Irodalmi Szemle, 1962
1962/1 - FIGYELŐ - Fónod Zoltán: Duba Gyula: Szemez a feleségem
Duba Gyula Szemez a feleségem A közelmúltban jelent meg Duba Gyula második könyve, Szemez a feleségem címmel. Ez a könyv éppúgy, mint a korábbi (A nevető ember, 1959.) megérdemelt feltűnést keltett. Elismerést és sikert ért Duba Gyula neve a hétről hétre megjelenő riportokkal, novellákkal, vidám írásokkal már régóta hozzáférkőzött az olvasók szívéhez. A csehszlovákiai magyar írás harmadvirágzás néven ismert időszakának izmosodó, fiatal tehetsége, reményekre jogosít, s új színt hoz az elbeszélő műfajba. Induló, megnyilatkozási formáját szatírái és humoros írásai jelentik, ám a mostani beérkezés már ennél tovább mutat. A nevetés és nevettetés könnyed műfaja mellett egyre gyakrabban nyúl az ember- és jellemábrázolás mélyebb, művészi megfogalmazásának igényével áthatott eszközökhöz, és tehetséges novellistát, elbeszélőt sejtet. Ez a megállapítás, persze, nem akar amolyan lekicsinylő gesztus lenni, a túlsúlyban „köny- nyű műfajt“ jelző írói megnyilvánulásokkal szemben. A viccben tréfát nem ismerő klasz- szikus Karinthy-megfogalmazás szemléltetően utal a ridendo dicere verum — a mosoly és nevelés közben kimondandó igazság társadalmilag indokolt szerepére. Hogy ezt a funkciót megközelíthessük, ahhoz a komikusnak az életben és a művészetben elfoglalt szerepére kell rámutatni. A művészetben a komikus azt tükrözi, ami az életben komikus. A komikusnak azonban az életben fellelhető jelentkezési formája sokféle lehet. A gyenge mosolyt kiváltó jelenségeket, az árnyalatok egész sora választja el a maró szarkazmusra kívánkozóktól. De a komikus legkülönbözőbb árnyalatainak is van valami közös vonásuk. Ez a közös vonás az ellentét az adott jelenség tartalma, lényege és formája azon vonásai között, amelyek főként külsődlegesek, másodrendűek. A nevetésnek, nevettetésnek tehát társadalmi funkciója van. Igaz, ezt a szerepét az idealista esztétika igyekezett elkendőzni, hivatkozva Arisztotelész „Poetiká“-jában kifejtett formulára: „A nevetséges a rút része: nevetséges valamelyik hiba és rútság, amely senkinek sem okoz szenvedést, senkire sem káros...“ Érdemes ezzel szemben idézni Engelset, aki 1881- ben a következőkben határozta meg a politikai publicisztikának a jellegét: „...az ellenfelet mindenekelőtt megvetéssel kell kezelni, ki kell gúnyolni... Ha az emberek egyszer majd megint megtanulnak nevetni Bismarckon és társain, akkor sokat nyertünk. Itt arra van szükség, hogy derüljenek az emberek, valamint állandóan emlékeztetni kell őket arra, hogy Bismarck és társai ugyanazok a szamarak, ugyanazok a bitangok, ugyanazok a történelmi mozgással szemben tehetetlen fajankók... Tehát minden szellemes szócska értékes erről a csőcselékről“. A nevettetés teljességéről persze csak akkor beszélhetünk, ha az író „megtalálja“ az objektíve létezőt. Ha a mélyenszántó életismeret, az igazi humor és finom szellemesség olyan lényeges, komikus vonásokat fedez fel az életben, amelyek leplezettek, álcázottak, s egyszeriben nagy kifejező erejű művészi képmásokban állnak az olvasó elé. Ez pedig nagy művészi tudást követel, mert a nevettetés — művészi fokon — csak így válhat az idejét múlt és az elmaradott elleni, harc segítőjévé. Duba Gyulánál a műfaji lényeg, a nevettetés funkciója — kissé leszűkítve, helyesebben: az önmaga választotta utat kifejezve — A nevető ember című 1959-ben kiadott könyvében így summázódik: „A nevetés csodálatos dolog. Az ember elvörösödik, szája a fülig reped, szemei könnybe lábadnak, miközben torkából fura hangok bugyborékolnak elő és nevet, nevet... A nevető ember nem lop, nem csal, nem gyilkol, a nevető ember megértő, elnéző és humanista. Szereti az emberiséget“. Duba Gyula már előző kötetével is bizonyságát adta annak, hogy az élet különböző mozzanatait felölelő, különféle élményeket és érzelmeket nagyon árnyalatosán és színesen kifejező humorista. A mostani kötete, a „Szemez a feleségem“ című ezt a felismerést tovább erősíti. Gondolatát a valóság, a mai élet komikus helyzetei, fonákságai, vagy szépségei ihletik. Egyetlen csattanó, szóvillanás, poén lehetőségét sem hagyja ki, s ennek eredménye, hogy az olvasó pompásan mulat és nevetés közben gondolkodni kényszerül. S ami igényes írásaiból ugyancsak következik, az elemzésen és leleplezésen túl valóságos figurákat állít az olvasó elé. (Mozilátogatók). Nem a poének és a felsziporkázások táplálják a cselekményt, hanem az életszerű megoldás viszi előre, segíti — a helyes ítélet formálását. A kötet címadó humoreszkje Duba legjobb írásai közé tartozik. A látszólag naiv témát, a női gyengeséget, hiúságot cégtáblára tűző humorista a „muszáj neked visszanézned?“ gondolatot szellemes, igényes kifejtéssel meglepő szójátékokkal, töményfilozófiával fokozza a nevetségesig. A humorista érettségi tételeiből: féltékenység, fogyókúra, modern divat, közlekedés, albérlet stb. jó előmenetelt tanúr sít, sikeres vizsgát tesz. A kispolgárt mindenütt megleli, üzletben. Fonod Zoltán
