Irodalmi Szemle, 1961
1961/4 - Szőke József: Történetek a tó partjáról
— Igen. Egyszeri befektetés és oda megy vele az ember nyaralni, ahová akar — magyarázza. — A szállás nem kerül semmibe. Csak az utazás, a koszt is olcsóbban kijön, mint odahaza. Hol halat fog az ember, hol gombát szed, hol gyümölcs meg miegymás kerül a konyhára. — Minden évben így nyaralnak? — Igen, már harmadik éve. Tavaly a Tátrában voltunk... — Nem nehéz ennyi mindent magukkal cipelni? — kérdem és szememmel felmérem vándoréletük minden vagyonát, a négyszemélyes sátrat, a takarókat, a ruhákat és edényeket. — Dehogy is! — szól közbe az asszony. — Mindegyikünknek van hátizsákja, a gyerekeknek is. A férjem viszi a sátrat és a takarókat... — részletesen elmagyarázza, hogy mit hová és hogyan pakolnak be, ha továbbmennek. — Néha odahaza is kimegyünk az erdőbe aludni, ha jó az idő — teszi hozzá a férfi és óvatosan maga mellé helyezi a fűre a cigarettát, amivel megkínáltam. — ízlett ? — kérdi mosolyogva az asszony és megkönnyebbülve sóhajt, amikor dicsérni kezdem az ebédet. Valóban nem volt rossz, de azért paprikával mégiscsak jobban szeretem a hallevest, mint így rántással. Dehát gazdasszonyról csak jót! Hiszen meg is érdemli a dicséretet ez az asszony, ha a család ilyen olcsón nyaral. Vízre vigyázzatok .., Nem messze a hajóállomástól nagy a tumultus. Gazdátlan ruhacsomóra akadtak a parton. Az emberek még nem tudják, de már sejtik, hogy valaki odaveszett a vízbe. Tanakodnak, tárgyalnak, régi históriákat sorolnak fel, példálóznak, senkinek sincs kedve tovább menni. A part itt bizony eléggé meredek, falszerűen szökik a víz fölé és tövében a tó feneketlenül örvénylik a szélben. Nézik a vizet. A hullámok közt egy fej bukdácsol, gyakorlott mozdulatokkal úszik, aztán nagyot lélegzik és letűnik a mélybe. Az emberek izgatottan várnak. A fej feltűnik és int, hogy nem talált semmit. Egy kicsit arrébb úszik és ismét letűnik a hullámok alá, hogy aztán feltűnve reménytelenül intsen, hogy nem talált semmit. Az emberek izgatottan tanakodnak és egyre többen gyűlnek a partra. A hullámok közt bukdácsoló fiatalember hiába keres. Valaki eltűnt a vízben. A part felől a faluból két asszony közeledik, hangosan kérdezgetik egymást. — Mi történt? — Biztosan valaki belefulladt a vízbe. — Hadd fűljön, úgy is sok az ember. Kedvem lenne hozzáugrani és képenteremteni. Valaki rászól, hogy szégyelje magát. Az asszony fehérebb lesz, mint a fal és zavartan pislogva hápog. Senkit sem találtak. A lila szoknyával leterített szürke ruhacsomót magával vitte egy rendőr. Nem volt köztük igazolvány. Talán három nap múlva, ha feljön ___ K ezdek félni a víztől. Riasztó, ha ránézek. Sötét és kiismerhetetlen lett egyszerre. Az ember ősi ellensége. Ellenség? Talán így helyesebb: örök barát és örök ellenség! Akárcsak testvére a tűz. A vendéglő felé indulok. A fülemben ott cseng egy régi éjjeli őr kiáltása: Tűzre, vízre vigyázzatok, hogy semmi kárt ne valljatok! Öt Pepik a fűben Az utolsó hajó farmotorja fáradtan dohog a vizen, a fedélzet lámpái ezernyi szúnyogot, csavargó lepkét csaltak fénykörükbe. Körül a partokon tüzek égnek, fuldokolnak az est sötétjében. A tó most olyan, mintha nagy, tintával teliöntöttí katlan lenne.
