Irodalmi Szemle, 1961
1961/5 - Veres János: Vasco de Gama
Egy büfében harapott valamit, ásványvizet ivott, s visszament az utcai órához. Fáradt volt, s alig maradt pénze. — Kieszelnek valami okosat, — gondolta ismét. — Biztos, hogy maguk közé fogadnak... Vajon honnan jöttek? És mikor?... Kár, hogy az asszonyt elvitték a tányérsapkások ... Egy ideig még sétált, aztán elővette törött fésűjét, megfésülködött. Elindult arra, ahol a keresett utcát sejtette. Az emeleten — az utasítás szerint — megkereste az első ajtót és becsengetett. Megfordult a kulcs, egy férfi nézett ki a résen. Arca ráncos Volt, nyakában színes kendőt viselt. — Márta küldött, — mondta Készéi bizonytalanul. A férfi ellépett az útból, majd bezárta az ajtót, a fiú mögött. A tenyérnyi előszobából üveges ajtón keresztül belátott a fürdőszobába, melyben régi pléh- kád és horpadt víztartály állt. — Tessék, — mondta a férfi és kitárta a szobaajtót. Bement a szobába. — Foglaljon helyet. Maga is tagja a mozgalomnak? — Igen, — mondta Készéi. Nem tudta, milyen mozgalomról van szó. — Valami baj van? — Igen, — felelte. — Mártát elfogták. A férfi szomorú lett. — Hogy történt? Mondja el, kérem. Míg beszélt, arra gondolt, hogy a valóság mindig becsapja az embert. Azt hitte, többen lesznek, s csak egyetlen ember fogadta. Körülnézett a szobában. A bútor kopott volt s az ablakon nem volt függöny. A villanyfényben látszott, hogy a férfi csaknem teljesen ősz. Mikor elhallgatott, a férfi leült, eres kezét összekulcsolta az asztalon. — Talán a felesége? — kérdezte a fiú. — A húgom, — félelte a férfi. Készéi nem tudta, mit mondjon. A helyzet nem látszott valami bíztatónak. — Az imént jöttem haza az üzemből — mondta a férfi. — Furcsa volt, hogy Márta még nincs itthon. Nagy csönd lett. — Mikor jöttek el otthonról ? — Mikor? — szólt a férfi szórakozottan. — Régen. Harminchatban. A köztársaságért harcoltunk Spanyolországban ... A húgom akkor tizennyolc éves volt. Ügyesebben bánt a fegyverrel, mint a férfiak ... Aztán . . . mikor minden elveszett, átjöttünk ebbe az országba ... Tavaly haza akartam menni, de a húgom azt mondta, szükség van itt ránk ... Felállt, az ablakhoz ment, lenézett az utcára. Koszéi is felállt. — Mennem kell, — mondta. — Kár, — mondta a férfi. Eljött az ablaktól. — Rossz egyedül. Köszönöm, hogy feljött. .. Akkor hát nem vetem meg a húgom ágyát.. . — Jóéjszakát. Nem tudta, merre tart, nem vette le a szemét a sötét járdáról. Ha lámpa alá ért, két cipőjét figyelte és lebegő nadrágját. Egy helyen nekiment valakinek, s észrevette, hogy a kikötőben van. Tudta, hogy Juanitához már hiába menne. Rendőr nem volt a közelben, üres padot keresett s lefeküdt rá. Az ég felhős volt, keleti szél fújt. A víz fölött sárgán ragyogtak a „Vasco de Gama“ nevű hajó fényfüzérei.
