Irodalmi Szemle, 1961

1961/5 - HÍD - Kovács István: Paszkvillusok

Szívbül kesergóknek édes segedelme,

Hozzád folyamodom, légy fejem védelme, Hassa meg szivedet kérésem sérelme, Könyörülj, mert bennem bánatos az elme.

Szüzességem, tudod, tenéked szenteltem,

Abba felségedet nagy híven tiszteltem, Egedre kezeimet víg szívvel emeltem,

S kedvem szűz létemben másban nem is

löltem.

De oh! szerencsétlen elérkezett óra,

Fordítá víg napom fergeteges hóra, Siralommal vezet gyászos koporsóra, Vigasságom gyászra jött, kedvem végszóra.

Egy német, akitűi lelkem iszonyodott,

Sőt még látásán is szívem háborodott, Szüzességem után addig ólálkodott,

Míg tiszta testemmel rútul mocskolódott.

Lenyomta nagy tisztán felnevelt testemet, Elerőtleníté érzékenységimet.

Elvette legféltőbb hív szüzességemet,

Így paráznítá meg erővel engemet.

Eltemet melyérts többé nem kívánom, Elepedett szívvel szüzességem szánom, Végórámat hozd el, istenem, nem bánom, Akárkié légyen itt a dínomdánom.

Kelj ki szolgálódért, éltem teremtője,

Légy fertőztetőmnek kemény üldözője,

Aki életemnek ily keserítője,

Légy annak oh, felség, igaz büntetője.

Ily szavát végezvén, a jajra fakada,

Szemének napára folyt, meg sem apada,

A véres veretek képérűl szakada,

Hogy magát megölje, egy pallost ragada.

Melyet midőn látnék, én is megijedtem,

S álombul, melyben így belékeveredtem,

Nagy megrémülésre ottan felébredtem,

S mit jelentsen álmom, azon töprenkedtem.

Amint gondolkodás engem tántoríta. Elmélkedésem közt új álom boríta.

Első tekéntettel noha háboríta,

De minden gondomtul oztán szabadító.

Előbb álmamnak értelmét adta,

Aztot pontrul pontra elómondogatta,

S minden cikkelyeit úgy felrázogatta.

Hogy amint kívántam, megmagyarázgatta.

Az leányon, úgymond, értsd Magyarországot, Annak szüzességén a szép szabadságot, Erőszaktételen németes újságot,

Értsd hulló könnyein a közparasztságot.

Értsd a gyászruháján a haza terheit,

Testébűi folyt vérén ország keserveit,

Nézd meg ferteztetett közép tetemeit,

Ügy sebesítték meg hazánk törvényeit.

Az i(ste)n, akinek könyörög szívében,

Sőt jajjal szólít meg terhes keservében, Jelenti a királyt nagy dicsőségében,

Ki könnyebbítheti a hazát terhében.

Még pallost is láttál annak jobb kezében. Melyet térni6 akarta maga mellében.

Ennek ekként veszlek téged értelmében, Félő, hogy villongás lesz hazánk népében.

Hogy te felrezzentél, mások is félhetnek,

Kik, mint te, születést magyaroktul vettek, Mert azok többször is már úgy cselekedtek, Hogy szenvedés után kardra kevedkettek.7

Azt szokták mondani, esős idő álom,

De ezt ha vizsgálom, igaznak találom,

Mert már az álmot én nem contemnálom,8 Más lássa, mit ítél, azt sem disputálom.9

5 amiért helyett

6 szúrni, döfni

7 keltek, kardot ragadtak

8 megvetem

9 magyarázgatom.