Irodalmi Szemle, 1961
1961/5 - Zala József: Versek
Gyermekkor Zala József Vázoltak, száz színt kevertek az évek, ösztön vezette a víg íveket, bizakodást sugarazták a képek, fel-felidézem, melyik mi lehet: rügyfakadást, nyári hajnalok hamvát, sejti a szem, s mikor ősz közeleg, gyümölcs leve csordul, gyors szelek kapják kis kalapom, s az arany-levelet, füstszínű fátylat terítget az égbolt, pattog a tűzön a tengeriszem. Most pereg-e ez a film, vagy a rég volt vetületét való-mának hiszem? Tervezek, indulok még szakadatlan, fölöttem, a cél, új utak alattam. Ősz A kósza szél már kertünkben csatangol, tépi az aranyszínű levelet, tarka füzért fon ezer színből, hangból, s lobogtatja a bágyadt táj felett. Az ágakon gyümölcs helye sajog még, a szemekben a nyár visszfénye ring, a bús felhőkkel teliaggatott ég itt-ott felvillan, s beborul megint. Fényből, derűből szüreteltem nyáron, s a szívemet most hét lakatra zárom, hadd ázzon benne a bíborparázs; de ha szép szóval felém közeledtek, felnyitok a lakatból egyet-egyet, biztass, vigasztalj nyári fény-varázs. A fáklyavivőkhöz Komor felhő borul az égre, s a kishitű már megremeg: mi lesz, ha poklok, kínok éje mar földet, vizet és eget? Hírek hada özönlik szerte, vad látomás árja sodor. Fáj az aggódok teste-lelke, pisla reményük haldokol. Fáklyavivő bajtársak'. Ébren virrasszatok! Viharos éjben akad, ki útvesztőre jut; A csiholt tüzet élesszétek, s fáklyátok fénye mentse még meg, ki riadtan vesztébe fut.
