, de mindenekelőtt egy nagyon rokonszenves