Irodalmi Szemle, 1961
1961/6 - Cselényi László: Versek
Valaki elindul a sárgacsizmás éjszakából Valaki elindul a zöld mocsarakból kilábol Valaki elindul és levelet vár a fiától Nincs levél nincs levél sustorognak a szilfaágak Jön a tél jön a tél veri a szél a szilvafákat Jön a tél s nincs levél nagyon sajnálom az anyámat Valaki elindul és nem tér többé soha vissza Valaki elindul lába nyomát a por felissza Valaki elindul üresen marad egy kalitka Bach Szép csillagos égbolt a város zeng alattam és építi a hűség zengő csarnokát Megtérni az égbolt milljó csillagához épülni a sírig hív protestáns hitben S hallgatni a zordon istenekhez térő százszor elátkozott orgona bugását Hallgassatok szívem körül szimatoló ebek hallgassátok a szférák zenéjét Vén keserű szolga Lipcse parókáit éltető muzsikus istenfélő ember Fölöttem az égbolt szívemben a törvény s belül a magasság, a zengő szabadság Ma parókás szolga holnap tudván tudja széles e világ hogy mi lakott szívemben A fényes föld felett a magasztos égbolt megereszti érces tömött-baritonját Kórus lesz a világ s pap kántor úr szolga egyenlőként zengi dörgő passióim hársfalombok Cselényi László Mit mondjak néked kis fekete lány, Gitta, szerelmem? Szeretlek! Szeretlek? A tűlevelű augusztusi fák nevetnek rajtunk. Mondd, miért nevetnek? Megyünk a forró dunaparton át, Mit mondjak néked Gitta, mondd ? Szeretlek ? Járjuk az utcák végtelen sorát, sűrű a vérünk, s a hársfák nevetnek. Te is tudod, hiába ámítok: a véred kell, a tüzed kell! Szeretlek? Te is tudod, hogy mire gondolok, zuhog a vérünk, s a hársak nevetnek. Mit mondjak néked kis cigányleány, Gitta, szerelmem? Szeretlek! Szeretlek? A tűlevelű augusztusi fák kérik a vérünk, s nevetnek, nevetnek. kalitka
