Irodalmi Szemle, 1961
1961/6 - Gály Iván: Mélyítsük irodalmunk internacionalizmusát
kell ehhez tennünk azt is, hogy mégcsak közvetve, az Irodalom útján sem kötnek ilyfajta ismeretségeket. lia keressük az okokat, talán a legjelentősebb közülük az, hogy íróink számottevő része valamiféle kisebbségi érzéssel küzd. A7 orvoslást abban látom, hogy íróinknak az eddiginél sokkal jobban kell élniük a rendelkezésükre álló intézményekkel, eszközökkel és lehetőségekkel, egyszóval jogaikkal, amelyeket ma olyan természetesen vesznek és olyan természetellenesen ki nem használnak. Feltétlenül szükség van az alkotások témakörének tágítására, színesítésére. Egyszóval az irodalmi láthatár szélesítésére. A provincionalizmus ellen folytatott szócsatában többször elhangzott már az a vélemény, hogy irodalmunknak ablakot kell nyitnia a világirodalom felé. Bár a követelménynek adott helyzetünket tekintve kissé maximalisztikus az íze — lényegesen helyes, ha úgy értelmezzük, hogy a regionalizmust, a provincionaliz- must irodalmunkban teljesen szorítsa ki az internacionalizmus. Viszont szépen csengő-bongó, de tartalom nélküli üres szóvirág, jámbor óhaj marad ez a követelmény, ha nem fogjuk föl: az irodalmi internacionalizmus legmagasabb métái felé vezető úton célhoz kizárólag úgy érhetünk, ha megismerjük, megszeretjük harcos társunkul elfogadjuk a közös művön munkálkodó cseh és szlovák irodalmat, valamint a szovjet irodalom és a szocialista világirodalom mestereit. Természetesen ezzel párhuzamosan érvényesülnie kell a kölcsönösségnek is, annak, hogy a cseh és szlovák író- és olvasótársadalom sokkal több és jobb művet kapjon a kezébe hazai magyar szerzők tollából. Bár tagadhatatlan, hogy az irodalmunk iránti érdeklődés cseh és szlovák részről nem egyszer még magán hordja a ksm ány jellegét, sőt itt-ott tapasztalható az érdektelenség, a fájó közöny is, de siránkozásnak nincs helye. Nincs helye azért, mert a kimagaslóan jó alkotások törvényszerűen utat törnek más irodalmakba. Csak több volna az ilyen kimagasló alkotásból! Csak ne volna annyira hazai magyar irodalmunk jellemzője a szürke középszerűség! Ezeknek a problémáknak részletes megvitatása és elméleti feldolgozása nem öncél, hanem olyan alkotó tett volna, amely minden bizonnyal hozzájárulna irodalmi életünk felpezsdítéséhez. A szocializmusból a komunizmusba vezető átmenet történelmi szakaszában annál is inkább mellőzhetetlenül fontos a csehszlovákiai magyar irodalom helyzetének, a csehszlovákiai irodalomban betöltött szerepének felmérése, internacionális jellegének kidomborítása, mivel a jövőben még inkább elmélyül hazánk népeinek eszmei egysége, és kultúrájuk közeledni fog egymáshoz. Az SZKP programja ezzel kapcsolatban leszögezi az alábbi, a mi viszonyainkra is teljes mértékben alkalmazható tételt: „A szocialista nemzetek fejlődésének történelmi tapasztalata azt mutatja, hogy a nemzeti formák nem csontosodnak meg, hanem módosulnak, tökéletesednek és közelednek egymáshoz, megszabadulnak mindattól, ami elavult, ami ellentmond az élet új feltételeinek. Fejlődik valamennyi szovjet nemzet közös, nemzetközi kultúrája. Minden egyes nemzet kulturális kincsei egyre több nemzetközi jellegű alkotással gyarapodnak.“ Ezt kell nekünk is elérnünk!
