Irodalmi Szemle, 1961

1961/1 - DISPUTA - Tóth Tibor: Kritika és élet

Tóth Tibor

r

kritika

csehszlovák irodalmi vita a kritikáról

Az utóbbi hónapokban a cseh és szlovák irodalmi lapokban és folyóiratokban számos elméleti cikk és tanulmány jelent meg a kritika kérdéseiről. A legnevesebb cseh és szlovák irodalomesztéták, kritikusok az irodalmi kritika alapproblémáit firtatják és elsősorban a kritériumok kérdését, a kritika és az alkotás, illetve az élet viszonyát, valamint az irodalmi kritika társadalmi funkcióját igyekeznek tisztázni. Ennek a kritikai vitának bizonyos mértékben múltbeli előjátéka volt az az eszmecsere, amely esztendők óta húzódik — főleg a szlovák irodalomban — alkotó művészek és kritikusok között; az előbbiek ismételten szemére vetették a kritikának, hogy nem áll küldetése magaslatán, nem tölti be nevelő és irányitó szerepét, sót nem egyszer botfiilüségről tesz tanúbizonyságot. A vita egyes fázisaiban elmérgesedett, személyeskedéssé fajult, jelenlegi fázisában azonban eljutott odáig, hogy érdemében foglalkozik a kritika sarkalatos problémáival, mivoltával és hivatásával.

Az alábbiakban képet igyekszünk adni a kritikával kapcsolatos irodalmi vita eddigi alakulásáról, a nyomtatott betűt látott leggfontosabb állás - foglalásról, hozzászólásokról.

A Csehszlovákiai Írók Szövetségének folyóirata, a Plamen tavalyi 8. számában kezdte meg a kritikával kapcsolatos vitacikkek közlését „Kritika és élet“ összefoglaló címmel. A folyóirat szerkesztősége mottóul egy szlovák és egy cseh író gondolatait választotta: „A szocialista írók elvtársak és barátok lehetnek akkor is, ha kölcsönösen igazat mondanak egymásnak: sőt, csak akkor lehetnek igazán elvtársak és barátok.“ (Vladimir Mináč)

„Jó, ha az embernek egyáltalán van valamiféle véleménye.“ (Jirí Hájek)

Az első közlemény a Plamenban František Benhart hozzászólása volt, aki a bevezetőben megállapítja, vitathatatlan, hogy kritikánk jelenlegi helyzete egyáltalán nem örvendetes. Kötelességünk, hogy sürgősen és messzemenően változtassunk ezen, hisz lényegében egyetlen, de elvi fontosságú és nagy dologról van szó: hogy kritikánk végre elfoglalja az őt megillető helyet mind az irodalomban, mind az életben.

A kritika feladata művészetünkben elméletileg világos és egyszerű. Ne legyen a művészi alkotás passzív kommentátora, magyarázója és elemzője. Felderítő csapatként törjön előre, hívja fel a figyelmet az új jelenségekre, vezessen és irányítson. Ne aprózza fel magát. Bármennyire részletesek is feladatai, a dolgokat lássa összefüggéseikben és az egészhez viszonyított helyes arányaikban.

disputa