Irodalmi Szemle, 1961

1961/4 - LÁTÓHATÁR - Ernest Hemingway: Öregember a hídnál

— Nem jó helyen állt meg — mondtam. — Ha eljut odáig, ahol az út elágazik Tortosa felé, ott találhat teherautót.

— Várok egy darabig — felelte — aztán elindulok. Hová mennek a teherautók ?

— Barcelona felé — mondtam neki.

— Arrafelé senkit sem ismerek — mondta — de nagyon szépen köszönöm.

Nagyon kifejezéstelenül és fáradtan nézett rám.

— A macskával nem lesz hiba, abban biztos vagyok — mondta azután, mert meg kellett osztania aggodalmát. — A macska miatt nem kell nyugtalankodni. De a többiek. Mit gondol, mi lesz a többiekkel?

— Valószínűleg rendben átvészelik.

— Gondolja?

— Miért ne — mondtam s a túlsó partot figyeltem, ahol most már nem mozgott szekér.

— De mit csinálnak az ágyútűzben, ha egyszer nekem azt mondták, hogy menjek el az ágyútűz miatt.

— Nyitva hagyta a galambdúcot? — kérdeztem.

— Természetesen.

— Akkor elrepülnek.

— Igen, biztosan elrepülnek. A többire jobb nem gondolni.

— Ha kipihente magát, mehetnénk — sürgettem. — Álljon fel és próbáljon elindulni.

— Köszönöm — mondta és talpra állt, jobbról balra imbolygott, aztán leült a porba.

— Állatokat gondoztam — mondta tompán, de már nem nekem.

— Mindig csak állatokat gondoztam.

Semmit sem lehetett véle kezdeni. Húsvét vasárnapja volt és a fasiszták előrenyomultak az Ebro felé. Szürke borús nap volt, alacsonyan úsztak a felhők, Így a repülők nem szálltak fel. Ennyiből állt az öregember szerencséje, meg abból talán, hogy a macskák tudnak gondoskodni magukról.